A vállalkozói készség fejlesztése az Erasmus+ program segítségével

Az Európai Bizottság által meghirdetett A szakképzés európai hete -2016 rendezvénysorozathoz kapcsolódó szakértői kerekasztalra és projektbemutatóra várjuk mindazokat, akik érdeklődnek a vállalkozói kompetenciák körének meghatározására és a vállalkozókészség fejlesztésére irányuló uniós kutatások és szakpolitikai újdonságok iránt.

Időpont: 2016.12.08.

A rendezvény időpontja és helyszíne:

2016. december 8. csütörtök
10:00 - 15:00 óra között

Tempus Közalapítvány
1077 Budapest, Kéthly Anna tér 1., Brüsszel terem (Green Point irodaház, 6. emelet)

A program első részében szakértői kerekasztal-beszélgetésre kerül sor, majd a nap második felében a vállalkozókészség fejlesztését szolgáló példaértékű Erasmus+ projektek mutatkoznak be.

A kerekasztal-beszélgetésen oktatáskutatók, gyakorlati szakemberek és a vállalati szféra képviselői cserélnek eszmét a vállalkozókészség és a kreativitás mibenlétéről, illetve az oktatási rendszer lehetséges szerepeiről e készségek fejlesztésében. A beszélgetés fókuszában az Erasmus+ program, mint szakpolitikai eszköz ilyen irányú felhasználási lehetőségei állnak, emellett röviden áttekintjük az Európai Bizottság 2016-ban elfogadott átfogó készségfejlesztési programját, a New Skills Agendát is.

A folytatásban négy sikeres Erasmus+ együttműködés mutatkozik be, amelyek a köznevelés, a szakképzés, a felnőtt tanulás és a felsőoktatás terén járultak hozzá sikeresen a vállalkozókészség fejlesztéséhez.

Program:

9.30-10.00

Regisztráció

10.00-10.15

Megnyitó. A szakképzés európai hete kezdeményezés bemutatása
Lukács Julianna, Tempus Közalapítvány

10.15-10.30

New Skills Agenda: bemutatkozik az Európai Bizottság átfogó készségfejlesztési programja 
Szabó Csilla, Tempus Közalapítvány

10.30-12.00

Oktatáspolitikai célkitűzések és munkaerőpiaci elvárások. Kerekasztal-beszélgetés a vállalkozói készség mibenlétéről

Résztvevők:
Dr. Bodó Márton, tudományos munkatárs (Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet)
Nagy Bandor, alapító (Sanborn Lean Workshop for Entrepreneurs)
Puskás Aurél oktatási szakértő, ügyvezető (Studia Libera Bt.)
Wágnerné Tomcsik Gabriella, oktatási és képzési igazgató (Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége)

A beszélgetést vezeti: Joób Sándor, szerkesztő

12.00-13.00

Ebédszünet

13.00-13.45

I. Projektekbemutatók

  1. A bennünk élő művész (Integrált Kifejezés és Táncterápiás Egyesület)
  2. Zöld Iskola (Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskola)
  3. A generációváltás problémái a KKV-k vezetésében (Budapesti Gazdasági Egyetem)
  4. Vállalkozókészség a zöld szektor felnőttoktatásában: módszertani és tartalmi megújulás (Gyöngybagolyvédelmi  Alapítvány )
13.45-14.00

Kávészünet

14.00-15.00

II. Projektbemutatók

  1. A bennünk élő művész (Integrált Kifejezés és Táncterápiás Egyesület)
  2. Zöld Iskola (Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskola)
  3. A generációváltás problémái a KKV-k vezetésében (Budapesti Gazdasági Egyetem)
  4. Vállalkozókészség a zöld szektor felnőttoktatásában: módszertani és tartalmi megújulás (Gyöngybagolyvédelmi  Alapítvány )
15.00

A szeminárium vége

A rendezvényen való részvétel díjtalan, de előzetes regisztráció szükséges az alábbi űrlap kitöltésével.

Jelentkezési határidő: 2016. december 2.

Tudjon meg többet A szakképzés európai hete - 2016 című rendezvénysorozatról.

 

Regisztráció

A regisztrációval hozzájárul, hogy Önről, mint Résztvevőről a rendezvény alkalmával képi, videó- és hangfelvételek készüljenek, amelyek kapcsán a Tempus Közalapítvány a Résztvevő tekintetében térben, időben, és felhasználási módban korlátlan, átruházható felhasználási jogosultságot szerez. A Tempus Közalapítvány a Résztvevő relációjában korlátozás nélkül jogosult a megjelenítés hasznosítására, felhasználására, többszörözésére, közzétételére, átdolgozására, nyilvánosságra hozatalára, nyilvánossághoz közvetítésére anélkül, hogy a Résztvevő részére ezért bármilyen módon ellenszolgáltatást kellene nyújtania. Az előzőek szerinti megjelenítések kapcsán a Résztvevő semmilyen követeléssel nem élhet a Tempus Közalapítvánnyal, illetve a kifejezetten a Közalapítvány felkérésére dolgozó fotós, videós, vagy sajtómunkatársakkal szemben.

Utolsó módosítás: 2016.12.13.

HIBA

Kérjük, töltse ki a kötelező mezőket.


HIBA

Az e-mail cím formátuma nem megfelelő. Kérjük, hogy a mezőbe csak egy e-mail címet írjon, és regisztrációja elküldése előtt győződjön meg róla, hogy a formátum helyes.


HIBA

Ezzel az e-mail címmel már regisztrált rendezvényünkre. A jelentkezés elfogadásáról néhány napon belül e-mailben értesítjük.


Rendszerünk rögzítette a jelentkezését, melynek elfogadásáról néhány napon belül e-mailben értesítjük.