A cirkuszok titokzatos világa - Nemzetközi zsonglőrtábor Sikondán

2020 | Ifjúsági terület | sport | Budapest | Magyar Zsonglőr Egyesület

Címkék: Mozgásos készségek

A Circus pedagogy for youth workers című projekt az Erasmus+ program támogatásával valósult meg a Magyar Zsonglőr Egyesület szervezésében. 13 ország részvételével szerveztek nemzetközi zsonglőrtábort Sikondán, ahol az intenzív együttlét alatt a cirkuszi akrobatika és a zsonglőrködés által további készségekre, képességekre is szert tettek a résztvevők, valamint oktatásmódszertani ismereteket is szerezhettek. Gallyas Veronikával, a Magyar Zsonglőr Egyesület elnökével, és Kajos Rebeka Dórával, a Sikondán megvalósult nemzetközi zsonglőrtábor operatív vezetőjével beszélgettem.

A Magyar Zsonglőr Egyesület 2000-ben alakult azzal a céllal, hogy támogassa a szabadidős zsonglőrködést, a zsonglőrök közötti kapcsolatépítést, és ezáltal a zsonglőrködés elterjedését szélesebb körben hazánkban. Magyarországon a szociális cirkusz pedagógiáját honosították meg, ami azt jelenti, hogy a cirkuszi tevékenységet használják eszközként a társadalmi integráció elősegítésére. A szabadidős és szociális cirkuszpedagógia a tanulás és fejlődés örömére épít, a kitartást, a kreativitást segíti elő, és a saját határaink legyőzésében támogat. Eszközt biztosít arra, hogy a mozgás örömével tanuljunk magunkról, és mindezt egy közösség aktív tagjaként tegyük, másokkal együttműködve. A szociális cirkusz éppen ezért alkalmas a társadalmi egyenlőtlenségek és problémák enyhítésére. Esszenciája, hogy a zsonglőrködés és a cirkuszi eszközök már magukban is hívogatók és rendkívül szórakoztatóak, így játék közben, észrevétlenül tanulhatnak a résztvevők. 

Az egyesület által szervezett sikondai tréningen 30-an ismerkedhettek meg közelebbről a cirkuszok titokzatos világával: többnyire az ifjúsági szektor szakemberei, emellett tanárok, diákok, valamint a helyi, sikondai gyermekek is részt vettek a táborban. A nemzetközi csapat tagjai Magyarországról, Bulgáriából, Csehországból, Észtországból, Görögországból, Olaszországból, Litvániából, Lengyelországból, Romániából, Szlovákiából, Szlovéniából, Spanyolországból és Macedóniából érkeztek. A vegyes összetételű csapat 2018 nyarán 8 napot töltött el együtt trénerek társaságában. 

A sikondai zsonglőrök

Az ifjúsági projekt középpontjában a fiatalok nemformális tanulása állt, ami kiegészült a nemformális tanítással. A projekt célja az volt, hogy a tréningen résztvevők maguk is képesek legyenek a megszerzett tudást alkalmazni, és a képzést követően minőségi nemzetközi projekteket megvalósítani. A cirkuszpedagógia eszközeinek alapvető elsajátításával számos ötletet és eszközt kaptak, hogy ki-ki a saját területén alkalmazza azokat: a tanításban vagy a nemformális oktatásban.

A tábor célja a szabadidős és ifjúsági cirkuszi eszközök népszerűsítése, megismerése és elsajátítása volt. A résztvevők megpróbálkozhattak például a labdazsonglőrködéssel, a diabolózással, a partnerakrobatika alapjaival, a lufihajtogatással és a különféle eszközökkel történő egyensúlyozással. Amellett, hogy belekóstoltak a zsonglőrködés alapjaiba, betekintést nyertek az eszközök oktatásának módszertanába is, hogy később ők avathassanak be másokat, így továbbadva azt a tudást, élményt és örömöt, amit ők éltek át. A képzést egy előadás zárta, amelyet a Sikondai Gyerektábor táborozóinak, a Komlói Lakásotthonok és a pécsi Élmény Tár Tanoda fiataljainak adtak elő a résztvevők. A nagy sikert aratott előadást egy workshoppal zárták. Ekkor a nézők is kipróbálhatták az előadásban megjelent zsonglőreszközöket, így aktív közreműködőjévé, részeseivé váltak a programnak. A képzés résztvevői a workshop levezetését gyakorolhatták, elmélyítve a táborban szerzett módszertani tudást. 

A tréninget követően a fiatalok a 15. Magyar Zsonglőrtalálkozón folytatták kalandjaikat, amely a pécsi Fényfesztivál keretein belül került megrendezésre. Itt a nemzetközi cirkuszi közeggel ismerkedhettek meg workshopok, közös flashmob és cirkuszi előadások alkalmával. Az intenzív tréningen résztvevők számára a tábor olyan inspiráló és nagy hatású volt, hogy többen olyan projekttervekkel tértek vissza hazai szervezetükhöz, melyeket később a helyi célcsoportjukkal valósítottak meg. Mivel tanárok is részvevői voltak a tábornak, így a cirkuszpedagógia gyakorlata a formális oktatás keretei közé is eljuthatott. 

15. Magyar Zsonglőrtalálkozó

Veronika legkedvesebb élménye a pécsi Zsonglőrtalálkozóról, amikor látott egy csapatot, amelynek tagjai összeszokottan, mosolyogva, együtt mozogtak. Ez a csapat volt a sikondai zsonglőrtáborban résztvevők közössége, akiken kívülről is jól látható volt az elmúlt napok pozitív hatása. „Ők voltak a mieink!”

Rebeka arról mesélt egy történetet, hogy amikor Sikondát elhagyta a zsonglőrcsapat, a résztvevők szerettek volna valami nyomot hagyni maguk után, hogy az ott lakók ne felejtsék el a cirkuszcsapatot. Ezért különböző figurákat hajtogattak lufiból, és az utcákon elhelyezték azokat, hogy emlékeztessék a helyieket arra: nemrég zsonglőrök jártak itt.  

A képzés lehetőséget adott a kulturális sokszínűség megélésére és a nemzetközi partnerkapcsolatok építésére is azáltal, hogy 13 különböző országból érkeztek a tréningre. A projekt által a résztvevők megtapasztalhatták, milyen nagy ereje van a zsonglőrködésnek mint hasznos és élvezetes szabadidő eltöltési lehetőségnek. Az együtt létrehozott játék és megélt öröm pozitív hatással volt rájuk. A zsonglőrködés közösségformáló erővel bír, így a hátrányos helyzetű, esetenként zárkózottabb résztvevők is kinyíltak. A tábor elősegítette a pozitív gondolkodást, életszemléletet és életmódot, személyiségformáló hatással volt rájuk. Fejlesztette az együttműködési képességet és a koordinációt, nőtt az önbizalmuk, növelte az állóképességet. Aki idegen nyelvi akadállyal érkezett a táborba, s így kissé félénkebb és zárkózottabb volt, nem mert, viszont szeretett volna megszólalni angolul, az is átlépte a saját félelmeit a zsonglőrködés segítségével, és részt vett a közösségi tevékenységekben. Hiszen játék közben a nyelvi akadályok könnyen áthidalhatók,így mindenki egymásra és a közös tevékenység örömére koncentrálhat. 

A saját korlátaik és határaik átlépését segítette a tréning, pozitív élményeket és inspirációt adva a hétköznapokba való visszatéréshez. Életkortól függetlenül mindenki újra kicsit gyermek lehetett, a cirkuszok titokzatos, mesebeli világa kelt életre, ahol sok kis zsonglőr önfeledten, belefeledkezve, egymást inspirálva, egymástól tanult. A zsonglőrködés olyan élmény alapú tanulást biztosított a résztvevőknek, melynek hatásai később is megmaradnak, azokat ki-ki magával vitte mintegy útravalóul a zsákjában. 

Videó a táborról: https://www.facebook.com/onlinekomloiujsag/videos/2191737017509339/

A Magyar Zsonglőr Egyesület honlapja: https://www.zsonglor.hu

A Magyar Zsonglőr Egyesület youtube csatornája: https://www.youtube.com/user/MZsonglorEgyesulet

Rókás Kata | Tempus Közalapítvány