Rendhagyó olvasónapló (Shakespeare)

Közzétéve2017-08-18 17:38:36
ÖtletgazdaNagy Noémi,
A kötelező olvasmányok legtöbbször nagy kihívást jelentenek a diákok számára. A kötelező szó hallatára szívesen választanak az olvasás helyett alternatív megoldásokat. A tanórai feldolgozáshoz azonban szükséges, hogy a diákok valóban ismerjék a művet. A hagyományos tartalmi kérdéseket tartalmazó olvasónaplók ideje-azt gondolom-lejárt. Pár kattintással, a mű elolvasása nélkül is megszerzik a válaszokat, esetleg egymásét másolják le azok, akik nem szeretnek olvasni. Az olvasni szerető diákok sem kedvelik a hagyományos olvasónaplót, mert unalmasnak találják.
Ezért idén rendhagyó olvasónapló feladatsort kaptak a 10.-eseim.
Hat összetett, kreatív, digitális eszköztárakat is beépítő feladatot kínáltam fel számukra, amelyből kettő feladat megoldását és határidőre való beadását tettem számukra kötelezővé.
A választási lehetőségek, a színes feladatsor és a szabadság illúziója miatt a diákok nagyobb arányban és magasabb színvonalon készítették el a feladatokat.
Feladatok:
1. Készíts minimum 9 képkockás képregényt a mű egy fontos párbeszédéről az eredeti szöveggel!
Elkészítés módja: kézzel rajzolva vagy számítógépen kivitelezve bármelyik képregény-szerkesztő program segítségével. pl. http://www.pixton.com. A program regisztrációt igényel (I just wanna have fun) ezt követően egy e-mail címről mindössze 7 napig lesz ingyenes.
2. Hány napot ölel fel a mű? Mutasd be a mű cselekményét ppt-ben, minden napnak egy diakockát szentelj! A ppt címe Cselekmény+saját teljes neved legyen!
3. Jellemezd a Dajkát ppt-ben az alábbiak szerint! A ppt címe: Dajka+saját teljes neved legyen!
1. dia: Ki ő, mi a szerepe a műben?
2. dia: 10 kerek egész mondat külső és belső tulajdonságairól
3. dia: Romeo és Júlia végül magukra maradnak. Miért nem tekinthető szerelmük igazi segítőjének a Dajka?
4. dia: Idézd a Dajka egy számodra humoros mondatát/párbeszédét
5. dia: Keress az interneten a Dajkáról képeket

4. Járj utána, hogy milyen filmesítései készültek a Romeo és Júliának! Nevezd meg a filmek címét, évszámát, rendezőjét, főszereplőinek nevét, keress képeket a filmről! A ppt címe Filmesítések+teljes neved legyen!

5. Nézz meg legalább két megfilmesítést és a látottak alapján hasonlítsd össze az eredeti mű, a film1 és a film2 erkély-jelenetét. Beadás formája word vagy ppt. Fájl címe Erkély+teljes név legyen!

6.Extra! Nézd meg legalább két megfilmesítésben az erkély-jelenetet és az utolsó sírbolt jelenetet. Ezt követően szerkeszd össze egy kisfilmbe/ppt-be a 4 jelenetet! Majd a látottak alapján hasonlítsd össze az eredeti mű, a film1 és a film2 részletét! A feladat összetettsége, időigényessége miatt, aki ezt a feladatot választja, annak nem kell másikkal foglalkoznia. Fájl neve Extra+teljes neved legyen!
A további részletekért és letölthető anyagokért kérjük lépjen be