KÖZLEKEDÉS

Az egyetem sok esetben kiküldi a félév előtt a tudnivalókat. Ezeket érdemes alaposan végigolvasni, hiszen többek között a közlekedésről is kaphatsz hasznos információkat. Az is előfordul, hogy segítenek a közlekedési bérlet intézésében. Érdemes tehát kiutazás előtt utánajárni, hogy miben számíthatsz tőlük segítségre ezügyben (is).

Nézz utána, hogy milyen kedvezmények illetnek meg, amikor bérletet veszel. Van olyan város, ahol a diákbérlet mellé kérnek egy dokumentumot, ami a hallgatói jogviszonyodat igazolja. Ezt minél előbb szerezd be az egyetemtől, hogy gyorsabban válthass jegyről bérletre, és olcsóbban közlekedhess! Van, ahol online is van lehetőség a bérletvásárlásra, és már megérkezésedkor kézhez tudod venni azt. Így nem kell az első napokban plusz jegyekre költened a hely ismeretlensége miatt.

Ne ijedj meg, ha a Google Maps nem mutatja a tömegközlekedési lehetőségeket! Franciaországban például a legtöbb városban külön busztársaság működik, akiknek külön applikációjuk van, ahol meg tudod nézni a menetrendet és útvonalat is tudsz tervezni. Ennek érdemes előre utánanézni, így nem érhet meglepetés.

Vannak városok, ahol nem az igazi a tömegközlekedés vagy éppenséggel, mint Hollandiában, mindenki kerékpárral közlekedik. Ott érdemes elgondolkodni azon, hogy beszerezz egy biciklit. Ez nem feltétlenül jelent plusz költséget, hiszen a félév végén te is el tudod adni azt.

Fontos, hogy Európán kívüli, például egyes ázsiai országokban nappal taxival vagy sofőrrel ajánlott az utazás, gyalogos közlekedés nem lehetséges a városban, biztonsági okok vagy a tömegközlekedés bénultsága miatt. Nagyon sok tiltott hely lehet egy országban, ahová nem lehet ellátogatni, de előfordulnak engedélyköteles helyek is, ahova csak az adott országtól kapott hivatalos okirattal lehetséges a bejutás. Körültekintően kell felkészülni egy-egy távoli útra, hiszen a sajátunktól eltérő, távoli kultúrájú országokban sok minden máshogy működik, mint itthon.

 

(Szerző: Sándor Lilla)

TIPPEK VOLT ÖSZTÖNDÍJASOKTÓL:

"Belo Horizonte-ban csak busz van és egy (nem túl ideális helyen fekvő) metró vonal. Mindegyiken fizetni kell felszálláskor, a buszt ls kell inteni és egy kalauz üldögél, vagy fizet neki az ember készpénzzel, de én a plasztikkártyát javaslom, amire tetszőleges összeget tölthetsz. A kalauz jegyet nem ad, bérlet nincs, úgyhogy lényegesen drágább a tömegközlekedés, mint itthon."

(Schuck Péter, Belo Horizonte, Brazília)

Utolsó módosítás: 2019.10.10.