Campus MundiErasmus+Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj

Gyerekkorod óta szeretnél találkozni a Mikulással? Szeretsz a szaunában lazítani és kipróbálnád a szauna utáni hóúszást? Vagy inkább a lékfürdőzés érdekel? Szeretnél megkóstolni olyan finn ételkülönlegességeket, mint a rénszarvashús, a salmiakki vagy a mämmi? Ha foglalkoztatnak ezek a kérdések, akkor Finnországban a helyed!

Ha foglalkoztatnak ezek a kérdések, akkor Finnországban a helyed!

Oktatás

Finnország méltán híres oktatási rendszeréről, mely nagyfokú hatékonyságáról, színvonaláról ismert, nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő jelentőséggel bír. Az országban a tanárok kiemelt figyelmet fordítanak a diákokra már a legelső osztálytól kezdve, mindenkinek egyenlő tanulási lehetőséget biztosítanak, társadalmi helyzetétől függetlenül. Ráadásul az uniós állampolgárok számára – tehát nekünk is – az első diploma megszerzése meghatározott képzési időn belül ingyenes, így bátran lehet jelentkezni finn egyetemekre, főiskolákra.

Az országban 27, úgynevezett alkalmazott tudományok főiskola működik, és összesen körülbelül 100 angol nyelvű alapképzés közül válogathatunk. Emellett 17 egyetem található, melyeken leginkább mester- és posztgraduális képzéseket, szinte csak angol nyelven induló programokat találhatunk. A főiskolákon megfelelő szakmai készségekkel látják el a hallgatókat, felkészítik őket a munkaerő- piaci kihívásokra, az egyetemeken pedig inkább tudományos, kutatói munka folyik. Emellett kiemelendő, hogy a finn diákok élete kevésbé stresszes, ami a finn tanítási módszernek, hozzáállásnak köszönhető.

Hasznos linkek:

http://www.studyinfinland.fi/
http://www.cimo.fi/frontpage
http://www.topuniversities.com/where-to-study/europe/finland/guide
https://studyinfo.fi/wp2/en/

 

Egyetemi élet 

A finn társadalom rendkívül egészséges, aktív és nyitott. Rögtön meg fogod érteni, miért, ha beiratkozol egy finn egyetemre: a diákok egymásnak szerveznek programokat és a választék rendkívül széles, utazásoktól kezdve filmesteken keresztül a sitsit-ekig. És hogy mi az a sitsit? Ez titok, tényleg csak az tudhatja, aki járt már finn vagy svéd egyetemre.

Az Erasmus Student Network és a többi diákhálózat nagyon jól kiépített, jól szervezett, céljuk a külföldi diákok támogatása, bevonása a helyi diákok életbe.

Hallgatóként ki lehet fogni kedvezményes utazásokat, akár a szomszédos országokba (Svédország, Észtország), vagy Lappföldre, ahova érdemes ellátogatni. Gyakori közlekedési eszköz a komp, ami igazi finn dolog (reggel 9-kor már együtt táncolnak a finn tangóra).

A helyi szórakozóhelyek sajnos nem olcsóak, de szinte mindenhol van diákkedvezmény, amit igénybe lehet venni. A lakóparkokhoz külön szaunák is tartoznak, így esténként közös szaunázási programot is lehet szervezni.

Egyetemek:

Aalto University
University of Helsinki
University of Turku

 

TOP 10 THINGS TO DO WHILE STUDYING IN FINLAND

 

Csodás környezet

Finnország végtelen erdőiről és ezernyi taváról ismert elsősorban, még a legnagyobb városok is tele vannak parkokkal és zöld területekkel. Ebből is kitűnik, hogy a finnek mennyire összhangban élnek a természettel. Akár a fővárosban is akad a város közepén olyan hely, ami tele van mökki- vel (kis faházakkal), de a tengerparton is megpihenhettek bennük. A finnek a hétvégéket szeretik ezekben tölteni, ahol kipihenhetik a hétköznap fáradalmait, ilyenkor grilleznek, piknikeznek. Nagyon sok egyetemi város, például Turku, Helsinki közelében van tenger is.

ÖTLETEK, MERRE UTAZZATOK A TANULMÁNYI IDŐSZAK ALATT

Kikapcsolódás a mökki- ben:

 

Étkezés

A finn konyhaművészet nem tartozik a világ legínyencebbjei közé, ami a kisebb a választéknak és a kevesebb fűszerhasználatnak köszönhető, de azért itt is van jó pár ételkülönlegesség. Rénszarvashús krumplipürével, uborkával és erdei gyümölcsökkel, desszertnek pirítós kenyér vanília fagyiba áztatva eperöntettel - csak hogy említsünk néhányat. Az egyetemi menzán persze nem éttermi választék van, de 2,60 euróért már lehet salátát, főételt és üdítőt kapni, a kenyérfogyasztás pedig korlátlan, így az ösztöndíjból is könnyebben ki lehet jönni. Minden csütörtökön borsólevest esznek, ami egy régi keresztény szokáshoz fűződik. Nagyon finom süteményeik is vannak, és mindenképp meg kell kóstolni a finn csokoládét is, egyúttal ellátogatni a csokigyárba Helsinkibe.

 

Mentalitás

A finnekről azt tartják, hogy visszahúzódóak és szótlanok, ami részben igaz is, de azért nem lehetetlen helyi barátokat szerezni. Nagyon segítőkészek, megbízhatóak és pontosak, ezt persze visszafelé is elvárják az embertől. Nagyon fontos számukra az egészség, rendszeresen sportolnak, népszerű a nordic walking, a séta, a síelés, a hoki. Sokan a hideg dacára is sportolnak. Ők ezt csak úgy hívják: „sisu”, amit nehéz magyarra lefordítani, de megdönthetetlen akaraterőt jelent.

8 LÉPÉS A SZAUNA-MENNYORSZÁGBA

 

Nyelv

Kíváncsi vagy, hogy a finn nyelv tényleg hasonlít-e a magyarra? Ha szeretnél elkezdeni finnül tanulni, az országban számos lehetőséged lesz rá. Rengeteg kurzus közül választhatsz, ahol belekóstolhatsz a nyelv sajátosságaiba, de ezen kívül szinte bármilyen más nyelvet is tanulhatsz. Érdemes tudni, hogy az országban mindenki beszél angolul, valamint svédül és németül is. Ha viszont mégis a finn nyelvet választod, készülj fel, hogy hasonlóan nehéz, mint a magyar, így viszonylag sok időráfordítást igényel. Egy ritka példa, ami a hasonlóságra utal: " Elävä kala ui veden alla.", magyarul: "Eleven hal úszik a víz alatt."

Hol és hogyan tanulhatsz finnül?
Nyelviskolák és kurzusok

 

Egy csipetnyi 20. századi történelem

Finnország ma egy fejlett ipari technológiával rendelkező modern északi állam, ez a státusz azonban csak az utóbbi néhány évtizedben lett jellemző rá. Az ország a 20. század első felében még nagymértékben agrártársadalom volt, csak a hatvanas évektől mozdult el az ipari és szolgáltatási szektorok felé. A második világháborút követően független, ám a szovjet nagyhatalomnak katonailag kiszolgáltatott állam volt. A finnek a Szovjetunió felbomlását követően léptek az önállósodás útjára, amit az 1995-ös uniós csatlakozás is jól jelzett. 

Manapság globálisan is kiemelkedik az információs technológia és az elektronikai ipar területén, valamint a nemek közötti egyenjogúság és az alacsony korrupció viszonylatában is a vezető államok között van. Hovatovább, Finnország ma a legversenyképesebb országok közé tartozik, amit kimagasló oktatási rendszerének és tudásalapú társadalmának is nagyban köszönhet. Az országban nagyszámú kutatásokkal, innovációs stratégiákkal támogatják a technológiai és szociális szektorokat, aminek eredményeképp jelentős társadalmi újítások is kötődnek az ország nevéhez.

További hasznos linkek:
Tájékoztatás a finn felsőoktatásról
Egyetemek listája
Szállás, lakhatási információk

 

Finnország Erasmus-hallgató szemmel

„A finnországi Erasmus fordulópont volt, életem legjobb döntése. Nyitottá váltam más kultúrákra, új emberekre. A finnországi Erasmus során teljes értékű diákként tekintettek rám az egyetemen tanáraim, diáktársaim. Ez azzal is járt, hogy magas követelményeket támasztottak felénk és szakmailag rengeteget kaptam a turkui egyetemtől. Másrészről befogadtak a közösségbe, így rengeteget tanulhattam a helyi diákoktól. Ezen felül az északi mentalitás megtanított arra, hogy felelősséget vállaljak az életemért, megtanuljak kiállni magamért és legyenek céljaim az életben. Ha valaki esetleg bizonytalankodna a hideg vagy az emberek hűvössége miatt, az ne tegye! Minden csak a pozitív hozzáálláson és a szauna hőfokán múlik! Én mindenkinek ajánlom ezt a remek országot, ha tehetném, már holnap visszamennék.”
Nagy-Czirok Orsolya, Turku, 2008

Ha diák vagy, biztos voltak tanáraid, akikért nem rajongtál. Nos, én Finnországban 10-12 tanár közül egyet sem tudok megnevezni, aki ne lett volna jó! (Megjegyzés: csak a top 5%, az arra leginkább alkalmasak lehetnek ott tanárok, szóval...)”
Cseh Zsófi, Turku, 2011

„A finn emberek furák. Nem ismerik a hazugságot, a csalást, végtelenül megbíznak benned, nem kérik el a sportkártyád, ha a drága sportóráikra mennél. Egyrészről barátságosak, mosolygósak, őszinték, de másrészről leírhatatlanul hidegek. Finnek.”
Bartakovics Bettina, Oulu, 2015

Interjúnk Bettinával és blogja

 „A kint töltött két szemeszter alatt az elvárt angol nyelvtudás mellett sikerült javítanom a finn és német nyelvtudásom is, nagyon jó barátokra és kapcsolatokra tettem szert és fontos élettapasztalatokkal gazdagodtam. Budapest után Helsinki lett a második otthonom.”  
Kele Balázs, Helsinki, 2015-2016

További blogok:
http://rekeszkeinfinland.blogspot.hu/
http://erasmus-tornio-sf.blogspot.hu/

 

Végül kedvcsinálónak…

Ha szeretnél megkóstolni egy finn ételkülönlegességet, itt találod egy tradicionális finn péksütemény, a Karelien pie receptjét. Jó étvágyat!

 

Ha Finnországban szeretnél tanulni, az alábbi ösztöndíjakra pályázhatsz:

Utolsó módosítás: 2021.08.26.