Rendezvény | Felsőoktatás

Az idei évben online kerül megrendezésre az Educatio Szakkiállítás 2021. január 21-23. között. A Tempus Közalapítvány - A TE UTAD virtuális standján ezúttal is várunk minden látogatót, aki érdeklődik a nemzetközi ösztöndíj lehetőségek iránt.

Digitalizáció | Felsőoktatás

A digitális majális című cikksorozat előző részében a várható fejlődés eszközeit mutattuk be, most vázoljunk fel egy hallgatói mobilitást 2023-ban, ahogyan az reményeink szerint megvalósul majd.

Facebook | Felsőoktatás

Új sorozat indult az Erasmus ösztöndíj hallgatóknak Facebook oldalon, amelynek során oktatókkal készült interjúkat és idézeteket osztunk meg követőinkkel.

Magazin | Ifjúság, Felsőoktatás

Az ELTE TÓK Társadalomtudományi Tanszéke 2016 őszén kapcsolódott be az Among Others projektbe, és indította útjára az Among Others: Intercultural learning in practice kurzust, amely az Erasmus+ program keretében több külföldi egyetemen is fut. Középpontjában az interkulturális tanulás, a nemzetközi mobilitási programok és a fiatalok jövőképének sok szempontú feltérképezésére áll.

Magazin | Felsőoktatás

Az Európai Bizottság szigorú szempontok alapján „Erasmus+ sikersztori” minősítéssel illetett két magyar Erasmus Mundus képzést. Korábban hazai projektek nem kaptak ilyen kitüntetést, és európai szinten is csak néhány egyetem büszkélkedhet az elismeréssel.

Nemzetköziesítés | Felsőoktatás

A külföldön szerzett kreditek hazai elfogadása még mindig nem minden felsőoktatási intézményben zajlik zökkenőmentesen. A hallgatói mobilitást akadályozó tényezők között is rendre felmerül a félévcsúszástól vagy a kredittúllépéstől való félelem. Vannak azonban pozitív példák a hazai intézmények között. Egyre több egyetemen zajlik központosítva a külföldön teljesített tárgyak itthoni elfogadása, elősegítve ezzel, hogy mind a hallgatók, mind a munkatársak számára átlátható és kiszámítható módon történjen a kreditelismerés. Most két ilyen pozitív példát mutatunk be. Az Óbudai Egyetem megbízott oktatási rektorhelyettesét, Dr. Seebauer Mártát és a Miskolci Egyetem Erasmus+ koordinátorát, Szőke Editet kérdeztük intézményeik jó gyakorlatairól.

Utolsó módosítás: 2017.08.09.