Netes intelmek avagy Kölcsey Ferenc Parainesis című művének feldolgozása a digitális oktatási rend idején

Közzétéve2020-08-06 20:49:53
ÖtletgazdaNagy Noémi,
2020. március 16-án életbe lépett Magyarországon a digitális oktatási rend. Ez mindannyiunknak nagy kihívást jelentett, hiszen az eddigi digitális eszközökkel támogatott tanóráink főként a tanteremben zajlottak, ahol lehetőség volt az állandó visszajelzések fogadására és a változatos munka- és tevékenységformák alkalmazására.
Beadott pályamunkámban egy olyan óratervet szeretnék megmutatni, amely teljes mértékben az online térben valósult meg. Iskolánk a Microsoft Teams felületét választotta, az online órák ennek a rendszernek a segítségével valósultak meg. A tanóra megtervezésekor törekedtem arra, hogy a tanulók ugyanolyan aktív és élő órát kapjanak, amilyeneket az offline térben megtapasztaltak, így egyéni-, pár-, és csoportmunkában is dolgozhattak, láthatták egymás munkáit, ugyanakkor önmaguk gazdálkodhattak a megadott az időkeretekkel.
A tananyagrész témaköre Kölcsey Ferenc értekezőprózája volt, témája pedig Kölcsey Parainesis (=intelem, bölcselet) című műve volt.
A foglalkozás 90 perces időkeretben, tömbösítve valósult meg. Óratervemben megmutatom, én hogyan alakítottam ki a digitális oktatási rend időszakaiban az online együttműködést és tudásmegosztást. A további részletekért és letölthető anyagokért kérjük lépjen be