Európa a polgárokért információs webinárium

A Tempus Közalapítványnál működő Európa a polgárokért program hazai információs pontja online információs napot szervez a testvérvárosi találkozók, városok hálózatai és civil társadalmi projektek pályázattípusokról.

Időpont: 2020.06.30. 10:00-12:00
Helyszín: Webinárium

Helyszín / platform: online (a regisztrált jelentkezők e-mailben kapják meg a részvételhez szükséges linket)

Az információs alkalom szervezésével igyekszünk segíteni azokat, akik az Európa a polgárokért programban szeretnének pályázatot benyújtani a 2020-as szeptember 1-jei határidőre.

A rendezvényen szó lesz az Európa a polgárokért program felépítéséről, újdonságairól, általános és kiemelt célkitűzéseiről, különös figyelmet fordítva a 2020-re vonatkozó kiemelt prioritásokra, változásokra, újdonságokra. A főként gyakorlati információkra fókuszáló rendezvény során korábban megvalósított jó példák bemutatására is sor kerül.

A rendezvényre szeretettel várjuk települések, városok, helyi és regionális állami hatóságok, testvérvárosi bizottságok, helyi önkormányzatokat képviselő nonprofit szervezetek, civil társadalmi szervezetek, valamint oktatási, kulturális és kutatóintézetek képviselőit. Vagyis mindazokat, akik pályázatot nyújthatnak be az Európa a polgárokért programban.

Az Európai Unió Európa a polgárokért programjának célja, hogy segítse a polgárokat az Unió történelmének, működésének alaposabb megismerésében, az uniós szakpolitikák és döntéshozatali folyamatok megértésében, miközben aktív szerepvállalásra és demokratikus részvételre ösztönzi őket. A program emellett kiemelt figyelmet szentel az európai identitás, a tolerancia és egymás kölcsönös megértésének erősítésére is.

Tervezett program:

10:00-11:00 Európa a polgárokért alapvetések – 2020-as prioritások, változások (testvérvárosi találkozók, városok hálózatai, civil társadalmi projektek)
11:00-11:10 Jó példák és módszertani tippek
11:10-11:40 Pénzügyi tudnivalók
11:40-12:00 Kérdések és válaszok

A rendezvényen való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

A rendezvény tartalma megegyezik a 2020. július 14-én, délelőtt és 2020. augusztus 5-én, délelőtt tartandó webnárium tartalmával.

HÁTTÉR INFORMÁCIÓ:

Testvérvárosi találkozók: testvértelepülések polgárainak találkozóját támogatja a program. A polgárok mozgósítása helyi és uniós szinteken az európai uniós politikai intézkedések megvitatására ad lehetőséget, ezzel is elősegítve a polgári részvételt az európai uniós döntéshozatali folyamatokban. Lehetőséget kínál a társadalmi szerepvállalás erősítésére és az önkéntesség népszerűsítésére európai uniós szinten.

Városok hálózatai: azon településeknek és szervezeteknek nyújt támogatást, melyek hosszú távú együttműködésben dolgoznak együtt egy közös témán, hálózatokat hozva létre, ezáltal is növelve az esélyét egy fenntartható együttműködésnek.

Civil társadalmi projektek: azon projekteket támogatja a program, melyek során a polgárok olyan témákat dolgoznak fel, melyek közvetlen kapcsolódnak az európai uniós szakpolitikákhoz, lehetőséget teremtve ezáltal a közvetlen részvételre a döntéshozatali folyamatokban. A támogatott tevékenységek magukba foglalják a társadalmi szerepvállalás és szolidaritás előmozdítását, a vélemények összegyűjtését és az önkéntességet.

Utolsó módosítás: 2020.07.06.

HIBA

Kérjük, töltse ki a kötelező mezőket.


HIBA

Az e-mail cím formátuma nem megfelelő. Kérjük, hogy a mezőbe csak egy e-mail címet írjon, és regisztrációja elküldése előtt győződjön meg róla, hogy a formátum helyes.


HIBA

Ezzel az e-mail címmel már regisztrált rendezvényünkre. A jelentkezés elfogadásáról néhány napon belül e-mailben értesítjük.


Rendszerünk rögzítette a regisztrációját, melynek elfogadásáról néhány napon belül e-mailben értesítjük.

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön a Tempus Közalapítvány legfrissebb híreiről, rendezvényeiről, kiadványairól és a legfontosabb pályázati információkról!

Üdvözlettel,
Tempus Közalapítvány