A tanulás rejtett színterei

Nemformális tanulási módszerek az Erasmus+ projektekben

2020 | Disszeminációs füzetek, Erasmus+

Játékos? Kreatív? Mérhető? Az egyetlen hasznos tanulási forma? Mi is az a nemformális tanulás, és miben különbözik a formálistól vagy épp az informálistól?

Ezeket a kérdéseket jártuk körül a Tempus Közalapítvány szakpolitikai szemináriumán 2019 decemberében. A rendezvény célja az volt, hogy bemutassa a nemformális tanulási módszereket előtérbe helyező projektek sokszínűségét, és példát mutasson a szakpolitikai célkitűzések gyakorlati megvalósítására. A résztvevők a témáról szakértői előadások és interaktív projektbemutatók segítségével kaphattak komplex képet.

Szó volt a szakterület fogalmainak értelmezéséről és a nemformális módszerek nemzetközi hatásairól, valamint arról, hogyan támogatják az uniós programok a nemformális tanulási módszerek hazai alkalmazását az oktatás és képzés különböző területein.

A rendezvényen olyan sikeres nemzetközi együttműködések is bemutatkoztak, amelyek keretében a köznevelési, szakképzési, ifjúsági, felnőtt tanulási és felsőoktatási szektorban ismertek meg, illetve alkalmaztak nemformális tanulási módszereket.

Jelen füzetben a szakpolitikai szeminárium előadásai alapján készült összefoglalókon és inspiráló projektbemutatókon keresztül képet kaphat arról, hogy miképp részesülhet a nemformális tanulás előnyeiből, ha bekapcsolódik az Erasmus+ vagy az Európai Szolidaritási Testület programba.

Kellemes tanulást és jó olvasást kívánunk!

Letöltés (4,88 MB)