A már több mint 10 éve működő eTwinning Európa különböző országaiban található köznevelési intézmények kapcsolatfelvételét, közös projektek indítását, együttműködését támogatja.

Az Erasmus+ program részét képező eTwinning célja, hogy a részt vevő országok köznevelési intézményei nemzetközi, interkulturális környezetben, IKT-eszközök segítségével, közösen dolgozzanak ki projekteket szabadon választott témakörökben. Európa-szerte több mint 460 ezer pedagógus és mintegy 177 ezer intézmény regisztrált már az eTwinningbe, közülük Magyarországról 1700 intézmény és kb. 3700 pedagógus. 

Az eTwinning központi portálja (www.etwinning.net) az Erasmus+ projektek résztvevői számára is rendelkezésre áll.

Hogyan történik a projektek indítása?

Első lépésként regisztrálni kell az eTwinning magyar nyelven is elérhető felületén. Itt a tagok - az egyedülálló partnerkereső felületet használva – kommunikálhatnak egymással, elkezdhetnek közös projekteket tervezni, majd el is indíthatják azokat. 
Az eTwinning Live felület Projektek oldalán tekintheti át a projektjeivel kapcsolatos teendőit, a kereső segítségével pedig ihletet meríthet mások projektjeiből, különböző kritériumok vagy témák megadásával.

Milyen munkafelületek használhatók a nemzetközi együttműködésekben?

TestvérTér jelentős mértékben serkenti és megkönnyíti az együttműködést, a kommunikációt, a megosztást és a diákok közötti interakciót. A projektpartnerek zártkörű klubjaként működő felületre másokat is meg lehet hívni pl. látogató jogosultsággal a szülőket, más tanárokat, vagy az intézményvezetőt, de akár mindenki számára is nyilvánossá tehető a felület.
Itt mindenki létrehozhatja asaját profilját, hogy a pedagógusok és a diákok jobban megismerjék egymást.
A TestvérTér kezdőlapján, az Oldalak alatt történik a projektmunka, itt lehet dokumentálni a munkafolyamatokat. A projekthez kapcsolódó tevékenységek szerkezetét a partnerosztályok tanárai és tanulói közösen alakítják ki. Emellett elkülönített helyeket szenteltek a dokumentum-, kép- és videófeltöltésnek, a mappába rendezés lehetőségével.
Projektnapló menüpontban létre lehet hozni blogot vagy naplót. Ezek a bejegyzések minden projekttag számára láthatóak, szemben a Tanári faliújsággal, amit csak a pedagógus tagok tekinthetnek meg. Itt tarthatnak megbeszéléseket a projekt tervezésével kapcsolatban, és értekezhetnek pedagógiai kérdésekben is. Egy-egy megvitatandó témához a Fórumok, a gyors üzenetváltáshoz pedig a Chat-szoba biztosít teret, de valós idejű audio- vagy videokonferencia is lebonyolítható a beépített eszközök segítségével.

Hogyan tovább?

A TestvérTér felületén publikált anyagok nagyon fontos szerepet játszanak a Minősített eTwinning Projekt címek elnyeréséért beküldött pályázatok, illetve az évente megrendezett Európai eTwinning Díjakért folyó versenyre benevezett projektek elbírálásában. A minősítések elnyerése további lehetőségeket, programokat, díjazásokat jelenthet.
Az Erasmus program elindításának 30. évfordulója alkalmából létrehozott Move2Learn, Learn2Move kezdeményezés keretében az európai eTwinning projektek résztvevői benevezhetnek projektjükkel egy versenyre, amelyen utazási utalványokat nyerhetnek. A 2017-es év oktatási tevékenységei a befogadás témája köré szerveződnek.

Részletek: http://bit.ly/2o90Az5

 

A cikket összeállította:
Lekk Mónika és Tamás Krisztina
Oktatási Hivatal

A cikket elolvashatja a Pályázati Pavilon 2017/tavaszi számának 45.oldalán.

Utolsó módosítás: 2019.06.24.