Hétköznapi hősök: náluk nem kényszer a segítés, hanem életforma

2014 | | aktív állampolgárság, önkéntesség | Győr-Moson-Sopron | Hétköznapi hősök: náluk nem kényszer a segítés, hanem életforma

A projekt címe: Wer wird der Botschafter der Freiwilligkeit in deiner Stadt?

Pályázati kategória: civil társadalmi projekt

 

 Bár többen is megkongatták már a vészharangot, hogy a mostani, Y generáció végérvényesen elveszett az okostelefonok és a játékkonzolok világában, van olyan szervezet, mely remek ellenpéldát tud mutatni. A Légy te is a hétköznapok hőse! projektben diákok tanulják meg játékos formában, mi az az önkéntesség.

„Jobbá tenni a várost, mosolyt csalni az arcokra” – ilyen célokat tűztek ki maguk elé azok a diákok, akik a Soproni Evangélikus Egyházközség által életre keltett programban versengenek. A 2015 márciusában az Európa a polgárokért program részeként indult projektben máris 17 soproni csapat versenyez önkéntes feladatokkal, hogy 2016 májusában eldőljön, ki az önkéntesség nagykövete. Csizmár Pétert, a program egyik koordinátorát kérdeztük.

Honnan származik a Légy te is a hétköznapok hőse! ötlete?

Évek óta Rotary Klubtag vagyok, amely hátrányos helyzetű embereken segít. Gyűjtéseket szervezünk, hogy ezzel támogassuk a rászoruló családokat, segítsük a gyerekek továbbtanulását vagy akár zenei oktatását, de a helyi óvodát és a mozgáskorlátozottak intézményét is pártfogoljuk. Ugyanakkor azt vettük észre, hogy a fiatalok bevonása elég nehézkesen működik. Így fogalmazódott meg bennünk az a gondolat, mi lenne, ha népszerűsítenénk az önkéntességet a diákok körében.

Hogy vonták be a programba a fiatalokat?

Ehhez támogatást is kaptunk azáltal, hogy az érettségizni akaró diákoknak már kötelező 50 óra önkéntességet igazolni, az azonban nincs megszabva, hol töltik el mindezt. Így még örültek is neki, hogy egy remek lehetőséget biztosítottunk a számukra. Praktikus volt, mert nehéz a diákokat motiválni, vagy rávenni őket bármire, főleg arra, hogy dolgozzanak. Azért, hogy elvegyük a kényszer ízét, egy játékos versenykörnyezetbe helyeztük az önkéntességet. Négy ország vesz részt a versenyben, a magyar diákok mellett horvát, erdélyi és szlovén tanulók is azon dolgoznak, hogy jobbá tegyék a környezetüket. A legjobbnak bizonyuló csapat egyhetes horvátországi nyaralást nyer, azon felül, hogy az önkéntesség nagyköveteinek választják őket. A bírák a helyi civil közösségből kerülnek ki, ők értékelik a diákok munkáját.

Hogyan kell elképzelni ezt a versenyt?

Kisebb csapatokat alkotnak a diákok, akiknek különböző feladatokat kell megoldaniuk, amelyekre a játék ideje alatt pontokat kapnak. Minden fordulónak van egy tematikája, ám azon belül a csapatok dönthetnek, mit szeretnének csinálni. Voltak, akik süteményt sütöttek egy gyermekotthon lakói számára, vagy időseket látogattak, mások pedig felújítottak egy játszóteret, vagy játékgyűjtést szerveztek a helyi kórház gyermekosztálya számára. Jelenleg a karácsonyi műsorra készülnek a Cseresznyesori gyermekotthonok és a Tóth Antal Iskola diákjainak szereplésével: verseket, énekeket tanítanak meg a kisebbeknek, valamint jelmezeket készítenek. A harmadik fordulóban olyan személyt kellett találniuk a diákoknak, aki számukra példaértékű lehet, akire úgy tekinthetnek, mint a hétköznapok hősére. Az egyik csoport a 70 éves Horváth Erzsébet Zsuzsannával készített interjút, aki a soproni idősek otthonának kápolnájában az oltárt díszíti, emellett a betegeket látogatja, bevásárol és kiváltja a gyógyszereket. A másik csoport egy önkéntes tűzoltót keresett fel, de akadt, aki a tanárnőjét kérdezte meg, mi számára az önkéntesség.

Mit kínálnak még a diákoknak?

A csoportfeladatokon felül közösségformáló programokat is rendezünk a versenyzőknek, például kerékpártúrára mentünk a Fertő-tó környékére. Mielőtt azonban elindultunk volna, a Wilfing Áron Egyesület tagjai közlekedésbiztonsági eligazítást tartottak, mert fontosnak tartjuk, hogy mindenből tanuljanak valamit a diákok. De öko-majálist is rendeztünk Sopronban, ahol a csapatok újrahasznosító kézműves foglalkozást tartottak, ezzel is növelve pontjaik számát.

Mitől más ez a program, mint bármilyen önkéntesség?

A program azért is újszerű, mert versenyhelyzetet teremt, és a diákok szívesen csinálják. Az aktív segítés mellett előadásokat is szervezünk nekik, hogy még többet tanulhassanak az önkéntességről. Külön öröm számunkra, hogy ennyi intézmény, ennyi csapat jelentkezett, hiszen így jószerével minden soproni iskola képviselteti magát. Igyekszünk kihasználni a közösségi média jótékony hatását is, hogy minél több embert érjünk el. A diákok pedig nagyon lelkesen posztolgatják a képeiket. Nem rejtett célunk az volt, hogy rajtuk keresztül a szülőket is elérjük, így a családok közösen tudnak részt venni a segítségnyújtásban.

Hogyan tudják elérni, hogy ne lankadjon a lelkesedés?

Nehéz a fiatalok érdeklődését felkelteni és a motivációt fenntartani, nekik folyamatos impulzus kell, és ez nagy kihívás. De az, hogy több ezer emberhez eljutunk, óriási eredmény. Ebben a Facebook oldalunk is segít, ahol igyekszünk hasznos információkat, cikkeket is megosztani.

Mennyire segítette az ügyet, hogy európai együttműködés keretein belül jöhetett létre?

Így tapasztalatokat tudtunk cserélni: jönnek a visszajelzések, mi az, ami a partnerszervezeteknél nem működik, nálunk viszont igen. A partnereink a szomszédos országokból hasonló típusú tevékenységeket visznek, mint mi, csak kisebb költségvetéssel, ennél fogva kevesebb középiskolai diákot tudnak bevonni a munkájukba. A versenyt viszont ők is meghirdették, és mind a szabadtéri rendezvényeik, mind pedig az előadások tematikája nagyon hasonló. A verseny kivitelezése minden partnernél saját rendezésben valósult meg, közös volt viszont a projekttervezés, valamint a szakmai és az operatív „stáb” is rendszeresen találkozik, hogy az eredményekről, a tapasztalatokról beszéljenek, a programokat kitalálják, és ha kell, módosítsanak azokon. Interkulturális tanulás zajlik, ami minden félnek a hasznára válik majd.

Milyen hosszú távú eredményre számítanak?

Szeretnénk, ha minden helyszínen sok diák és szülő ismerkedne meg az önkéntesség és a civil összefogás fontosságával, ezáltal aktívabb és magabiztosabb szerepet vállalnának a városuk életében. Tervezzük, hogy a projektet a lezárás után is folytatjuk. Ennek érdekében a verseny végső nyerteseit – az önkéntesség nagyköveteit – mindenképpen szeretnénk a jövőben bevonni a munkánkba, hogy az iskolájukban a fiatalabb diákokat támogassák, és jó példával járjanak elöl. Lényegét tekintve most a jövőnek toborzunk önkénteseket.

PÁLFI KRISZTINA

Facebook: hetkoznapokhose

 

Az alábbi képre kattintva pdf-ben is letöltheti a cikket magyar nyelven:

 

Az alábbi képre kattintva angol nyelven is letöltheti a cikket pdf-ben: