Erasmus intenzív programok

2011 | Disszeminációs füzetek, Egész életen át tartó tanulás program 2007-2013

A legújabb disszeminációs kiadványunkban bemutatott Erasmus intenzív programok a felsőoktatási intézmények számára nyújtanak lehetőséget arra, hogy egy projekt keretén belül tömbösített, nemzetközi kurzusokat tervezzenek meg és bonyolítsanak le. Míg az Erasmus leginkább mobilitási programjai miatt ismert, az itt bemutatott alprogram a felsőoktatási intézmények közötti projektalapú nemzetközi együttműködést támogatja.

Az intézmények közötti többoldalú nemzetközi együttműködés különösen fontos, hiszen a nemzetközi dimenzió bevonása kulcsfontosságú az intézmények versenyképességének szempontjából. A nemzetköziesedés iránti igény évről évre erősebben tapasztalható az egyetemek, főiskolák részéről, ugyanis alapvető elvárás, hogy az intézmények a nemzetközi szakmai körforgásban is benne legyenek. a mind erősebb piaci pozíció megszerzése szempontjából lényeges, hogy az intézmények olyan kurzusokat is kínáljanak, amit máshol nem oktatnak. szintén lényeges, hogy az intézmények kurzuskínálatukban is kapcsolódjanak a bologna-rendszer típusú felsőoktatási rendszer elvárásaihoz, ennek pedig egyik elengedhetetlen része, hogy olyan kurzusokat kínáljanak, amelyek külföldi hallgatók által is látogathatók. Ennek pedig alapvető feltétele az idegen nyelven oktatni tudó oktatói gárda megléte.

Jelen kiadvány célja, hogy közelebbről bemutassa a pályázattípust, megmutatva, hogy hogyan tud hozzájárulni az intézmények nemzetköziesítének folyamatához, a szakmai horizont szélesítéséhez és a nemzetközi kurzuskínálat bővítéséhez. A pályázatok minőségi kritériumait is ismertetjük, számos gyakorlati példát szolgáltatva az elméleti szempontokhoz. Fontosnak tartjuk, hogy olyan tudnivalókat adjunk át olvasóinknak, amelyek segítségül szolgálhatnak új projektek elkészítésénél. Szándékunk, hogy a kiadvány egyfajta kézikönyvként is szolgáljon új intenzív programok megalkotásához. A kiadvány további része megvalósult, illetve folyamatban lévő projektek összefoglalóit tartalmazza, megmutatva az intenzív programok sokszínűségét. a kötet zárófejezete pedig azt mutatja be, mivé fejleszthetők a megvalósult Erasmus intenzív programok, milyen további együttműködések alapját képezhetik.

A kiadvány a forrás megjelölésével szabadon felhasználható.

Méret: 2,8 MB
Kiterjesztés: PDF

Letölthető