Erasmus utáni depresszió vagy kulturális sokk?

Nyaralás előtt mindig alaposan felkészülünk: gondosan kiválasztjuk a célországot, amelyet jobban meg szeretnénk ismerni, igyekszünk tájékozódni annak nevezetességeiről, hagyományairól, kultúrájáról, alapvető társadalmi berendezkedéséről. Végig gondoljuk milyen ruhákra, egyéb dolgokra lesz szükségünk az utazás során, majd tervezgetjük, hogy melyek azok a látnivalók, amelyek mindenképp a bakancs listánkon szerepelnek, illetve mely tradicionális fogásokat szeretnénk megkóstolni. Megérkezésünk után igyekszünk megvalósítani a terveinket, és kellemesen érezni magunkat.

A helyi szokások közül előfordulhat, hogy néhány szokatlannak tűnik, de tudjuk, hogy sokáig nem kell ezekkel együtt élnünk, ugyanis hamarosan haza kell térnünk. Amikor pedig a nyaralás a végéhez közeledik, sajnáljuk, hogy el kell hagynunk azt a varázslatos helyet, amely szokásaival, lakóival mégiscsak közel került a szívünkhöz. Hazatérve pedig vissza kell csöppennünk a való életbe, és előfordulhat, hogy napokig még úgy érezzük, mennyivel jobb is volt nekünk nyaralásunk helyszínén.

Erasmus előtt - hasonlóan a nyaraláshoz - felkészülten várjuk az utazás napját. Összepakolunk, kinyomtatunk minden hasznos dokumentumot, és elrakjuk az útlevelünket. Azonban a hazatérésre és az utána jelentkező kihívásokra, vagy a sok helyen olvasható „Erasmus utáni depresszióra” senki sem készül. Senki nem gondol bele abba, hogy visszatérni jól megszokott környezetünkbe mit is jelent. De valójában mi is ez? Miért is jelentkezik? A hazaérkezést követő időszak számtalan diák számára nehéz, szomorú és kihívásokkal teli. Ez azonban nem csak a cserediákokra, hanem a külföldről hazatérő munkavállalókra, expatriótákra is jellemző. Ha pedig te is egyike vagy azoknak, akik több hónap után visszaköltöztek Magyarországra, te is pontosan tudod milyen is ez az érzés. Amit legtöbben érzünk valójában, az nem depresszió, hanem egyfajta sokk.

Számtalan kutató foglalkozik azzal, hogy ha valaki hosszabb időre külföldre utazik, annak kihívásokkal kell szembenéznie, és a kultúrák különbözősége miatt kisebb vagy nagyobb mértékű kulturális sokkal találja magát szembe. Azzal ellenben már kevesebben foglalkoznak, hogy a hazatérést követően is beszélhetünk hasonló nehézségekről. Valójában amivel az emberek ilyenkor szembenéznek,  az a fordított kulturális sokk.

Uehara (1983) szerint a fordított kulturális sokk nem más, mint „a hazatérők által tapasztalt átmeneti pszichológiai nehézségek a hazai alkalmazkodási folyamat kezdeti szakaszában, miután bizonyos ideig külföldön éltek.”. (idézi: Hurn, 1999).

Többnyire a hazatéréskor jelentkező sokkra nem számít sem a környezet, sem maga az utazó. Azt gondolják, hogy minden olyan lesz, és onnan folytatódik, mint a kiutazás előtt.  Azonban a hazatérő már egy más személy, aki számtalan pozitív tulajdonsággal térhet haza: jobb problémamegoldó képességgel, szélesebb látásmóddal, nyitottsággal mások felé, kompromisszum készséggel, és magasabb önbizalommal (Storti, 2001).

Mindezek mellett a visszatéréskor jelentkező sokk rövidebb, mint a kiutazás kezdetén, és jelentősen függ attól, hogy milyen hosszú volt a külföldi tartózkodás időtartama. Hiszen ha hosszabb idő telik el az indulástól számítva, akkor az embernek meg kell küzdenie az otthon bekövetkezett változásokkal is. Előfordulhat, hogy a diákok az otthont már nem feltétlenül érzik otthonunknak, a kint töltött idő alatt megváltozhat a környezetük, barátaik és családjuk viselkedése (Gaw, 2000). Nehézségekkel járhat a visszatérést követően ismét megteremteni a társadalmi kapcsolatokat, a régi, megszokott életstílushoz visszatérni. Továbbá meg kell említeni azt is, hogy egy idő után elkezdenek hiányozni a kinti ételek, bárok, helyek, hangulatok, barátok. (Storti, 2001)

Tízlépcsős ráhangolódás-elmélet. Forrás: Saját szerkesztés, 2019

Ha hosszabb időt külföldön töltünk, alkalmazkodnunk kell az ottani környezethez, kultúrához, és ez akár 3-6 hónapig is eltarthat. Winkelman (1994), valamint Black és Mendenhall (1991) szerint egy másik kultúrához való alkalmazkodás folyamatát, és annak fázisait kulturális adaptációnak nevezzük, amelyet a szakirodalom úgynevezett U-alakú görbével ír le. A kulturális adaptációt az U alakú görbe mellett W alakú görbével is ábrázolják, amelyen már a visszatérési fázis is megjelenik. Utóbbiban valójában az U modellhez hasonlóan megfigyelhető a  kezdeti eufória, valamint a „krízis”, de megjelenik mindezek mellett a hazatérés és a régi ismert környezetbe való visszaszokás is.

A legismertebb ilyen modell Rhinesmith, S. (1975), modellje, amely tíz kulturális sokk-szakaszt különböztet meg (idézi: Chaban et al., 2011). Az első hat az új környezetbe való beilleszkedésre vonatkozik, míg az utolsó négy a visszatérésre. A modell továbbá megmutatja, hogy a kulturális sokk akár egy hullámvasútként is felfogható, amelyben magas és mélypontok is megfigyelhetők. Habár a szakaszok nem mindenkinél – esetünkben a diákoknál- jelentkeznek ugyanolyan formában, és ugyanabban az időben, mégis megfigyelhető és szükséges a folyamat, amely átmenetet képez két kultúra feldolgozása között.

Kiemelném a fázisok közül az utolsó négyet, amelyek a hazatérésre vonatkoznak. Bekövetkezésük sorrendjében ezek a következők lehetnek:

-          Visszatérési aggódás: A kezdeti aggódással szemben ebben a periódusban a hazatéréssel kapcsolatban éreznek kétségeket a diákok. Miután az egyén beilleszkedett az új környezetbe és kezdi jól érezni magát, nehéz visszatérnie, a háta mögött hagynia mindazokat a tapasztalatokat, amiket átélt.

-          Visszatérési lelkesedés: A kezdeti fellelkesüléssel ellentétes időszak. „A diák talán új szemmel látja otthonát”. Pozitív érzelmek, a visszatérés öröme jelenik meg az utazóban.

-          Visszatérési sokk: Ez hasonlít az előző periódushoz, az egyén idegennek találja saját kultúráját, ennek következtében pedig sokkhatás alakul ki.

-          Reintegráció: Az utolsó szakasz során a diák megtanulja elfogadni saját kultúráját, és visszaszokik.

Az előbbiekben leírtak is azt bizonyítják, hogy valóban nehéz hosszú hónapok után hazatérni és visszailleszkedni megszokott környezetünkbe. Mindenkinek meg kell küzdenie egyfajta Erasmus utáni depresszióval, amely valójában egy kulturális sokk, amit saját országunkba való érkezéskor tapasztalunk. Ez az élethelyzet azonban szakaszokból áll, amelyeknek hossza minden egyén esetében különbözik. Valaki gyorsabban túljut rajta, valakinek akár hónapokba is telhet, ráadásul felkészülni nem igazán lehet rá. De már az is sokat segíthet, ha tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül ezzel az érzéssel, hiszen mások is átesnek rajta. 

 

Források:

HURN, B. J. (1999): Repatriation – The toughest assignment of all. Industrial and Commercial Training. Guilsborough: 1999, 31(6), pp. 224.

GAW, K. F. (2000): Reverse culture shock in students returning from overseas. International Journal of Intercultural Relations, 24(1),  pp. 83-104.

STORTI, C. (2001): The art of coming home. Maine, Intercultural Press.

MALOTA E. (2013): Kulturális sokk és adaptáció. in: Malota, E. – Mitev, A. (szerk.): Kultúrák találkozása (2013). Budapest, Alinea, pp. 51-84.

CHABAN, N et al. (2011): Crossing cultures: Analysing the experience of NZ returnees from the EU (UK vs. non-UK). International Journal of Intercultural Relations, 35(6), pp.776-790.

WINKELMAN, (1994): Cultural Shock and adaptation. https://internationalschoolteaching.weebly.com/uploads/1/6/4/8/16481852/cultural_shock_and_adaptation.pdf . Letöltve: 2018.04. 15.

BLACK, J. S., AND M. MENDENHALL (1991): The U-Curve adjustment hypothesis revisited: A review and theoretical framework. Journal of International BusinessStudies,  22.(2),  pp. 225-247

 

Írta: Kovács Zsanna

 

Utolsó módosítás: 2019.05.31.