Mi az a szociális dimenzió? Kik a hátrányos helyzetű csoportok a felsőoktatásban? Milyen támogató szolgáltatások léteznek számukra az európai felsőoktatásban? És hogyan viszonyul ehhez a témához a magyar felsőoktatás? Ilyen és hasonló kérdésekre ad választ a Tempus Közalapítvány legfrissebb kutatása.
A felsőoktatási részvétel és hozzáférés kiszélesítésének folyamatát magában foglaló szociális dimenzió a nemzeti és az európai szintű felsőoktatás-politika központi témájává vált az utóbbi években. Nem véletlen, hogy ezt a kérdéskört járta körül az Európai Bizottság Erasmus+ programjának támogatásával az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Tempus Közalapítvány együttműködésében megvalósuló Continuing EHEA reforms in Hungary című projekt keretében folytatott kutatás is („A felsőoktatás szociális dimenziója – hátrányos helyzetű csoportok hozzáférése és részvétele a felsőoktatásban”). A Magyar Nevelés- és Oktatáskutatók Egyesületének kutatói – Fehérvári Anikó, Szemerszki Marianna, Széll Krisztián és Veroszta Zsuzsanna – által megvalósított kutatás céljai a nemzetközi tapasztalatok, gyakorlatok feltérképezése volt, valamint, hogy beazonosítsa a magyar felsőoktatásban részt vevő hátrányos helyzetű hallgatói csoportokat, és megvizsgálja a belépési, illetve képzési életútjukat.
A szociális dimenzióra vonatkozóan nincs egységes, egzakt fogalmi meghatározás, az egyes országok általában a nemzeti sajátosságaiknak és az oktatáspolitikai hangsúlyoknak megfelelően kezelik a kérdéskört.
A nemzetközi tapasztalatok szerint a felsőoktatás szociális dimenziójának legfontosabb célkitűzései közé tartozik:
- a felsőoktatási intézmények társadalmi felelősségvállalásának fokozása;
- a felsőoktatásban alulreprezentált csoportok felsőoktatáshoz való hozzáférésének, végzettségi arányainak javítása.
Országonként némileg eltér, hogy mely csoportok támogatása kerül előtérbe, de a legtöbb esetben a szociálisan hátrányos helyzetűek és a fogyatékossággal élők szerepelnek a kedvezményezettek között. Hazai viszonylatban e csoportok mellett a kisgyermekesek és a határon túliak, valamint a szociálisan hátrányos helyzetűek speciális alcsoportjaként is felfogható roma fiatalok jelennek meg. Érdemes megjegyezni, hogy a roma népességre vonatkozóan nincs „hivatalos”, „törvényben rögzített” definíció, így a támogatási formák odaítélése és nyomon követése a többi csoporthoz képest kevésbé lehetséges. Hozzátéve, hogy a többi célcsoport fogalmi tisztázása sem mindig problémamentes, részben azért, mert a felsőoktatási életút különböző pontjain (bekerülés, bennmaradás, végzés és munkaerő-piacra kerülés) a meghatározás eltérő lehet, részben pedig azért, mert a definíciók az utóbbi néhány évben változhattak, mint például a hátrányos helyzet esetében.
A külföldi gyakorlatok összességében arra világítanak rá, hogy a célok elérését a legeredményesebben az olyan (rendszer)tényezők megléte szolgálhatja, mint
- a folyamatok nyomon követését szolgáló adatgyűjtési és elemzési rendszerek kialakítása;
- a nyitott és rugalmas tanulási utak biztosítása, az előzetes tanulmányok, ismeretek elfogadása;
- a hallgatói szolgáltatások fejlesztése;
- a finanszírozási és támogatási rendszer kiszélesítése és hatékonyabbá tétele.
Hazánkban részben a definíciós problémák, részben az adatbázisok adattartalmának hiányosságai miatt jelenleg hézagosan állnak rendelkezésre azok a nyomon követési lehetőségek, amelyek segítségével teljes körűen mérhető lenne a hátrányos helyzetű hallgatói csoportok tagjainak oktatási rendszerben való előrehaladása, eredményessége. A monitorozáshoz a Felsőoktatási Információs Rendszer (FIR) sok tekintetben megfelelő adatokat nyújt, azonban nem rögzíti teljes körűen a tanulmányok során kapott pénzbeli és egyéb támogatásokat. Hiányoznak az olyan longitudinális vizsgálatok és mélyfúrások is, amelyek az adminisztratív adatokon túl egy-egy célcsoport bekerülési esélyeit és továbbhaladását, tanulmányi eredményességét elemzik. Kidolgozásra vár egy egységes vizsgálati módszertanra, tudásbázisra épülő nyomon követési rendszer koncepció is. Ennek során mérlegelni kell a különböző adatbázisok (például FIR és FELVI adatbázisok) összekapcsolási lehetőségeit, valamint a párhuzamos adatgyűjtő szervezetekkel (például HÖOK, MÁSZ) és a Diplomás Pályakövetési Rendszerrel (DPR) kialakított együttműködések, adatcserék alternatíváit is.
A kutatás eredményei alapján az is kijelenthető, hogy a különböző hátránnyal rendelkező hallgatói csoportoknak nyújtott hazai támogatási formák sokszínűek, ugyanakkor esetenként nehezen átláthatóak, s ez különösen azoknak okozhat gondot, akikre ezek a támogatások irányulnak, vagyis a hátrányos helyzetű fiatalok számára. Ezért célszerű lenne egy olyan tájékoztató webfelület létrehozása, ahol az állami támogatási formák mellett a nem állami támogatási formák is helyet kaphatnának, illetve, ahol mind a középiskolások, mind a már a felsőoktatásban tanulók értesülhetnének a potenciális támogatási formákról, ösztöndíjakról és a képzésük, továbbhaladásuk szempontjából releváns információkról. Fontos adalék, hogy a hazai támogatási formák csupán kis hányada kapcsolódik a végzés körüli időszakhoz, s alig van olyan intézkedés, ami kifejezetten a munkába állást segíti. Ez utóbbi kapcsán már a felsőoktatás utolsó évében további rendszeres ösztöndíj-programokra lenne szükség, amelybe a munkáltatók szélesebb körét (állami vállalatok és piaci szféra) be lehetne vonni, és amelyet több hallgatói csoportra (például roma hallgatók) is ki lehetne terjeszteni.
A felsőoktatási intézmények honlapjainak elemzése arra is rávilágított, hogy nagyon eltérő az egyes intézmények nyitottsága a szociális dimenzióra. A legtöbb intézmény honlapján a fogyatékossággal élők támogatása jelenik meg, az azonban már igencsak esetleges, hogy mennyire adnak hasznos, valós információt a weboldalak, holott a mai világban az online felületeken (is) elengedhetetlen a valós idejű, konkrét információk nyújtása.
A felsőoktatás szociális dimenziója című tanulmány a feltárt hiányosságok és a javaslatok mellett
bemutat néhány hazánkban is jó példaként említhető gyakorlatot, amelyek segítik a hátrányos helyzetű csoportok felsőoktatásba való bejutását, továbbhaladását, illetve a tanulmányok sikeres befejezését.
A magyarországi támogatási formákat bemutató fejezet például részletesen felsorolja az egyes célcsoportok számára elérhető pénzbeli és nem pénzbeli támogatási formákat, valamint az egyéb elérhető egyesületi támogatásokat a felsőoktatási életút szakaszaiban. A tanulmány egyes intézmények esélyegyenlőségi szolgáltatásait bemutató fejezetében pedig arra találhatunk jó gyakorlatokat, hogy intézményi szinten milyen eszközrendszerrel, hogyan lehet segíteni a különböző csoportokat tanulmányaik sikeres elvégzése érdekében. Ezek a megoldások rendszerszinten is terjesztendők, támogatandók lehetnek.
„A felsőoktatás szociális dimenziója – hátrányos helyzetű csoportok hozzáférése és részvétele a felsőoktatásban” című kiadvány elérhető és letölthető a Tempus Közalapítvány online könyvtárában.
Fehérvári Anikó – Széll Krisztián
Utolsó módosítás: 2018.09.03.