Időutazás projekt - Közös nyomozás eltűnt kincsek után

Közzétéve2021-08-22 21:43:10
ÖtletgazdaKriszta Kovács,
Izgalmas, sok szálon játszódó kooperatív nyomozás, 10-12 diák részvételével.
Hogyan lehetséges kommunikációra, közös munkára ösztönözni a középiskolás diákokat a digitális oktatás alatt? Hogyan lehet a kitörni a hétköznapok szürkeségéből?
A 2020/21-es tanév próbára tett tanárt, diákot, egyaránt. Január végére eltűnt a digitális oktatás varázsa, a diákok előszeretettel bújtak el a kikapcsolt kamera mögé, nagyon nehezen voltak aktivizálhatók. Azt éreztük, hogy ebből a helyzetből ki kell zökkennünk, így született meg az ötlet, hogy legyen egy projekthét, amikor más helyzetekbe kerülnek, mint a hétköznapokban megszokott feladatdömping. Elsősorban a játékosság elve vezérelte azt a csapatot, akik összeállították a projektet. Ezen kívül fontos szempont volt, hogy ne tantárgyi keretek között kelljen mindenkinek ugyanazt a feladatot teljesíteni, inkább épüljön a diákok által, saját maguk számára kialakított munkatempóra és munkamegosztásra. A célcsoport a 9-11. évfolyam.
A projektre minimum 20 óra szükséges.
A projektet előkészítő fázisa viszonylag sok munkaórát vett igénybe, de a játékhoz már nem szükséges az aktív tanári részvétel, a pedagógus a háttérbe húzódva instrukciókkal segíti a diákok munkáját.
A projekt témáját tekintve három pilléren nyugszik:
1) Tantárgyköziség (sok tantárgy ismeretanyaga, mely nem igényel előzetes ismereteket)
2) Művészetek, (művészeti iskola lévén próbáltunk a digitális teret kihasználva olyan felületeket bevonni, melyek eddig esetleg periférián voltak jelen /pl. online interaktív kiállításlátogatás/) .
3) Farsang ünnepkör (a projekt a farsangi időszak alatt valósult meg, így ennek az ünnepnek a kultúrtörténeti háttere és hagyományai is szerepet kaptak, nemcsak elméletben.)
A projekt folyamata
Létrehoztunk egy játékteret, a linoit felületén, ami az időutazó nyomozók virtuális irodájaként szolgált. Erre a háttérre rendezve kapták feladatokat a diákok. A táblákat klónoztuk, így egy-egy tanulócsoport külön táblán dolgozott, a csoporton belül munkamegosztással oldották meg az eléjük kerülő kihívásokat. Ezek között volt egyszerűbb, mint egy-egy puzzle kirakása, egy kiállítótérben való adatgyűjtés, megfigyelés, de összetettebb kihívás is: rádióinterjú készítés, matematikai- logikai feladványok, kódfejtés, szabadulószoba, jelmeztervezés.
Így minden diák meglelte a számára testhezálló, kedvvel végzett feladatot, élményekkel gazdagodott, kénytelen volt kommunikálni a csoporttagokkal.
A projekt megoldása versenyszituációt is teremtett a csoportok között, a leggyorsabb és legkreatívabb feladatokat létrehozó csoportok versengtek egymással.
A további részletekért és letölthető anyagokért kérjük lépjen be