Hét év eredményei - Határtalan élmény + hatás

Idén is várjuk az Eramus+ konferencián

Időpont: 2021.09.15. 9:00-16:00
Helyszín: Danubius Hotel Helia (Budapest, Kárpát u. 62-64, 1133)

Hogyan hatottak az elmúlt 7 évben megvalósított Erasmus+ projektek a támogatott pályázókra és környezetükre? Milyen hosszú távú eredmények mutatkoznak meg az oktatás-képzés és az ifjúság területén a létrejött innovációknak, módszertani újításoknak köszönhetően? Szeretettel várjuk Önt és munkatársait az Erasmus+ program zárókonferenciájára és Nívódíj átadójára.
 
A konferencia fókuszában az Erasmus+ 2014-2020-as programszakaszának hosszú távú eredményei állnak. Az Erasmus+ Nívódíjak átadása után párhuzamos szekciókon vehetnek részt az érdeklődők, amelyek többek közt az alábbi témákat mutatják be:
  • Mit adott az Erasmus+ program a rendszeresen pályázó szervezeteknek?
  • Milyen együttműködések valósultak meg az Erasmus+ támogató hálózatok és partnerszervezetek között?
A rendezvényre a felsőoktatás, a köznevelés, a szakképzés, a felnőtt tanulás, és az ifjúság területének képviselőit várjuk.

A rendezvényen készült képeket itt tekinthetik meg.

Program

9:00-10:00 Regisztráció
10:00-10:40 Köszöntők
Schanda Tamás (Miniszterhelyettes, parlamenti és stratégiai államtitkár, Innovációs és Technológiai Minisztérium)
Czibere Károly
(Kuratóriumi elnök, Tempus Közalapítvány) 
Zupkó Gábor (Képviseletvezető, Európai Bizottság Magyarországi Képviselete)
10:40-11:00 Erasmus+ Nívódíj átadó
11:00-11:30 Kávészünet
11:30-11:45

Mit adott az Erasmus+? - felvezető előadás

Előadók: Verses István (Erasmus+ programigazgató, Tempus Közalapítvány) és Bokodi Szabolcs (Igazgató, Felsőoktatási Igazgatóság, Tempus Közalapítvány)

11:45-12:45

Kerekasztal-beszélgetés az Erasmus+ hét évéről

Kerekasztal-beszélgetés résztvevői:
Navracsics Tibor (Kormánybiztos, Európa Kulturális Fővárosa Veszprém-Balaton 2023)
Dr. Pop Marcel
(Igazgató, Semmelweis Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatósága)
 
Juhász-Laczik Albin OSB (Igazgató, Pannonhalmi Bencés Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium és Szakkollégium)
Czibere Károly (Kuratóriumi elnök, Tempus Közalapítvány)

12:45-13:30 Ebédszünet
13:30-14:30

Párhuzamos szekciók 1.

1. szekcióA nemzetköziesedés lépcsőfokai a felsőoktatási mobilitások tükrében
Moderátor: Bokodi Szabolcs (igazgató, Felsőoktatási Igazgatóság, Tempus Közalapítvány)

Kerekasztal-beszélgetés résztvevői:  
Cseszregi Tamás (Oktatási igazgató, Oktatási Igazgatóság, ELTE)
Zilahi Tibor (Intézményi ERASMUS+ és Campus Mundi programkoordinátorSzegedi Tudományegyetem) 
Jánosy Orsolya (Irodavezető, Nemzetközi Iroda, Debreceni Egyetem) 
Bartha Zoltán (Intézményi Erasmus koordinátor, Miskolci Egyetem)
Dr. Tarr Zsuzsanna (Központvezető, Nemzetközi Központ, Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem) 

Milyen változásokat hozott a felsőoktatási szektor életébe a 7 évvel ezelőtt indult Erasmus+ program és hogyan hatott az intézmények nemzetköziesítési törekvéseire? Mit profitál egy intézmény hosszú távon a hallgatói, oktatói és munkatársi mobilitásokból? Intézményi képviselők osztják meg saját tapasztalataikat a kerekasztal-beszélgetés keretében.

2. szekció: Erasmus+ nívódíjasok 1.

Innovatív módszerek az oktatásban, avagy hogyan tarthatunk lépést a változó tudásiparral? Bemutatkoznak a 2020-as év Erasmus+ nívódíjas projektek megvalósítói.

1. Alföldi ASZC Galamb József Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola
Szaktanárok felkészítése az agrárinformatika oktatására 4.0 
Előadó: Horváth Zoltán, Igazgató, projektkoordinátor

Az elmúlt 15 év során a mezőgazdaság alapvetően megváltozott, egyre inkább tudásintenzív ágazattá vált. A munkaerőpiac aktuális igényeihez megfelelő képzettségű munkaerőre van szükség, melyre a mezőgazdasági oktatásnak gyorsan kell reagálnia. Ezt az igényt figyelembe véve a Connecting VET Teachers to Agriculture 4.0 projekt kiemelt célja volt, hogy innovatív gyakorlatokat alkalmazó online, hálózatos együttműködésen alapuló és ingyenesen elérhető képzést hozzon létre a szakképzésben tanító tanárok részére. 

2. Xántus János Két Tanítási Nyelvű Gimnázium
A projektoktatás képességeinek kialakítása
Előadó: Horváth Zsolt, projektkoordinátor

A nemzetközi tapasztalatszerzésen és külföldi továbbképzéseken túl, szakmailag felfrissülve, többlettudással és kibővített kapcsolatrendszerrel tértek haza az intézmény mobilitási projektjében résztvevő pedagógusai a külföldi továbbképzésekről.  A megszerzett ismereteket, valamint a gyakorlatban megtapasztalt és kipróbált újszerű óraszervezési és oktatási technikákat a mindennapi oktatói munkában is alkalmazni tudják. 


3. szekció: Szektorköziség

Olyan Erasmus+ programban pályázó szervezetek és intézmények mutatkoznak be, amelyek több szektorban is sikeresen valósítottak meg projekteket.

1. Nemzetközi együttműködés a Kállósemjéni Diákokért és Ifjakért Egyesület életében
Előadó: Egri Józsefné, projektkoordinátor, Kállósemjéni Diákokért és Ifjakért Egyesület

Kállóssemjéni Diákokért és Ifjakért Egyesület számos nemzetközi lehetőséggel (úgymint ifjúsági cserék, startégiai partnerségek vagy az Európai Szolidaritási Testület önkéntes programja) járul hozzá a helyi fiatalok nonformális oktatásához. Az Egyesület életében mérföldkőnek számít, hogy akkreditált ifjúsági szervezetté vált, illetve Erasmus+ tanártovábbképzést és ifjúságsegítők számára szemináriumot szervezett. 

2. Az Élményakadémia útja - a szárnypróbálgatástól a tudásátadásig
Előadó: Gyöngyösi Krisztina, Szakmai vezető és tréner, Élményakadémia Közhasznú Egyesület

A 2005-ben megalakult Élményakadémia Közhasznú Egyesület jövőképe egy nyitott, sokszínű és elfogadó társadalomról szól. 15 év alatt számos nemzetközi tapasztalatot szereztek, melyek hozzájárultak ahhoz, hogy az Egyesület évi 200 tréninggel és 1000 elért fiatallal egyre jelentősebb szerepet tölt be a hazai ifjúsági munka terén.

4. szekció: Programprioritások mentén 1.

Az Erasmus+ következő 7 évében nagy szerepet kapnak az előre meghatározott prioritások és azok támogatása. Ilyen a társadalmi befogadás, a digitalizáció, a társadalmi részvétel és a fenntarthatóság. Vannak olyan szervezetek, akik már az előző projektciklus alatt is sokat tettek ezen prioritások támogatásáért - ők mutatkoznak be ebben a szekcióban.

1. Erasmus+ mint a szakmai innováció katalizátora 
Előadó: Bem Tímea, Erasmus+ projektkoordinátor, tanár / T. Zuggó Tünde, intézményvezető, 
Budapest II. Kerületi Szabó Lőrinc Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium

A Szabó Lőrinc Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium 2015 óta 130 nemzetközi mobilitási programban vett részt, amelyek sokszínűséget, innovációt és kreatív ötleteket eredményezett az oktatásban és az iskola életében. 

2. „Kézen Fogva Erasmus” - Az Erasmus program szerepe a hazai fogyatékosságügy fejlesztésében a Kézenfogva Alapítvány közreműködésével
Előadó: Tóth Mónika, nemzetközi projektvezető / Pordán Ákos, ügyvezető, Kézenfogva Összefogás a Fogyatékosokért Alapítvány

A hazai fogyatékosságügy európai intergrációjával foglalkozó Kézenfogva Alapítvány 2000 óta vesz részt nemzetközi projektekben. Mára számos nemzetközi jó gyakorlatot adaptáltak munkásságukban, 2015-ben pedig elnyerték a Nemzetközi Együttműködési Kultúráért Díjat. 

 

5. szekció: Bemutatkoznak az Erasmus+ program partnerei 1.
Előadók: Szabó Zsófia, Pollini Petra, eTwinning Program, Oktatási Hivatal, Pedagógiai-szakmai Szolgáltatások Koordinációs Főosztálya

Az eTwinning Magyarország és a School Education Gateway  munkatársai mutatják be hogyan támogatják hálózataik az Erasmus+ programot.

14:30-14:45 Szünet
14:45-16:00

Párhuzamos szekciók 2. 

1. szekció: A nemzetköziesedés lépcsőfokai a felsőoktatási stratégiai partnerségi projektek tükrében
Moderátor: Dr. Beke Márton (csoportvezető, Felsőoktatási szakmai fejlesztések csoport, Felsőoktatási Igazgatóság)

Kerekasztal-beszélgetés résztvevői:
Dudás Róbert (nemzetközi projektmenedzser, Pécsi Tudományegyetem)
Németh Katalin Anna
(osztályvezető, intézményi Erasmus+ koordinátor, Erasmus+ és Nemzetközi Programok Osztálya, ELTE)
Prónay Szabolcs (egyetemi docens, Gazdaságtudományi Kar, Szegedi Tudományegyetem) 
Varga László (irodavezető, Nemzetközi Pályázati Iroda, Budapesti Gazdasági Egyetem) 
Furka Beáta (projektmenedzser, Kodály Intézet, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem)

Olyan innovatív felsőoktatási Erasmus+ projektek mutatkoznak be, melyek meghatározóak voltak a felsőoktatási intézmények nemzetköziesedési stratégiájának megvalósulásában, és olyan hosszútávú nemzetközi együttműködéseket eredményeztek, melyek mára meghatározó szerepet játszanak az intézmények életében. Intézményi képviselők osztják meg saját tapasztalataikat kerekasztal-beszélgetés keretében.

2. szekció: Erasmus+ nívódíjasok 2.

Szemléletformálás környezetünk fenntarthatósága érdekében. Bemutatkoznak a 2020-as év Erasmus+ nívódíjas projektek megvalósítói.

1. Vidéken Jó! Alapítvány
Less Food Loss - Kevesebb ételpazarlás 
Előadók: Kovács Orsolya, projektkoordinátor és Bozsits József, elnök

Globális szintű, komplex problémákra egy ifjúsági csere keretében is lehet megoldásokat keresni és adni. Ezt bizonyítja a Vidéken Jó! Alapítvány Less Food Loss című nívódíjas projektje, amely az élelmiszerpazarlás kihívásaira keresett választ. 

2. Magyar Máltai Szeretetszolgálat Óbudai Technikum és Szakképző Iskola
Zöld út a vendéglátásba 2 - A fenntarthatóság a gyakorlatban
Előadó: Siki Andor, projektmenedzser

A vendéglátás egy olyan terület, melynek működése számos környezetkárosító hatással jár, s ezek mérséklése közös feladat. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Óbudai Technikum és Szakképző Iskola ezt szem előtt tartva határozta meg a Zöld út a vendéglátásba 2 - A fenntarthatóság a gyakorlatban című projekt fő céljaként a fenntarthatóság és a vállalati társadalmi felelősségvállalás (CSR) elveinek tudatosítását. 


3. szekció: Fókuszban a problémamegoldás

Olyan szervezetek és intézmények mutatkoznak be, amelyek Erasmus+ munkásságuk során azonosítottak egy-egy problémát, majd ennek megoldására alapozták a projektéletüket.

1. EgyüttHató Közösségépítő Egyesület
Előadó: Szentpétery Elemér, elnök

Az Együttható Egyesület alapértéke a szolidaritás, 2014 óta különös hangsúlyt fektetünk a társadalmi befogadásra Erasmus+ projektekben is. Előadásunk ennek az útnak az eredményeiről és nehézségeiről szól. 

2. Control Filmstúdió
Előadó: Pintér-Németh Géza, projektmenedzser

A Control Stúdió Egyesület közösségfejlesztő színházi eseményeket szervez Európa vidéki kistelepülésein. Céljuk, hogy utcaszínház és szabadtéri színház terén hiánypótló tudást hozzanak létre. A nemzetközi projekteknek köszönhetően bővültek az egyesület nemzetközi kapcsolatai, valamint vidékjáró színházi hálózat kialakulását segítette elő.  

4. szekció: Programprioritások mentén 2.

Az Erasmus+ következő 7 évében nagy szerepet kapnak az előre meghatározott prioritások és azok támogatása. Ilyen a társadalmi befogadás, a digitalizáció, a társadalmi részvétel és a fenntarthatóság. Vannak olyan szervezetek, akik már az előző projektciklus alatt is sokat tettek ezen prioritások támogatásáért - ők mutatkoznak be ebben a szekcióban.

1. Budapest Gazdasági Egyetem - Közös ügyünk a fenntarthatóság: Innovatív fenntarthatósági megoldások az oktatásban 
Előadó: Nagy Andrea, Fenntarthatósági és Esélyegyenlőségi Iroda, irodavezető

A BGE 2014 óta vesz részt Erasmus+ stratégiai partnerségi együttműködésekben, legfőbb célkitűzéseik között szerepel a fenntarthatósági fejlődés megalapozása az egyetem életében és a nemzetköziesítés erősítése intézményi szinten. 

2. Nemzetközi kapcsolatok a Szegedi SZC Krúdy Gyula Szakképző Iskolában -  nemzetköziesedés, hálózatépítés az elmúlt hét év tükrében
Előadó: Komáromi Annamária, Szegedi SZC Krúdy Gyula Szakképző Iskola, projektkoordinátor 

A Szegedi SZC Krúdy Gyula Szakképző Iskola több mint 25 éve vesz részt  nemzetközi projektekben. A mobilitási projektek célja, hogy olyan nemzetközi szakmai  gyakorlati lehetőséget biztosítson a diákok számára, amelyet később a munkaerőpiacon  kamatoztatni tudnak. A külföldi szakmai gyakorlat lehetősége vonzóbbá tette az iskola  profilját, a mobilitási projektek sikerességét pedig az is mutatja, hogy egyre több diák és  tanár vesz részt külföldi tanulmányúton. 

5. szekció: Bemutatkoznak az Erasmus+ program partnerei 2.
Előadó: Karvázy Eszter nemzetközi csoportvezető, Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal  I Balogh Edit, EQF-NCP szakmai vezető, Oktatási Hivatal

Szakképzés és felnőttkori tanulásprojektek a Nemzeti Szakképzési és Felnöttképzési Hivatalban
Az EQF-NCP és az Erasmus+

A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal által koordinált projektek (EPALE Nemzeti Támogató Szolgálat, EUROGUIDANCE Nemzeti Koordinációs Pont, EQAVET Nemzeti Referenciapont, A Felnőttkori Tanulás Cselekvési Tervének Nemzeti Koordinációja) és az EKKR Nemzeti Koordinációs Pont munkatársai mutatják be hogyan támogatják hálózataik az Erasmus+ programot.

 
Felhívjuk figyelmét, hogy a rendezvényen kizárólag védettségi igazolvánnyal lehetséges részt venni, melyet a regisztrációnál be kell mutatni. Együttműködését köszönjük!

Utolsó módosítás: 2021.09.21.

HIBA

Kérjük, töltse ki a kötelező mezőket.


HIBA

Az e-mail cím formátuma nem megfelelő. Kérjük, hogy a mezőbe csak egy e-mail címet írjon, és regisztrációja elküldése előtt győződjön meg róla, hogy a formátum helyes.


HIBA

Ezzel az e-mail címmel már regisztrált rendezvényünkre. A jelentkezés elfogadásáról néhány napon belül e-mailben értesítjük.


Rendszerünk rögzítette a regisztrációját, melynek elfogadásáról néhány napon belül e-mailben értesítjük.

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön a Tempus Közalapítvány legfrissebb híreiről, rendezvényeiről, kiadványairól és a legfontosabb pályázati információkról!

Üdvözlettel,
Tempus Közalapítvány