Ifjúságszakmai Nyári Egyetem

Háromnapos rendezvényünkön ifjúsági szakemberek, ifjúsági munkához kapcsolódó tanulmányokat folytató hallgatók és a szakemberek képzésében érintett oktatók merülhetnek el az ifjúsági szektor szakmai témáiban.

Időpont: 2023.08.22. - 2023.08.24.
Helyszín: Pécs, Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar

A Tempus Közalapítvány és a Pécsi Tudományegyetem szervezésében megvalósuló rendezvényre fiatalokkal foglalkozó szakembereket, egyetemi oktatókat, illetve ifjúsági munkához kapcsolódó tanulmányokat folytató hallgatókat (pl. közösségszervezés, szociálpedagógia) várunk, hogy interaktív műhelymunkák során együtt beszélgethessünk olyan, ifjúsági területen megkerülhetetlen témákról, mint a projektmenedzsment, a mentális egészség, a társadalmi vállalkozások, a hatékony ifjúsági részvétel vagy a stratégiai tervezés.

A workshopokon az alábbi témákat járjuk körbe, kiemelt figyelmet fordítva az európai uniós ifjúsági programokhoz, az Erasmus+ programhoz, illetve az Európai Szolidaritási Testülethez való kapcsolódási lehetőségekre.

  • Nemformális tanulás
  • Youthpass, az európai uniós ifjúsági projektek elismertetési eszköze
  • Mentális egészség az ifjúsági munkában
  • Hatékony ifjúsági részvétel a települési ifjúsági munkában
  • Stratégiai tervezés 
  • Közösségi terek, közösségi tervezés 
  • Társadalmi vállalkozások 
  • Outdoor módszerek az ifjúsági munkában
  • Projektmenedzsment: ötletből változás

Az esemény célja a formális oktatás területén tevékenykedő, valamint az ifjúsági szektorban dolgozó szakemberek közti együttműködés elősegítése, a két terület közti kapcsolódási lehetőségek feltárása, és a szakemberek kompetenciafejlesztése.

Kiket várunk?

  • az ifjúsági területen aktív, fiatalokkal foglalkozó szakembereket, ifjúságsegítőket, szervezeti képviselőket
  • az ifjúsági szakemberek képzésében részt vállaló oktatókat az ország bármely felsőoktatási intézményéből
  • jelenleg aktív, ifjúsági munkához kapcsolódó tanulmányokat folytató hallgatókat (pl. közösségszervezés, szociálpedagógia), az ország bármely intézményéből

Előzetes információk

A program augusztus 22-én délután 15 órától augusztus 24-én 15 óráig tart, a rendezvény és a résztvevők szállása is Pécs belvárosában lesz.

A résztvevőknek szállást, valamint teljes ellátást biztosítunk a program időtartamára. A résztvevők kétágyas szobákban lesznek elszállásolva egy velük azonos nemű résztvevővel. Korlátozott számú egyágyas szoba áll rendelkezésre arra az esetre, ha valaki nem tud a szobán osztozni.

A résztvevők szállását és étkezését, valamint a programhoz kapcsolódó költségeit a Tempus Közalapítvány fedezi. A program helyszínére való utazást a résztvevők maguk szervezik és fizetik.

A résztvevők számára Youthpass tanúsítványt állítunk ki. A hallgatók oktatóikkal egyeztethetnek a kreditelfogadás lehetőségéről.

Jelentkezni az alábbi regisztrációs űrlap kitöltésével lehet, 2023. július 6-ig. A jelentkezések értékelése és elfogadása folyamatos, a jelentkezések sorrendjében történik. A kiválasztott jelentkezőkkel a Tempus Közalapítvány írásos megállapodást köt. A rendezvénnyel kapcsolatos kérdésekben kollégáink a tca_ifjusag@tpf.hu e-mail címen állnak rendelkezésre.

Utolsó módosítás: 2023.07.04.

HIBA

Kérjük, töltse ki a kötelező mezőket.


HIBA

Az e-mail cím formátuma nem megfelelő. Kérjük, hogy a mezőbe csak egy e-mail címet írjon, és regisztrációja elküldése előtt győződjön meg róla, hogy a formátum helyes.


HIBA

Ezzel az e-mail címmel már regisztrált rendezvényünkre. A jelentkezés elfogadásáról néhány napon belül e-mailben értesítjük.


Rendszerünk rögzítette a jelentkezésedet, amelynek eredményéről néhány napon belül e-mailben értesítünk.

Szeretnél ehhez hasonló eseményekről hírt kapni? Csatlakozz az Erasmus+ ifjúság és ESC pályázók Facebook csoporthoz!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj a Tempus Közalapítvány legfrissebb híreiről, rendezvényeiről, kiadványairól és a legfontosabb pályázati információkról!

Üdvözlettel,
Tempus Közalapítvány