ERASMUS+ PROGRAM PROJEKTINDÍTÓ SZEMINÁRIUM - Szakképzési mobilitási projektek - Új projektkoordinátorok részére



Időpont: 2018.06.06.
Helyszín: Tempus Közalapítvány 1077 Budapest, Kéthly Anna tér 1. 

A rendezvény célja, hogy a 2018-ban támogatott és tartaléklistára került Erasmus+ szakképzési mobilitási projektek képviselői megismerjék az induló projektekhez kapcsolódó legfontosabb tudnivalókat, és ezáltal minél magasabb színvonalú nemzetközi együttműködéseket valósíthassanak meg. A találkozó során lehetőség lesz megismerkedni a többi pályázóval, tapasztalatokat, jó ötleteket cserélni egymással, valamint konzultálni a Tempus Közalapítvány munkatársaival. A rendezvényen rövid előadásokon, valamint közös feladatok megoldásán keresztül segítjük a projekthez kapcsolódó fontos tartalmi tudnivalók és szabályok megértését.

Ezen a rendezvényen olyan új projektkoordinátorok megjelenésére számítunk, akik nem vettek még részt Erasmus+ mobilitási projekt megvalósításában. 

A terem korlátozott befogadóképessége miatt kérjük, hogy intézményenként egy fő regisztráljon.

A rendezvény főbb témái:

  • Összefoglaló a 2018-as pályázati kör eredményeiről, sajátosságairól
  • Közös gondolkodás a projektszakaszok legfontosabb feladatairól, kihívásairól
  • Praktikus tudnivalók a projekt megvalósításához (szerződéskötés, beszámolás stb.)
  • Pénzügyi szabályok

A rendezvényen elhangzott előadások:

 

A rendezvényen való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. A regisztráció határideje: 2018. június 4. 10 óra.

A rendezvény ellátást nem tartalmaz!

Utolsó módosítás: 2018.06.15.

HIBA

Kérjük, töltse ki a kötelező mezőket.


HIBA

Az e-mail cím formátuma nem megfelelő. Kérjük, hogy a mezőbe csak egy e-mail címet írjon, és regisztrációja elküldése előtt győződjön meg róla, hogy a formátum helyes.


HIBA

Ezzel az e-mail címmel már regisztrált rendezvényünkre. A jelentkezés elfogadásáról néhány napon belül e-mailben értesítjük.


Rendszerünk rögzítette a regisztrációját, melynek elfogadásáról néhány napon belül e-mailben értesítjük.

Üdvözlettel,
Tempus Közalapítvány