2020. március 21.
Az EMMI határozata a nemzetközi mobilitási és együttműködési programokkal kapcsolatos intézkedésekről
Az emberi erőforrások minisztere 6/2020. (III.21) EMMI határozata a nemzetközi mobilitási és együttműködési programok végrehajtásával kapcsolatos átmeneti intézkedésekről. Az Erasmus+ köznevelési és ifjúsági célcsoportjait, valamint az Európai Szolidaritási Testület résztvevőit érintő intézkedések.
A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 51. § (4) bekezdés a) pontjában meghatározott hatáskörében eljárva - figyelemmel a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III. 11.) Korm. rendeletre - a miniszter a következő határozatot hozta:
- A határozat kiterjed az Erasmus+ és az Európai Szolidaritási Testület programok (a továbbiakban nemzetközi mobilitási egy és együttműködési programok) az EMMI feladat- és hatáskörébe eső célcsoportjaira.
- A nemzetközi mobilitási és együttműködési programok keretében nem kerül sor külföldi támogatott személy fogadására.
- A nemzetközi mobilitási és együttműködési programok keretében már Magyarországon tartózkodó személyek folytathatják megkezdett tanulmányi és önkéntes programjaikat, de a veszélyhelyzet időtartama alatt kötelesek betartani a hatóságok korlátozó intézkedéseit, a mindenkori helyzetnek megfelelő tájékoztatásukról a támogatott tevékenységet koordináló intézmény, szervezet (projektgazda) köteles gondoskodni.
- A nemzetközi mobilitási és együttműködési programok keretében a meg nem kezdett külföldi kiutazásokat azonnali hatállyal fel kell függeszteni, a szervezés alatt álló vagy tervezett külföldi ki- és beutazásokat el kell halasztani a veszélyhelyzet megszűnéséig, a nemzetközi mobilitási program által biztosított keretek között.
- A nemzetközi mobilitási programok keretében már külföldön tartózkodó magyar állampolgárok, támogatott személyek folytathatják megkezdett tanulmányi és önkéntes programjukat, annak érdekében, hogy a fogadó állam és intézmény, szervezet helyi rendelkezéseinek és lehetőségeinek a figyelembevételével eredményesen zárhassák kötelezettségeiket. Amennyiben nincsen rá mód, hogy e kötelezettségeiknek eleget tegyenek, akkor korábbi hazatérésük rendkívüli eseménynek (vis maior) minősül, és az adott programok szabályai és keretei között elszámolható.
- A már benyújtott, de el nem bírált pályázatokkal kapcsolatos támogatói döntéseket a programokat koordináló Tempus Közalapítvány előkészíti, azzal, hogy a támogatott mobilitási tevékenységek végrehajtását - a támogatási szerződések megkötését követően - a veszélyhelyzet megszűnéséig fel kell függeszteni, és erről az érintetteket előzetesen tájékoztatni kell.
- Ez a határozat azonnal végrehajtandó.
Budapest, 2020. március 21.
Utolsó módosítás: 2020.03.31.