Campus Mundi

Kézikönyv a nemzetközi hallgatótoborzáshoz és az intézményi kapcsolatépítéshez a felsőoktatásban

A Nemzetköziesítés a Felsőoktatásban sorozat újabb, frissített kiadványa szélesebb körben mutatja be a Tempus Közalapítvány koordinálásában megvalósuló, az intézményi képviselőkkel közös nemzetközi megjelenéseket, a nemzetköziesítés fő aspektusait kifejezetten a hallgatótoborzó és partnerkapcsolat-építő munka, valamint azok előkészítése és keretbe helyezése szempontjából releváns tényezők szerint tárgyalja.

Megnézem

Magyarországon végzett külföldi hallgatók pályakövetése

Kutatási gyorsjelentés

A Magyarországon végzett nemzetközi hallgatók pályakövetése c. kutatás hiánypótló munkának tekinthető. A kutatás célja, hogy a felsőoktatásban végzett külföldi hallgatók hátteréről, a Magyarországon való tartózkodásuk körülményeiről, a munka világába való átmenetről, valamint a Magyarországgal való kapcsolatukról mélyebb képet kapjunk. A kutatás célcsoportja a 2012 és 2019 között Magyarországon abszolutóriumot szerzett külföldi állampolgársággal rendelkező hallgatók voltak. Az adatfelvétel 2020. március 19-től 2020. április 20-ig tartott.

Megnézem

Nemzetköziesítünk 5.

Felsőoktatási intézmények nemzetköziesítési jó gyakorlatai

A koronavírus-járvány – ahogy az élet minden területét – a felsőoktatási intézmények működését, az oktatási és kutatási tevékenységeket és a nemzetközi kapcsolatokat is alapvetően megváltoztatta. Nehezen megjósolható, hogy ennek következtében milyen lesz a felsőoktatás nemzetköziesítésének jövője, de fontos, hogy beszéljünk arról, hogyan lehet alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez; hogyan vigyünk véghez gyors intézkedéseket, amikor arra van szükség; és hogyan alakítsuk át a terveinket, prioritásainkat hosszú távon egy ilyen bizonytalan időszakban.

Megnézem

Nemzetköziesítünk 4.

Felsőoktatási intézmények nemzetköziesítési jó gyakorlatai

A felsőoktatási intézményeknek folyamatosan új kihívásoknak kell megfelelniük, különösen igaz ez a nemzetközi versenyképesség vonatkozásában. Mit tehetnek az intézményvezetők, a nemzetközi koordinátorok és az oktatók az egyetemek nemzetköziesítése érdekében? Milyen, mások számára is adaptálható jó gyakorlatokat alakítottak már ki a magyarországi egyetemeken?  Hogyan támogatják a felsőoktatási intézmények ilyen irányú tevékenységeit a különböző ösztöndíjprogramok?

Megnézem

Tudományos eredmények a nagyvilágból 2.

A Campus Mundi ösztöndíjprogram segítségével már többezer hallgatónak volt lehetősége elutazni a világ szinte bármely országába, hogy külföldi egyetemeken építsenek ki szakmai kapcsolatokat, előadásokból és személyes tapasztalataikból inspirálódjanak, vagy végezzék kutatómunkájukat interkulturális közegben.

Megnézem

Nemzetköziesítünk 3.

Felsőoktatási intézmények nemzetköziesítési jó gyakorlatai

A nemzetköziesítés tematikája egyenlőtlenül van jelen az európai felsőoktatásban. Nemcsak azért, mert az európai látens vagy explicit felsőoktatáspolitika támogató eszközei hol jobban, hol kevésbé intenzíven jelennek meg, és így időnként nagyobb, időnként pedig csekélyebb figyelmet generálnak, hanem amiatt is, mert a felsőoktatási intézmények missziójuk, profiljuk, méretük, elhelyezkedésük és még egy sor más jellemző miatt eltérő mértékben foglalkoznak a működés e dimenziójával.

Megnézem

Nemzetköziesítünk 1.

Felsőoktatási intézmények nemzetköziesítési jó gyakorlatai

Napjainkban az oktatás és a felsőoktatási intézmények globális versenyképességének kérdése kiemelt figyelmet kap az Európai Unióban és Magyarországon. A felsőoktatás nemzetköziesítése volt a fő témája annak a konferenciának is, amelyet a Tempus Közalapítvány szervezett Fókuszban a minőségfejlesztés – Az oktatók szerepe a felsőoktatás nemzetköziesítésében címmel. Kötetünkben az itt elhangzott jó gyakorlatokat mutatjuk be.

Megnézem

Nemzetközi hallgatók a hazai felsőoktatási intézményekben

Vezetői összefoglaló

A kutatás célja a magyar felsőoktatás nemzetköziesedési folyamatainak, kihívásainak feltárása volt. Olyan területeket vizsgált, mint a nemzetközi hallgatók integrációja, a mobilitást akadályozó tényezők feltárása, valamint az intézmények nemzetköziesedési céljainak, tevékenységeinek feltérképezése.

Megnézem

Nemzetköziesítünk 2.

Felsőoktatási intézmények nemzetköziesítési jó gyakorlatai

Napjainkban az oktatás és a felsőoktatási intézmények globális versenyképességének kérdése kiemelt figyelmet kap az Európai Unióban és Magyarországon. A felsőoktatás nemzetköziesítése volt a fő témája annak a konferenciának is, amelyet a Tempus Közalapítvány szervezett Fókuszban a minőségfejlesztés – Az oktatók szerepe a felsőoktatás nemzetköziesítésében címmel. Kötetünkben az itt elhangzott jó gyakorlatokat mutatjuk be.

Megnézem

A doktori iskolák nemzetköziesedésének vizsgálata

Kutatási összefoglaló

A magyar doktori iskolák egyre inkább a felsőoktatás minőségének zálogává válnak. A doktori képzésben résztvevők számának növelése deklarált oktatáspolitikai cél, az innováció növelésének és kiterjesztésének egyik garanciája.

Megnézem

A Stipendium Hungaricum-hallgatók véleménye a hazai felsőoktatásról

Hallgatói véleményfelmérés 2017

A Stipendium Hungaricum ösztöndíjas hallgatók véleményét magyarországi tanulmányaikról 2017-ben is kérdőíves kutatás vizsgálta. Az online kérdőív megkérdezte, hogyan értékelik a hallgatók az intézményük oktatási, képzési minőségét, a hallgatói szolgáltatásokat, valamint mennyire elégedettek az ösztöndíj keretében nyújtott lehetőségekkel.

Megnézem