Osztályhét 2021 április

Közzétéve2021-07-25 16:58:24
ÖtletgazdaGyőrössy Krisztina, Nagy Irén,
A tanulók egy héten keresztül egyéni, csoportos és kooperatív feladatokban vettek részt. Az osztályhét programját Zoom felületen valósítottuk meg. Reggel egy közös osztályfeladattal (játékkal) kezdtünk és délután közös megbeszéléssel zártuk az eseményeket. Reggeli ráhangolódásként minden nap, a diákoktól előző héten elkért, általuk küldött fényképekből készítettünk Kahoot kvízeket, melynek célja az volt, hogy a diákok még jobban megismerjék egymást. A következő témákban készítettünk felismerő Kahoot játékot: gyerekkori fénykép, háziállat/plüssállat, diákok által készített rajz/selfie, kedvenc (nem elektronikus) tárgy és szoba részlet. Az utolsó napon ezek közül is voltak kérdések az aznapi program keretében. A hét során együttműködő csoportokat előre beosztottuk, az állandó csoporttagokkal a reggeli osztályfeladat után és a délutáni megbeszélés alatt találkoztak a diákok a Zoom felületének Breakout Room szobájában. A tanulóknak minden nap (hétfő-csütörtök), több különböző feladat közül lehetett a kvízt követően választani, melyre igyekeztünk offline és online feladatokat is összeállítani, így mindenki találhatott érdeklődésének megfelelő elfoglaltságot. A diákoknak a kvízt követő csapatmegbeszélésen, reggel kellett egymás között beosztani, hogy az aznapi választható feladatok közül, ki melyik feladatot fogja vállalni a következő szempontokat figyelembe véve: Mindenkinek egy feladatot lehetett választani. Két ember nem választhatta ugyanazt a csoportból. Minden nap másik feladatot kellett választani, melyeket a Google Drive felületén egy csoportmappában osztottunk meg minden csoporttal minden reggel. A csoportmappákban egy Excel táblázatot kellett kitölteni az aznapi vállalt feladatról, így minden diák vállalását, illetve esetleges hiányzását is, nyomon tudtuk követni. Mivel az általunk kialakított csoportokat tudatosan alakítottuk ki az osztályban lévő baráti társaságok alapján, így a választható feladatoknál mindenki egy általa kevésbé ismert diáktárssal kellett, hogy dolgozzon, ugyanis nem tudták egymásról, hogy ki mit fog aznap választani. A délután folyamán minden csoport egy körbeszélgetésen mesélte el az eredeti, általunk összeállított csoportjának, hogy mi történt vele aznap. A diákoknak minden elkészített produktumot (kiselőadás, edzés hossza/típusa, elkészített ételről fénykép stb.) fel kellett tölteniük a csoportmappába. Minden napi feladat végén volt visszajelző kör, s "jutalomként" néhány diák a csoportokból kapott egy-egy szót, melyből a hét végére (péntekre) egy korábbi, közös osztályprogram eseményére utaló mondat állt össze. A pénteki napon egy, általunk a genial.ly felületén összeállított szabadulószobát kellett teljesíteni a csoportoknak.
A további részletekért és letölthető anyagokért kérjük lépjen be