Külföldi nyelvtanulási program

ROVATOK

GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK >>

AZ ELŐZETES IGÉNYFELMÉRÉS EREDMÉNYEI >>

TÁJÉKOZTATÓ RENDEZVÉNY 

A Tempus Közalapítvány Nyelvtanulási egysége 2019. november 29-én tájékoztatót tart a Külföldi nyelvtanulási programról az érintett intézmények (gimnáziumok és szakgimnáziumok), valamint a fenntartók számára.

A rendezvény zártkörű, csak meghívóval lehet regisztrálni. Az érintetteket már értesítettük. 

 

Közvetítő cégek, ügynökök 

Sajnos egyre több információt kapunk arról, hogy ügynökök, utazásszervezők  keresik a magyar iskolákat, téves, félrevezető információkkal.

A Tempus Közalapítvány semmilyen ügynökséget, utazásszervező céget nem kért fel, nem vont be a program hazai vagy célországi képviseletébe, tehát mindazok a megkeresések, amelyek a Tempus Közalapítvány nevében, képviseletében lépnek kapcsolatba a köznevelési intézményekkel, valótlan információt adnak.

A Külföldi nyelvtanulási programban való részvétel az arra jogosult tanulók számára alanyi jogon jár, de pályázathoz kötött. Támogatásra kizárólag a pályázati felületen benyújtott kérelmek lehetnek majd  jogosultak. A pályázati rendszert úgy terveztük, hogy egyszerűen átlátható és kezelhető legyen. A programban részt vevő nyelviskolák és a pályázók a program honlapján közzétett nyelviskola- és kurzuskereső felület segítségével könnyen kapcsolatba kerülhetnek. A pályázók kizárólag ezen nyelviskoláknak a listában szereplő kurzusai közül választhatnak. Mivel a Tempus Közalapítvány áll közvetlen kapcsolatban mind a pályázó köznevelési intézményekkel, fenntartókkal, mind a célországi nyelviskolákkal, a programban való részvételhez külső segítségre (ügynökök, egyéb cégek, stb.) nincs szükség.

Addig, amíg a Tempus Közalapítvány / Külföldi nyelvtanulási program honlapján nem jelenik meg a programba bevont nyelviskolák és nyelvi kurzusok listája, az ügynöki megkeresések mindenképpen megtévesztők. A célországi nyelvi kurzusok megjelenése után a pályázó intézmények ellenőrizni tudják, hogy a nyelviskolák képviseletében jelentkező ügynökök, utazásszervezők valóban támogatható célországi nyelvi képzéseket ajánlanak-e. Az ügynökök, utazásszervező cégek a hazai köznevelési intézményektől, tanulóktól semmilyen anyagi hozzájárulást nem kérhetnek azért, hogy számukra célországi nyelvi kurzust ajánlanak, vagy foglalnak!

 

A középiskolai nyelvi programról

A 2019-2020-as tanévtől a 9. és 11. osztályos nappali tagozatos gimnáziumi és szakgimnáziumi képzésben tanulók  a nyári szünetben kéthetes egyéni vagy csoportos nyelvoktatásban vehetnek részt a Nemzeti alaptanterv szerint tanulható első idegen nyelvek (angol, francia, német, kínai) célországaiban: Ausztriában, az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Írországban, Máltán, Németországban és Kínában. (Kínába kizárólag a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Gimnázium tanulói utazhatnak nyelvet tanulni.)

A köznevelési adatok alapján a programban potenciálisan kb. 140 ezer tanuló jogosult részt venni 2020-tól.

A nyelvtanulási program hazai költségvetésből fog megvalósulni. A szaktárca (EMMI) megbízásából a program megvalósítását a Tempus Közalapítvány végzi, mivel többek között az Erasmus+ kapcsán jelentős tapasztalattal rendelkezik a középiskolás korosztály nemzetközi mobilitásának támogatásában.

A nyelvtanulásról

A nyelvi program keretében egyrészt a célországok hivatalos oktatási és kulturális szervezete által minősített nyelviskolákban történő nyelvtanulás lesz támogatható, ahol a megfelelő szakmai színvonal biztosítása mellett felkészülten vállalnak felelősséget a középiskolás tanulókért. A nyelviskolák listája a Tempus Közalapítvány honlapján lesz elérhető. 

A nyelvtanfolyamok kéthetes időtartamban, minimum heti 20 nyelvórával valósulnak meg. A tanulók a nyelvórákon kívül egyéb kulturális, szabadidős programok keretében is lehetőséget kapnak a nyelvtanulásra, illetve a célnyelvi ország kultúrájának, szokásainak megismerésére. Az elszállásolás családoknál vagy kortársakkal együtt kollégiumban történik, ami újabb lehetőséget teremt a nyelv elsajátítására. A nyelviskolák az újrakezdőtől a felsőfokú szintig ajánlanak tanfolyamokat, a szintfelmérést a fogadó nyelviskola végzi, tehát az a cél, hogy mindenki a megfelelő nyelvi szinten, sokszínű, soknemzetiségű csoportban tanulja az idegen nyelvet.

A program keretében a tanulók külföldi nyelvtanfolyam helyett az intézményük szervezésében, partnerintézményi együttműködésben is részt vehetnek, amelynek célja, hogy a célországi partnerintézményeknél fejlesszék nyelvtudásukat.

 

Ki jelentkezhet a programra?

A középiskolai nyelvi programban először a 2019/2020-as tanévben 9. és 11. osztályos nappali tagozatos, gimnáziumi és szakgimnáziumi képzésben tanulók jogosultak alanyi jogon részt venni pályázat útján.
A nyelvi előkészítőt végző tanulók és a két tanítási nyelvű középiskolák tanulói választhatnak, hogy a nyelvi előkészítő év után (azaz a 9/Ny illetve a 9/Kny évfolyam után) vagy a 9. osztály elvégzése után kívánnak-e kiutazni. Ezt követően további egy alkalommal vehetnek részt célországi nyelvi képzésben (tehát a 11. évfolyam után).
(Hasonlóan az évismétlő tanulók is az adott évfolyam után egy alkalommal utazhatnak ki nyelvi képzésre.)

 

Mely nyelvek választhatók?

A nyelvi program keretében az első nyelvként tanulható idegen nyelvek választhatóak, tehát az angol, a német vagy a francia nyelv, valamint speciális esetben a kínai. A tanuló nem köteles az elsőként tanult idegen nyelvet választani tehát azt, amit általános iskolában kezdett el tanulni, azonban legalább a pályázat évében (a 9. vagy a 11. osztályban) már tanulnia kell a választott nyelvet.

Elsősorban természetesen azt a nyelvet ajánlott választani, amelyben a tanuló már magasabb szintet ért el, mert a külföldi nyelvi képzés ebben az esetben a leghatékonyabb. Azonban előfordulhat, hogy az első idegen nyelvből a tanuló már szerzett nyelvvizsgát, így ezt a lehetőséget pl. további nyelvvizsga megszerzésére szeretné felhasználni.

Mire kapható támogatás?

A nyelvi program a célországokban való nyelvtanulásra teljeskörű támogatást nyújt, tehát fedezi a külföldi nyelvtanfolyam díját, a kiutazás költségeit, a külföldi szállást és ellátást, a célországon belüli, a nyelvtanfolyamon való részvételhez szükséges utazási költségeket (pl. reptéri transzfer díját, napi tömegközlekedés költségét). A tanulók a támogatást még a tervezett kiutazás előtt megkapják, így önerő, előfinanszírozás nem lesz szükséges.

A pénzügyi konstrukció részleteiről később tudunk teljeskörű tájékoztatást adni.

A résztvevő tanuló az elnyert támogatásról a nyelvtanfolyami részvétel igazolásával, továbbá tartalmi beszámoló készítésével számol el. A tanuló hibájául felróható nem teljesítés esetén a tanuló (gondviselő) a teljes támogatás összegét köteles visszafizetni.

Milyen formában lehet részt venni a programban?

A célországokban történő nyelvtanulás három formában valósulhat meg:

  • a hazai középiskolák (vagy fenntartók) által szervezett csoportos kiutazás és részvétel a minősített külföldi nyelviskolák által kínált nyelvtanfolyamon az adott tanévet követő nyári szünetben;
  • tanulók egyéni kiutazása és részvétele a minősített külföldi nyelviskolák által kínált nyelvtanfolyamon az adott tanévet követő nyári szünetben;
  • a hazai középiskolák által a partnerintézményekkel közösen szervezett projektalapú mobilitás a célországokban az április 1-től november 1-ig terjedő időszakban. E mobilitásoknak is a tanulók idegennyelv-tudásának fejlesztése a fő célja.

Hogyan lehet jelentkezni a programra?

A nyelvi program 2020-ban indul, a jelentkezések még nem kezdődtek el. Jelenleg a program előkészítése történik. 

Az ősz folyamán a gimnáziumok és szakgimnáziumok részletes tájékoztatást kapnak a nyelvi programról, a jelentkezések tervezett ütemezéséről, módjáról. A pályázati felhívás megjelentetését 2019 ősz végéig tervezzük, a pályázatok beadására 2020 első hónapjaiban kerül majd sor.

Kérjük, hogy a tanulók és szüleik a tanév megkezdése után először a tanulók középiskolájában érdeklődjenek, hogy az intézmény pl. közös kiutazással, partneriskolai együttműködés megszervezésével kíván-e részt venni a nyelvi programban. 

Az érintett tanulóknak lehetőségük van egyéni kiutazás keretében részt venni nyelviskolai tanfolyamon. Amennyiben a tanuló és családja ezt a kiutazási formát szeretné választani, úgy kérjük, körültekintően vizsgálják meg, hogy a tanuló nyelvi szintje, önállósága megengedi-e, hogy egyénileg utazzon ki a képzésre, illetve a tanuló köznevelési intézménye által biztosított kísérőtanár segítsége nélkül boldoguljon a külföldi országban a nyelvtanfolyam idején. Az ilyen típusú kiutazást a 9. osztályt követően kizárólag azoknak a tanulóknak javasoljuk, akik magas szintű nyelvtudással rendelkeznek, van tapasztalatuk nemzetközi környezetben való önálló helytállásra, rutinosak a külföldre történő önálló kiutazásban. 11. évfolyam után, haladó nyelvi szinttel, nagykorú tanulók esetében inkább javasolható az egyéni részvétel a programban.

Ha az egyéni, nyelviskolai tanfolyamra történő kiutazást választják, úgy a pályázást is a tanuló, illetve családja végzi, nem a tanuló köznevelési intézménye.

 

Információk fenntartóknak, iskoláknak a csoportszervezéshez

Amennyiben iskolai csoportot szervezne a program keretein belül, érdemes a következő szempontokat figyelembe vennie.

Nyelv kiválasztása: döntést kell hozni arról, hogy mely nyelvekből kíván az intézmény csoportot/csoportokat szervezni. Angol, francia vagy német nyelv választható, amennyiben az oktatási intézmény a nyelvet tanítja 9. és/vagy 11. évfolyamon. A tanuló akkor vehet részt az adott nyelvből külföldi nyelvi képzésben, ha a pályázat évében a nyelvet az oktatási intézményében tanulja. Ehhez érdemes az előzetes igényfelmérést megelőzően az érintett (9. és 11. osztályos) tanulók esetében a tanulóhoz rögzíteni, hogy az adott évben a tanuló melyik nyelv(ek)et választhatja, és a szülőt, tanulót már az első tájékoztató során pontosan tájékoztatni arról, hogy mely nyelv(ek)ből vehet részt külföldi nyelvi képzésben.

A nyelvtanulási programban való részvétel nincsen előzetes nyelvtudáshoz, előírt nyelvi szinthez kötve, tehát 9. vagy 11. osztályban felvett nyelv is választható. Ezzel együtt úgy érdemes a nyelvet, illetve a csoportos mobilitásban részt vevő tanulókat kiválasztani, hogy lehetőleg már legyen a nyelvből előzetes nyelvtudása, mert az idegen nyelvi környezetben így lehet legjobban fejleszteni a nyelvi kompetenciát – tehát alapvetően minden tanuló abból a nyelvből vegyen részt a programban, amelyben a legmagasabb nyelvi szintet érte el. Amennyiben a tanuló(k) egy nyelvből már megszerezték a B2 nyelvvizsgát és a további tanulmányaikhoz várhatóan nem szükséges ennél magasabb szintű nyelvtudás megszerzése, úgy jó megoldás lehet a második tanult idegen nyelvből (amennyiben az angol, francia vagy német) részt venni a programban. A nyelviskolai tanfolyamok egy része alkalmas lesz B2 szint feletti nyelvtanulásra is, de haladó nyelvi szint esetében minden esetben érdemes a külföldi nyelviskola ilyen irányú kínálatát ellenőrizni (C1 szintű nyelvtanfolyamok az adott korcsoportra és időszakban). B2 szintű nyelvtudás felett a külföldi partnerintézménnyel közösen kidolgozott nyelvtanulási projekt különösen alkalmas lehet a tanulók további célnyelvi fejlesztésére.

A csoportok létszámának tervezésénél kérjük, vegyék figyelembe, hogy a tanulók alanyi jogon vehetnek részt a programban. Ez azt is jelenti, hogy az oktatási intézmény dönthet úgy, hogy igény esetén valamennyi érintett 9. és 11. osztályban tanuló számára lehetővé teszi és megszervezi a csoportos nyelvtanulást, de olyan döntést is hozhat, hogy csoportos kiutazást csak az érintett tanulók egy részének tudja megszervezni. Amikor a csoportok létszámáról döntenek, kérjük, vegyék figyelembe azt a fontos támogatói szándékot, hogy valamennyi tanuló alanyi jogon vehet részt a programban, és nem szerencsés, ha a tanulót indokolatlan hátrány éri azáltal, hogy az oktatási intézmény által szervezett csoportos kiutazásból részvételi szándéka ellenére kimarad. Természetesen a tanuló magatartási vagy egyéb problémái miatt dönthet úgy az intézmény, hogy a külföldi csoportos kiutazáson nem tud egyes tanulókért felelősséget vállalni, ez esetben a tanulónak lehetősége van egyéni pályázattal részt venni a programban.

A csoportos kiutazások esetében a program biztosítja a kísérő tanárok költségeit (egy fő kísérő tanár/minimum 8 tanuló).

Amennyiben az intézmény tervezi az érintett tanulók, vagy tanulók egy részére a csoportos kiutazást, érdemes a valós tanulói igényeket és szándékokat az érintett osztályok osztályfőnökei/nyelvtanárai a tanulók szüleivel/gondviselőivel történt egyeztetések után mihamarabb összegyűjteni

Honlapunkon a későbbiekben elérhető lesz a pályázati csomag további részletes információkkal és azzal a listával, melyből kiválaszthatják a csoport számára ideális kurzust.

Az érintett hazai köznevelési intézmények vezetőit már megkerestük.

Utolsó módosítás: 2019.11.25.