MADE IN - Diákcégek nemzetközi kereskedelme

2008 | Köznevelés, Szakképzés | | Győr-Moson-Sopron | Deák Ferenc Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola, Győr

Érintett tantárgy(ak): közgazdaságtan
Címkék: Írásbeli szövegértés, szövegalkotás, Önálló tartalom és információgyűjtés, feldolgozás, Problémamegoldás, Kreatív gondolkodás, Érvelés, Személyes és társas készségek, IKT eszközök alkalmazása a tanórán, Kooperatív megközelítés, Projektszerű megvalósítás, Versenyszerű óraszervezés, Csoportdinamika kialakítása

Egy külföldi tanirodai kiállításon találkoztunk a három közgazdasági iskolával, akikkel partnerekké váltunk. Egyértelmű volt mindenki számára, hogy az iskolai gyakorlócégeket érintő pályázatot kellene készíteni. Ezzel a témaválasztással szavatolni tudtuk, hogy valóban a diákok lesznek a partnerség középpontjában, és az együttműködés során megrendezett tanirodai kiállításokon az iskola összes tanulóját be tudtuk vonni valamilyen szinten az együttműködésbe. A szakmai programok által még cégek is az együttműködés részesei lettek a részt vevő országokból, például gyárlátogatások megszervezésével.

Rendkívül örültünk annak a ténynek, hogy három hazánkhoz közeli, kultúrájában, történelmében is hasonlóságokat felmutató ország (Szlovákia, Csehország és Ausztria) lett a partnerünk, mert úgy éreztük, hogy a közelség és hasonlóság dacára diákjaink igen keveset tudtak ezekről az országokról. Ezért is döntöttünk úgy, hogy a szakmai programok mellett mindenhol a projekttalálkozók fontos részét képezte egy történelmi áttekintést is magába foglaló idegenvezetés. A hazai idegenvezetéseken tanulóink nemzeti ismeretei bővülhettek, míg külföldön az adott kultúrával szembeni megértést, tiszteletet erősíthettük bennük. Minden programban ösztönöztük tanulóinkat az egymással való ismerkedésre, aktív részvételre. Az összes találkozónkon szerveztünk tanirodai kereskedést, ahol jellegzetes nemzeti termékekkel kereskedtek diákjaink. Mi az első évben tipikus magyar fűszerekkel, például paprikával arattunk nagy sikert, míg a második évben gyöngyökkel kereskedő diákcéget szerepeltettünk, szintén nagyon sikeresen.

Minden alkalommal készítettünk diákjainknak közgazdasági témájú szakmai feladatokat, ahol ügyeltünk arra, hogy vegyes csoportok alakuljanak ki, vagyis egy országból ne legyen két diák a csoporton belül. A programok végeztével mindig hagytunk teret a diákok közös szabad programjára is, ami szintén a kölcsönös ismerkedést szolgálta.

Hogyan működik egy taniroda?
A tanirodában egy-egy fiktív vállalkozást működtetnek a diákok. Az ügyviteli, üzleti tevékenység folyamatait, kapcsolatait azáltal valósítják meg, hogy több ilyen fiktív vállalkozás van egymással munkakapcsolatban (belföldiek és külföldiek vegyesen).
A tanirodán titkárság, beszerzés, pénzügy, számvitel, humán erőforrás és értékesítési osztály működik. A tanulók forgószínpadszerűen kerülnek egyik munkahelyről a másikra. A gyakorlat során áru- és pénzmozgás, árutermelés nem történik, a folyamatok adminisztratív végrehajtása valósul meg. A képzés szempontjából a gyakorlócég figyelembe veszi a valódi üzleti gyakorlatot. A való gazdaság szimulációja fejleszti a tanulók kreativitását, önálló kezdeményezőkészségét, vállalkozókedvét, felelősségérzetét, csapatmunkáját, nyelvi készségeit; mindazon képességeket, amelyek a mindennapi gyakorlatban feltétlenül szükségesek. A szimulált vállalkozás gazdasági környezetét (szállítók, vevők, bank, közüzemek) egy cégszolgálati központ, illetve a gyakorlócégek hálózata biztosítja. A tanulók ebben a sajátos hálózatban kereskedve-gazdálkodva, munka közben szerzik meg azt a gyakorlatot és elméleti tudásanyagot, aminek birtokában egy valóságos cégnél munkát kapva már nem betanítandó kezdőként, hanem egy vállalkozásban vagy azok egyes munkaterületein gyakorlati készségekkel és jártasságokkal rendelkező, gondolkodni tudó, önálló munkatársként dolgozhatnak.

Iskolánk az együttműködés eredményeit jelenleg is élvezi. Mind a négy iskolában az órarend része a tanirodai gyakorlatok tantárgy, aminek révén a négy iskola napi szintű kapcsolatot tart fenn. A partnerországok diákcégeinek egymás közti kereskedése továbbra is folytatódik, termékkatalógusokat cserélnek, interneten árukat, szolgáltatásokat rendelnek egymástól. Remélhetőleg a jövőben mindez új gyakorlócégek bevonásával is fejlődik.

Az, hogy együttműködésünk egy nemzetközi kapcsolat keretében zajlott, legfőképpen tanulóink idegen nyelvi képességeit fejlesztette, emellett erősítettük bennük a közös európaiság tudatát. Azzal is tisztában vagyunk, hogy mostanában kezd egyre nagyobb hangsúlyt kapni az Európai Unió azonos régiójában levő országoknak az együttműködése. Projektünk legnagyobb erénye valószínűleg az volt, hogy a programjaink rendkívül változatos kialakításával, valamint azzal, hogy nagyon sok téren szabad kezet adtunk tanulóinknak, egy számukra érdekes együttműködésbe vontuk be őket, ahol a szakmai ismeretek bővítésén felül számos más fontos ismeretet is el tudtak sajátítani.

Gyenge Zsolt