Közzétéve2018-08-16 18:42:36
ÖtletgazdaHevesi Katalin,
A diákoknak kivetítek egy képet (a főszereplőt), ami alapján megpróbálják kitalálni, hogy ki ő, mit csinál, hol van, majd megnézik a rövidfilm elejét. Egy izgalmas pillanatnál leállítom a videót, majd a diákok blogon leírják, hogy szerintük hogyan folytatódik a történet. A diákok kiválaszthatják, hogy melyik szereplő szempontjából akarják megírni a történetüket, milyen stílusban (romantikus, kaland, horror, zombis, sci-fi, stb.), és milyen munkaformában (egyedül vagy párosan). A lényeg, hogy múlt időben írják a történetet. Aki egy múlt időt tud alkalmazni, az csak azt használja, aki tud négyet, az próbálkozzon mindegyikkel.
Ha először blogolnak, akkor a tanár előzőleg a diákok e-mail címére kiküld egy meghívót, amit el kell fogadniuk, majd be kell lépniük a felületre (amit a tanár hozott létre, pl. a blogger.com. oldalon. Ennek a létrehozása, beállítások elmentése, oldal megismerése teljesen kezdők számára minimum 1 óra). A regisztráció+belépés legalább 10 percet vesz el az órából. Ha már blogoltak órán, akkor csak egyszerűen visszamennek a szokásos oldalukra, kb. 2 perc alatt.
Gyorsabb, haladóbb csoportok 20 perc alatt elkészülnek a történettel, és van idejük mások írását elolvasni, kommentelni 10 percig. Kezdőbb, gyengébb csoportoknál érdemes 2 órát rászánni a feladatra. Érdemes lehet a diákok figyelmét felhívni arra, hogy konstruktív kritikákat és bókokat írjanak. Én is szoktam kommentet írni, akár a nyelvtani pontatlanságokra, homályos pontokra is fel szoktam hívni a figyelmet, vagy arra, hogy lemaradt a cím. A szerző kijavíthatja a művét ezek alapján, változtathat az írásán természetesen.
Ezután / következő órán a tricider.com oldalon szavaznak, hogy kié a legjobb történet, aki aztán ötöst érdemel. Ezt az oldalt is előzőleg a tanárnak kell létrehoznia (kb. 10 perc). Az összes diák nevét, vagy történet címét fel kell vinnie, és az oldal linkjét meg kell osztania a diákokkal (pl. e-mailen). A diákok a linkre kattintva tudnak szavazni. A szavazáshoz már nem kell számítógép, okostelefonon is tudnak szavazni, ha van wi-fi, mert ez csak pár perc. Természetesen a tanár több diákot is jutalmazhat ötössel: a kreatív ötletekért, a múlt idők hibátlan alkalmazásáért, a szép szókincsért. Az óra végén / következő órán megnézik a rövidfilm végét. Erről lehet beszélgetni, vagy extra házi feladat lehet ezt a történetet megírni. A további részletekért és letölthető anyagokért kérjük lépjen be