felnőtt tanulásfogyatékossággal élőkhátrányos helyzetű fiatalok és felnőttek

Az Európai Unióban és Magyarországon egyaránt fontos célkitűzés, hogy a fogyatékossággal élők ellátása nagy intézmények helyett kisebb, közösségi alapú lakhatást biztosító otthonokban történjen. Az erre való felkészülést támogatta a KézenFogva Alapítvány projektje, amelyben képzéseket és tananyagokat dolgoztak ki, hogy minél inkább gördülékennyé tegyék az átmenetet.

Felkészülés egy önállóbb életre

Azoknak, akik korábban életvitel-szerűen, akár gyerekkoruktól kezdve nagy intézményben éltek, óriási kihívást jelent egy új helyen beilleszkedni, ahol ráadásul sokkal nagyobb önállóságot kaphatnak, és az életük olyan területeiről is gondoskodniuk kell, amelyekről korábban soha. Ennek a folyamatnak a támogatása volt a célja a Közös utakon Európában (STEPS) projektnek.

A nemzetközi együttműködés keretében elkészült kézikönyvek alapvetően fogyatékos emberekkel foglalkozó szakembereknek, támogató személyeknek szólnak, de a tananyagok egy része kifejezetten a családtagoknak, illetve maguknak a fogyatékos embereknek nyújt segítséget – a leghétköznapibb kérdésekben is.

A több országban zajló tesztelés után került sor a tréningek anyagainak finomhangolására, így végül olyan könnyen érthető, gyakorlatias kézikönyvek készültek el, amelyek a témával foglalkozó képzések során, illetve azoktól függetlenül is jól használhatók.

A STEPS projekt tréninganyagai >>

Utolsó módosítás: 2020.10.19.