Pályázatírást támogató szeminárium

Eredményes Erasmus+: Motiváltabb tanulók, tudatosabb kollégák a tanulói és tanári mobilitásokban

Időpont: 2018.11.13. 2018.11.14.
Helyszín: Tempus Közalapítvány (1077 Budapest, Kéthly Anna tér 1., 6. emelet, Brüsszel terem)

A szemináriumon olyan projektek tervezésében szeretnénk támogatni az érdeklődő szakképző intézményeket, amelyek összhangban állnak intézményfejlesztési céljaikkal. Amellett, hogy részletesen ismertetjük a tanulási eredmény alapú megközelítést és az abban rejlő szakmai lehetőségeket, konkrétan hasznosítható ötletekkel is segítjük majd a pályázókat. A rendezvény interaktív, az előadások mellett kiscsoportos munkában, közösen gondoljuk át a legfontosabb kérdéseket, ami megkönnyíti majd a pályázatok munkaprogramjának tervezését.

Téma:

A két napos szemináriumon részletesen kibontjuk a pályázatíró szemináriumok tartalmi elemeit: gyakorlati jártasságot szerezhetnek tanulási eredmény alapú munkaprogramok írásában és azok mérési-értékelési kritériumainak kidolgozásában. Az európai mobilitási trendeken túl bemutatjuk, hogyan javíthatják ECVET (Európai Szakoktatási és Szakképzési Kreditrendszer) eszközök alkalmazásával a mobilitási gyakorlatok hasznosulását, és az eredményeik fenntarthatóságát. A szeminárium résztvevőinek lehetősége lesz a közös gondolkodásra a Nemzeti ECVET szakértői hálózat két szakértőjével is. A szeminárium során a következő kérdéseket járjuk körül:

  • Miért jó az intézményeknek a tanulási eredmény alapú gondolkodás?
  • Hogyan valósítsunk meg tanulási eredmény szemléletű mobilitási projekteket?
    • az intézményi fejlesztési igények,
    • projektcélok és várt hatások tükrében.

Célcsoport:

Figyelem, az első 30 (max.40) résztvevő jelentkezését tudjuk elfogadni, ezért javasoljuk, hogy részvételi szándékukat mielőbb jelezzék. Kérjük, hogy intézményenként egy, maximum 2 fő regisztráljon (ez esetben az intézményvezető/döntéshozó és projektkoordinátor). Mivel a két napos képzés tematikája egymásra épülő, ezért jelentkezésüket csak abban az esetben tudjuk elfogadni, ha mindkét napon részt tud venni az intézményből ugyanaz a személy.

A két napos szeminárium során a résztvevők

  • Az első napon: 
    • megismerik a tanulási eredmények írásának alapelveit,
    • elsajátítják a tanulási eredmények strukturális és tartalmi elemeit,
    • képesek lesznek a formai követelmények betartásával és a nyelvi szerkezeti elemek használatával tanulási eredményeket megfogalmazni,
    • gyakorlatot szereznek tanulási eredmények írásában adott Erasmus+mobilitási gyakorlatokra.
  • A második napon: 
    • megismerik az értékelés szerepét és formáit a tanulási-tanítási folyamatban,
    • korszerű mérési-értékelési kritériumokat ismernek meg,
    • Erasmus+ mobilitási gyakorlat tanulási eredményeihez értékelési kritériumokat fogalmaznak meg, rendelnek hozzá,
    • mobilitási gyakorlat tanulási eredményeinek mérési módszereit dolgozzák ki.

A rendezvény beszámítható a pedagógusok évenkénti kötelező továbbképzésébe, amelyről részvételi igazolást állítunk ki a 2011. évi CXC. törvény (a nemzeti köznevelésről) 94.§-a (4) bekezdésének f) pontjában foglaltakhoz kapcsolódó 277/1997 (XII.22.) Kormányrendelet 5.§-a (3) bekezdésének c) pontja alapján. A dokumentumot azon résztvevők számára készítjük el, akik a rendezvény elején és legvégén is aláírták a jelenléti ívet.

Jelentkezés: A rendezvényen való részvétel díjtalan, de előzetes regisztráció szükséges.

A jelentkezési határidő: 2018. november 5.

Utolsó módosítás: 2018.11.05.

HIBA

Kérjük, töltse ki a kötelező mezőket.


HIBA

Az e-mail cím formátuma nem megfelelő. Kérjük, hogy a mezőbe csak egy e-mail címet írjon, és regisztrációja elküldése előtt győződjön meg róla, hogy a formátum helyes.


HIBA

Ezzel az e-mail címmel már regisztrált rendezvényünkre. A jelentkezés elfogadásáról néhány napon belül e-mailben értesítjük.


Rendszerünk rögzítette a regisztrációját, melynek elfogadásáról néhány napon belül e-mailben értesítjük.

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön a Tempus Közalapítvány legfrissebb híreiről, rendezvényeiről, kiadványairól és a legfontosabb pályázati információkról!

Üdvözlettel,
Tempus Közalapítvány