2022.03.21.

A Tempus Közalapítvány Kuratóriumának 11 tagja márciusi ülésén úgy döntött, hogy felajánlja egyhavi tiszteletdíját a Magyar Református Szeretetszolgálat számára az ukrajnai háború által veszélyeztetett és menekülésre kényszerült emberek támogatásának céljával.

A Szeretetszolgálat elsődleges tevékenysége a Kárpát-medencében élő nélkülöző emberek segítése, a háború kitörése óta pedig élelmiszerrel, teával, ivóvízzel, higiénés csomagokkal, információval és ideiglenes szálláshely biztosításával segítik a menekülőket. Eddig több tízmillió forint értékben juttattak el tartósélelmiszert és higiénés cikkeket a fegyveres harcok károsultjainak – a menekülőket és a Kárpátalján maradottakat egyaránt támogatják segélycsomagokkal. Több tízezer menekülőnek nyújtottak már segítséget, a munkatársak és az önkéntesek személyesen állnak a rászorulók rendelkezésére a Nyugati pályaudvaron, a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren és több határátkelőhelyen is. A Tempus Közalapítvány kuratóriuma a havi tiszteletdíj felajánlásával kívánja támogatni a Szeretetszolgálat elkötelezett munkáját.

A legnagyobb mértékű nemzetközi mobilitási programokat lebonyolító Tempus Közalapítvány a konfliktus kezdete óta támogatja az ukrajnai felsőoktatási intézményekben tanuló vagy oktató menekülteket is a Híd Kárpátaljáért kezdeményezésen keresztül, továbbá hazai és európai szervezetekkel együttműködve keresi a lehetőségeket, hogy a mobilitási és szolidaritási programjait az ukrajnai helyzet támogatásának céljával alakítsa át.

 

 

Utolsó módosítás: 2022.04.01.