Az Európai Felsőoktatási Térség kialakítása során az egyik jelentős újdonság annak az igénynek a megjelenése, hogy a felsőoktatás is váltson nézetet és a hagyományos, oktató-centrikus nézőpont helyett a tanulásközpontú, hallgató-orientált megközelítést alkalmazza a képzések tervezése és a képzési folyamat megvalósítása során.
Tanulási eredményekre alapozott kurzusszervezés,
tanuló központú oktatás
Tanulás-orientált tanítás
Az Európai Felsőoktatási Térség (lásd még ebben a cikkben) kialakítása során az egyik jelentős újdonság annak az igénynek a megjelenése, hogy a felsőoktatás is váltson nézetet és a hagyományos, oktató-centrikus nézőpont helyett a tanulásközpontú, hallgató-orientált megközelítést alkalmazza a képzések tervezése és a képzési folyamat megvalósítása során. Ez az átállási folyamat még mindig tart: nem könnyű az évszázados hagyományokat, beidegződéseket újakkal felváltani. A hagyományos felsőoktatási képzés központjában a professzor állt, az ő tudományos érdeklődése, kutatásai határozták meg előadásai témakörét, tartalmát. A hallgatók pedig saját érdeklődésük szerint választották ki azt a professzort, amelyiknek előadásait hallgatták.
Bár az utóbbi évtizedekben már sehol sem ennyire személyközpontú és specifikus a képzés a felsőoktatásban, és az egyetemek törekednek arra, hogy a hallgatók minden, a szakterület műveléséhez szükséges lényeges ismerettel találkozzanak, a témakörök kiválasztása, az egyes előadások felépítése, a megtanultak értékelése még mindig erőteljesen az oktatók szakmai gondolkodását követi. És kevéssé veszi figyelembe azt, hogy ebből a hallgatók mit értenek meg.
Az oktatás és a tanulás egymástól való elszakadását szemléletesen fejezi ki az az anekdota, amely a tanulásorientált oktatáspolitikák egyik ismert szakértőjétől, David Hopkinstól származik. Az anekdota arról a tanárról szól, aki az előadóteremben állva így szólt a diákokhoz: „Az én feladatom az, hogy tanítsak, a ti feladatotok az, hogy tanuljatok. Ha ti előbb végeztek, kérem, szóljatok.”
A hagyományos, tanár központú gondolkodásban a tanár a tudás központja, ő irányítja a diákok tanulási folyamatait és ellenőrzi hozzáférésüket információhoz. A diákok fejét üres, megtöltendő edénynek, a tanulást pedig egyszerű hozzáadási folyamatnak tekinti. A tanítást az „átlagos” diákhoz viszonyítja: mindenkinek ugyanolyan ütemben kell haladnia, hogy a félév végére megszerezze azt a tudást, amit a tanár előre eltervezett.
Ezzel a megközelítéssel élesen szemben áll a valóság, ahol a diákok nem passzívak, saját előzetes tudásokkal és várakozásokkal érkeznek az egyetemre. Minden egyes diák különböző, egyedi módon tanul, amelyben a személyes élményeknek, tapasztaltoknak nagy szerepe van. A tanulás egy dinamikus, aktív tapasztalati folyamat, amelynek során az új tudások, jelentések beszélgetéssel, hallgatással, írással, olvasással, a tartalomra, elgondolásokra, témákra és kapcsolatokra reflektálással jönnek létre. Azaz a tudás nem közvetítéssel keletkezik, hanem önálló, aktív konstruálás eredménye. A tanítás ilyeténformán nem az ismeretek „átadása”, hanem a tudáskonstrukcióhoz megfelelő körülmények, tanulási környezet létrehozása, biztosítása.
A hallgatóközpontú tanulás (student centred learning) érdekében az oktató tehát a tudás létrehozására figyel, az ehhez szükséges körülményeket, folyamatokat hozza létre, épít a diákok előzetesen meglévő tudására, és megfelelő támogatással segíti a minőségi tanulás megvalósulását. A tanultak értékelése is ennek szolgálatában áll. Valóban, egy ilyen szerepkörben a tanár személye, a professzor saját egyéni tudományos eredményei hátrébb szorulnak a diákok igényeivel szemben. Ezt sok hagyományos egyetemi képzésben tanult oktatónak nehéz elfogadnia, és nem is feltétlenül rendelkeznek olyan pedagógiai képességekkel, amelyek szükségesek lennének egy sokszínű összetételű, különböző előzetes tudásokkal rendelkező, eltérő érdeklődésű hallgatói csoport eredményes tanulásának támogatásához. Bár az egyetemen az oktatók elsősorban tudományos kutatók, az utóbbi időben az egyetemek egyre több segítséget nyújtanak oktatóik számára a pedagógiai jellegű kihívások kezeléséhez, a tanítás minőségének javításához. Mind több egyetemen nyílik olyan iroda, amelyik a hallgatók tanulását és az oktatók tanítását segíti felkészült szakemberekkel, módszertani támogatással, továbbképzésekkel.
|
Jellemzők |
Tanítás- és tartalomközpontú tervezés |
Tanuló- és tanulásközpontú tervezés |
|
Az oktató alapkérdései |
Mit tanítsak? |
Milyen felkészültséggel kell rendelkezzen a hallgató ahhoz, hogy a képzést követően megállhassa a helyét? |
|
A hallgató alapkérdései |
Mit kell megtanulnom? |
Miért tanulom? |
|
A tervezés kiindulópontja és logikája |
A bejövő hallgató feltételezett tudásából kiindulva lépésről, lépésre halad a cél eléréséig. |
Kimenet felöli építkezés: |
|
A tervezés fókusza |
Tantervi tartalom, tanítási módszertan, tanári tevékenység |
Kompetenciák, fejlesztési folyamat, tanulói tevékenység, a tanulás megszervezése |
|
Értékelés jellemzője |
Szummatív (összegző) |
Formatív (fejlesztő), diagnosztikus és szummatív |
Vámos Ágnes nyomán
A tanulási eredmény fogalma
A hallgatóközpontú tanulás egyik kiemelt fogalma a tanulási eredmény. A tanulási eredmény egy kijelentő állítás arról, amit a hallgató a tanulási folyamat végén tud, ismer, képes lesz megtenni adott körülmények között. Az új tantervek, a korszerű képzések ma már tanulási eredmények formájában írják le, hová vezet majd egy-egy képzés, egy-egy féléves előadás, szeminárium vagy gyakorlat. A hallgató így sokkal jobban értheti, hogy mi mindent fog megtanulni, miben fog fejlődni.
Egy újkori történelem szak összefoglaló tanulmányi eredménye például a következő:
„A szakot sikeresen elvégző hallgató tanúbizonyságot tesz arról, hogy behatóan ismeri az európai és a világtörténelem főbb folyamatait és eseményeit, a földrajzi felfedezésektől kezdve a napóleoni időszakig bezárólag. Képes történelmi folyamatok értékelésére, tanulságok levonására és a közelmúlt történelmi folyamatainak, jelenségeinek és személyiségeinek önálló elemzésére.”
A tanulási eredményt azonban nem csak az egyes kurzusok vagy szakok alkalmazzák. A képesítési keretrendszerek (lásd itt) is tanulási eredményeket használva definiálják egy-egy képesítési szint jellemzőit.
A tanulási eredmények elérését az egyes félévek végén a vizsgákon, a képzés végén pedig a záróvizsgán, diplomavédésen értékelik. A megszerzett érdemjegy és kredit, illetve diploma azt igazolják, hogy a hallgató rendelkezik azokkal a tanulási eredményekkel, amelyeket a képzés kitűzött. A tanulási eredményeket rögzíti az Europass, használja az ESCO nevű európai osztályozási rendszer, amelyen keresztül álláskereső portálokon is megjelennek. Mindennek révén lehetővé válik majd, hogy az álláskeresés, illetve a megfelelő munkavállaló megtalálása is tanulási eredmények mentén történjen.
Az előzetesen megszerzett tanulási eredmény elismerése
A tanulási eredmények használata még egy területen bír jelentőséggel: az előzetesen megszerzett tudások, képességek (tanulási eredmények) elismerése, validációja terén.
Mindannyian rendelkezünk számos olyan tudással, képességgel, amelyre nem iskolai körülmények között, formális tanulással, hanem különböző szakkörökön részt véve, tanfolyamokon tanulva, az interneten barangolva, nyári családi utazásra készülve és azon részt véve, hobbit űzve, alkalmi munkát végezve vagy csak egyedül olvasgatva tettünk szert. Az így szerzett tudásunk, készségeink többnyire láthatatlanok maradnak, és rokonainkon, barátainkon kívül nem is értékeli őket senki a hivatalos képzési folyamatokban vagy épp munkahelykeresés során. Pedig ezek is releváns, értékes tudások lehetnek különböző helyzetekben! Sokan nem egyszer kerülnek olyan iskolai oktatási körülmények közé, ahol az oktatás olyan tudások, képességek elsajátítását tűzi ki célul, amelyeket korábban már részben vagy teljesen megszerzett. Ezekben a helyzetekben természetes igény lenne e már meglévő tudások láthatóvá tétele és elismertetése. Felesleges időt tölteni olyasminek a „megtanulásával”, amit már tudunk; ha azt elismerik, a felszabaduló időt hasznosabban is eltölthetjük – például további tanulással.
Vannak, akik sokévi munkavégzés nyomán egy egész szakma tudás- és képességrendszerét elsajátítják, de nem lehetnek annak önálló művelői, mert nem jártak képzésre, nem rendelkeznek megfelelő szakképzettséget igazoló bizonyítvánnyal, diplomával. Számukra – ahelyett, hogy egy iskolapadban, az élettől eltávolítva tanulnák azt, amit éveken át már a mindennapi gyakorlat révén elsajátítottak – sokkal kézenfekvőbb lenne megszerzett szaktudásuk elismerése, a szakképzettség odaítélése.
Számos országban ennek a megközelítésnek nagy hagyományai vannak, és évente sokezren jutnak szakképzettséghez munkatapasztalataik, korábban megszerzett tudásuk elismerése, ún. validációja révén. (Franciaországban még diplomát is kiadnak annak, aki igazolni tudja, hogy rendelkezik mindazokkal az ismeretekkel és képességekkel, ami egy egyetemi végzettséghez szükséges. Ők is több mint ezren vannak évente.)
A korábban megszerzett tudás elismeréséhez, validációjához az szükséges, hogy egy arra felhatalmazott testület megbizonyosodjon a tudás, a képességek meglétéről, és ellenőrizze, hogy a meglévő tudások, képességek megfelelnek-e valamely szakképzettség előírásainak. Ehhez az is szükséges, hogy a tudását validáltató személy valamilyen bizonyítékot szolgáltasson a tudásáról: tanfolyami tanúsítvány, mestermunka vagy műremek, portfolió vagy más olyan produktum bemutatásával, amin lemérhető, hogy rendelkezik a szükséges tudással, képességekkel. Sok szakmában a szakmai műveletek végrehajtásával demonstrálható a szükséges szakmai képességek megléte, (egy kenyér megsütése, egy fal felfalazása vagy egy áruházi eladói tevékenység), de egyes szakmákban való jártasság összetettebb képességmérést igényel. Ha a szakma gyakorlásához szükséges tudás és képességek jól megfogalmazott tanulási eredmények formájában rendelkezésre állnak, könnyebb megbizonyosodni arról, hogy valaki elérte-e már azokat valamilyen úton-módon.
Az Európai Tanács azt ajánlja a tagállamoknak, hogy állítsanak fel és működtessenek olyan nemzeti validációs modelleket, amelyek keretében minden polgárnak joga és lehetősége nyílik saját így-úgy megszerzett tanulási eredményeit validáltatni, és ennek révén újabb végzettséget vagy szakképzettséget szerezni. A rejtett tudások, képességek láthatóvá tétele és elismerése nemcsak egy-egy szakma gyakorlását, vagy egy újabb képzésbe való bekapcsolódást tesz lehetővé, de az egyéni tanulást, a tudásszerzést is felértékeli.
Készítette: Derényi András
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Hivatkozások
Derényi András (2006): Tanulási eredmények kidolgozása és használata – Elvi megfontolások és gyakorlati útmutatások:http://www.kreditlap.hu/kkk/letoltes/da_on_lo.doc (Az írás későbbi szövegváltozata megjelent a Társadalom es Gazdaság 2006/2. számában.)
Derényi András, Simon Mária (2016): Tanulásszervezés, -elismerés és átjárhatóság a felsőoktatásban. Útmutató az európai kreditrendszer alkalmazásához Budapest, Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. 175 p.: http://ofi.hu/kiadvany/tanulasszervezes-tudaselismeres-es-atjarhatosag-felsooktatasban
Derényi András, Tót Éva (2011): Validáció. A hozott tudás elismerése a felsőoktatásban Budapest, Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet: http://ofi.hu/sites/default/files/attachments/validacios_kotet_vegleges.pdf
Európai Tanács (2012) A Tanács Ajánlása a nem formális és az informális tanulás validációjáról COM/2012/0485 final http://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/HTML/?uri=CELEX:52012PC0485&from=HU
Lukács István, Derényi András (szerk.) (2017): Kézikönyv a képzési programok tanulási eredményeken alapuló fejlesztéséhez, felülvizsgálatához Budapest, Oktatási Hivatal. 184 p. https://www.oktatas.hu/pub_bin/dload/LLL/ekkr/Derenyi_kezikonyv2017ISBN_teljes_webre.pdfTót Éva összeállítása (2017): Segédlet a tanulási eredmények írásához a felsőoktatási szektor számára: https://www.oktatas.hu/pub_bin/dload/LLL/ekkr/Tanulasieredmenyek_HE.pdf
Utolsó módosítás: 2019.02.05.
