Kézikönyvek, módszertani gyűjtemények

Alma a fán 5.

Pedagógusok szerepe és szakmai fejlődése a 21. században

Immár ötödik alkalommal nyújthatunk át az olvasóknak Alma a fán interjúkötetet, mely alapjaiban illeszkedik az elődei által megteremtett hagyományokhoz, ugyanakkor első ízben közvetlen módon magukat a pedagógusokat, az oktatás kulcsszereplőit, illetve szakmai fejlődésüket és támogatásukat helyezi a fókuszába.

Megnézem

Amit nemzetközi mentorként tudnod kell!

Módszertani segédlet mentorhallgatóknak

E kézikönyvet úgy állítottuk össze, hogy a nemzetközi hallgatókat segítő mentorok munkájával kapcsolatban felmerülő legtöbb kérdésre válasszal szolgáljon.

Megnézem

Mentorprogram nemzetközi hallgatók támogatására

A kézikönyv célja, hogy bemutassa a mentorprogram kialakításával és működtetésével kapcsolatos feladatokat. Ehhez hazai és nemzetközi jó gyakorlatokat használtunk fel, és egy közösségi tapasztalatcserére épülő adatgyűjtés eredményeire támaszkodtunk.

Megnézem

Kézikönyv a duális képzésről

Jelen összefoglaló azért jött létre, hogy útmutatást nyújtson a duális képzés tervezéséhez, kialakításához, eredményének javításához, minőségének növeléséhez kis- és nagyvállalatoknak, szervezeteknek, felsőoktatási intézményeknek és más érdeklődőknek. Ennek érdekében jó gyakorlatokat, esetleírásokat, alternatív megoldásokat mutat be.

Megnézem

Karriertervezés az iskolában - Bővített kiadás

Módszertani ötletek és gyakorlatok tanároknak a diákok felkészítéséhez

Kiadványunk játékos feladatok gyűjteménye, melyek segítségével a pedagógusok A-tól Z-ig végigvehetik diákjaikkal az álláskeresés állomásait.

Megnézem

Hogyan vehetünk részt aktívan Európa közös építésében?

Mozaik magyar koordinálású projektekről az Európa a polgárokért programban

Az elmúlt évekhez hasonlóan Magyarország továbbra is az egyik legaktívabb országnak tekinthető az Európa a polgárokért programban. 2015-ben is nagyon sok magyar koordinálású projekt született.

Megnézem

Tervezd meg a karriered!

Tanácsok, tippek és ötletek

Milyen a jó motivációs levél? Hogyan kerüljem el a közhelyeket az önéletrajzomban? Hogyan készüljek fel az állásinterjúra?

Megnézem

Alma a fán 4.

Iskolavezetők a méltányos oktatásért

Az Iskolavezetők a méltányos oktatásért című kötet célkitűzéseiben az eddigi Alma a fán kiadványokhoz kapcsolódva, az európai oktatás értékeit hangsúlyozva ezúttal a méltányosság fontosságára hívja fel a figyelmet, nemcsak interjúk formájában, hanem a méltányosság fogalmát, új felfogását, nemzetközi dimenzióit értelmező tanulmány és az interjúkat felvezető, a méltányosság és az iskolavezetés kapcsolatára reflektáló írás keretében.

Megnézem

Alma a fán

A tanulás jövője

Kötetünket a tanulás új trendjei iránt érdeklődő szakmabelieknek és laikusoknak, azaz a jövő generációt nevelő, tanító pedagógusoknak és szülőknek egyaránt ajánljuk. Az oktatókkal, oktatáskutatókkal, gyakorló tanárokkal és iskolavezetővel készült interjúkban megfogalmazott gondolatok nemcsak víziókat formálnak a jövő tanulásáról, hanem rávilágítanak mindazokra a jelenségekre, amelyek a múltból vagy a jelenből elindulva a jövő lehetséges útjait, különböző irányait megteremthetik.

Megnézem

Karriertervezés az iskolában

Módszertani ötletek és gyakorlatok tanároknak a diákok felkészítéséhez

A fiatalok felnőtt életre való felkészítése folyamatosan újabb és újabb kihívásokkal szembesíti a köznevelés és az ifjúságfejlesztés szakembereit. Jelen kiadványunk célja, hogy ennek az összetett fejlesztési folyamatnak egy kis szeletéhez nyújtson ötleteket, gyakorlatokat. Az általunk kínált támogatást pedig a munkahelykeresésre való gyakorlati felkészítés jelenti.

Megnézem

Európa a polgárokért

Hogyan vehetünk részt aktívan Európa közös építésében?

Mozaik magyar koordinálású projektekről Bővített kiadás, 2007–2013

Megnézem

Alma a fán

Párbeszédek a kompetenciafejlesztésről

Nyolc interjú – nyolc nézőpont. Nyolc interjú – nyolc személyiség. A válaszok mögött kiviláglik a beszélők személyes, másokkal össze nem téveszthető egyéni tudása, tapasztalata.

Megnézem