Campus MundiErasmus+

A boldogság lista szerint a világ egyik legboldogabb országa Dánia, hiszen a lakosok elégedettek a politikai szabadságukkal, az egészségüggyel és természetesen az oktatási rendszerükkel is.

Tények Dániáról:

Hivatalos nyelv: dán
Főváros: Koppenhága
Terület: 42,931 km²
Népesség: 5 707 251 fő
Fizetőeszköz: Dán korona
Tagság: Európai Unió

Miért érdemes Dániában tanulni?

Európai diákként rengeteg lehetőség van, hiszen azon kívül, hogy  tandíjmentesen lehet tanulni, a nyelvoktatás is ingyenes.Az egyetemeken projekt alapú rendszeren keresztül tanulnak a diákok és minden szak tantervébe bele van építve minimum egy, de van, hogy kettő szakmai gyakorlat.

Az alapképzés a legtöbb esetben 3,5-4 éves majd az ezután következő mester képzés általában két évig tart. Fontos tudni, hogy van egy úgynevezett AP képzés, ami két év oktatást jelent azonban fél év kötelező szakmai gyakorlatot is teljesíteni kell a diákoknak közben. Aki elvégezte az AP képzést folytathattja tanulmányait még további másfél évig ami 3,5 év után egy teljes Bachelor diplomát biztosít. Az egyetemeken a diákok 55%-a külföldi diák, aki a teljes diplomáját Dániában szeretné elvégezni, azonban évről évre egyre népszerűbb az Erasmus program is Dániában.

Dániában az iskolák nagy hangsúlyt fektetnek a frontális oktatás mellett a páros vagy csapatmunkára is. Emiatt a hallgatónak nem kell minden nap bejárnia az egyetemre, azonban az így keletkezett időt az egyéni, páros vagy csoportos feladatok megoldásához használhatja fel. Bizonyos esetekben vizsga során a hallgató bármilyen segítséget igénybe véve (könyvtár, internet) írhatja meg dolgozatát, azonban ilyenkor korlátozott idő áll a rendelkezésére.

Dánia megfelelő választás lehet azok számára is, akik a formális oktatás mellett kipróbálnák az informális oktatást is.

Itt nagy hagyománya van az úgynevezett népfőiskoláknak. A népfőiskolák atyjának N. F. S. Grundtvig-ot (dán filozófus, író, költő, történész, reformátorlutheránus lelkész) tartják. Az ilyen iskolákban nincsenek vizsgák vagy tesztek, mivel az a fő elképzelés, hogy a diákok azért mennek oda, hogy tanuljanak. Tehát a fő hajtóerőnek a motivációt és az érdeklődést tartják. Az órarendet a diákok állíthatják össze maguknak olyan módon, hogy kurzusok közül választhatnak (például Kultúra és társadalom, Angol/Német/Dán nyelv), de emellett más tárgyakat is választhatnak azok közül, amelyet az adott népfőiskola ajánl, például sport, rajz, meditáció, politikával/pszichológiával kapcsolatos órák, angol irodalom vagy akár outdoor (kempingezést, vízi sportokat foglalhat magában).

Dánia területén 70 népfőiskola található. Körülbelül hétféle típusba lehet őket sorolni:

  • Keresztény vagy spirituális népfőiskolák
  • Általános és Grundtvig-féle népfőiskolák: Ezekben az iskolákban az egyén vagy egy témában kaphat mélyebb tudást vagy több témát ismerhet meg.
  • Gimnasztikai és sport népfőiskolák
  • Életmód népfőiskolák: Ezek az iskolák a diétákra, testmozgásra és személyes fejlődésre koncentrálnak (emellett általános oktatást is biztosítanak).
  • Schools for Senior Citizens: Ezekben a népfőiskolákban csak rövid kurzusokra van lehetőségük az idősebb érdeklődőknek.
  • Speciális népfőiskolák: Ezek a népfőiskolák egy-egy területre specializálódtak. Ilyen területek lehetnek például: film, dizájn, művészetek. Azonban ezekben az intézményekben is biztosítani kell, hogy a diákoknak lehetőségük legyen többféle órák közül választani.
  • Fiatalok népfőiskolája (16-19 éves kor között): Legalább 16,5 és maximum 19 évesnek kell lennie a diákoknak a bejelentkezéskor.

A népfőiskolákról további információk elérhetőek (angolul) a következő honlapon: https://www.danishfolkhighschools.com/

Egyetemvárosok:

Aarhus: Aarhus University http://www.au.dk/en/

Horsens: VIA University (több városban vannak kampuszai) https://en.via.dk/

Odense: University of Southern Denmark (SDU, több városban vannak kampuszai) https://www.sdu.dk/en/om_sdu

Dán felsőoktatási intézmények listája: https://studyindenmark.dk/portal

Egyetemi szabadidős programok

A legtöbb egyetemnek van külön programszervezési képviselete, akik rengeteg érdekes programot szerveznek a diákoknak, legyen az egy napos kirándulás a fővárosba vagy akár egy Legoland látogatás. Szintén az egyetemek szervezésében létrehoztak különböző sport klubbokat, amik különböző típusú sport órákat tartalmaznak a diákoknak minimális összegért. Számtalan kulturális napot szerveznek a tanulóknak, ahol bemutathatják országuk konyháját, népviseletét és szokásaikat is.

Három nagyszerű érv Dánia mellett:

1. Rengteg nagy cég keres nemzetközi diákokat különböző munkákra, akár az egyetemi évek alatt is. Körülbelül a diákok 70%-a marad Dániában az egyetemi tanulmányai után, hiszen nagyszerű munka lehetőségek vannak nemzetközi cégeknél.

2. A dán nyelvtanulásra is ugyanaz a szabály vonatkozik, mint az egyetemi tanulmányokra.Minden európai diáknak ingyenes a nyelvtanulás, ahol egészen alap szintől kezdve a haladó szintig különböző csoportokat tartanak fent a diákoknak.

3. Diákoknak létrehoztak egy úgynevezett SU nevezetű támogatást, amelyet olyan európai diák tud igénybe venni, aki a tanulmányai mellett egy héten legalább 10-12 órát dolgozik. A pénzbeli támogatást minden hónapban biztosítja a dán állam.

Mivel utazzak Dániába?

A kiutazás során érdemes átgondolni, hogy számodra mi a legmegfelelőbb utazási forma. Természetesen autóval a legkényelmesebb, de elég költséges lehet (benzin, autópálya matricák). Indulás előtt érdemes tájékozódni a helyi szabályokról, fizetős útszakaszokról.

Dánia vonattal is megközelíthető, azonban érdemes figyelembe venni, hogy Dánia területén a vonatokon nincs diákkedvezmény, azonban kiscsoportos (5 főtől) kedvezmény elérhető.
 

Dánia 99 zónára van osztva. Ez azért jelentős, mert a busz- és vonatjegyek ára attól is függ, hogy hány zónát lép át az utas. Útvonaltervezéshez a következő honlapot érdemes használni (körülbelüli jegyárat is mutat): https://www.rome2rio.com/

Repülővel gyorsan és kényelmesen lehet eljutni akár Koppenhágába, akár Billundba. A repülőjegy megvásárlását ajánlott minél hamarabb megtenni. Ezen felül érdemes több légitársaság ajánlatáról tájékozódni. Ha van rá lehetőség, akár a Bécsből, akár más, környékbeli országból induló járatokat is érdemes megnézni.

Hasznos linkek utazáshoz:

Dán tömegközlekedésről általánosságban: http://studerende.au.dk/en/internationalstudents/living-in-denmark/transportation/

Busz Aarhusban: http://studerende.au.dk/fileadmin/user_upload/BUSES_in_Aarhus.pdf

Útvonaltervező: https://www.rejseplanen.dk/webapp/index.html?language=en_EN

Megélhetés

Dánia inkább a drágább országok közé tartozik. Az albérletárak az 1500 (körülbelül 64.500 Ft) – 6000 (258.000 Ft) dán korona között mozognak (havonta), emiatt sok diák vállal munkát.

Helyek, amiket érdemes megnézni

Skagen: Érdemes megnézni a dán félsziget legészakibb pontját, ahol a Balti és az Északi tenger találkozik. A szerencsésebbek még fókát is láthatnak.

Aarhus: Egyetemváros. Érdekessége az ARoS Múzeum, amely tetején található a „Your rainbow panorama”.

További információ a múzeumról: https://www.visitaarhus.com/ln-int/aros-aarhus-art-museum-gdk1077501

Esbjerg: Dánia dél-nyugati részén fekszik. Itt található az úgynevezett „Man meets the Sea” monumentális szoborcsoport, amelyet akkor emeltek, amikor Esbjerg a 100. évfordulóját ünnepelte, mint független város/község.

További információ Esbjerg-ről: https://www.visit-esbjerg.com/ln-int/Esbjerg-Tourist-Information

Rømø: Rømø egy sziget, ahová hajó használata nélkül is át lehet jutni Dánia félszigetéről. Korábban nemzeti park volt, jelenleg az UNESCO Világörökség része.

Részletes információ a szigetről a következő honlapon érhető el: http://romo.dk/en/home/

Dybbøl: Történelmi helyszín Dániában. 1864-ben a második Schleswig háború helyszíne volt Dybbøl, ahol a dán és porosz csapatok csaptak össze.

További információ: https://www.visitsonderborg.com/ln-int/sonderborg/historic-battlefield-center-dybboel-banke

Gasztronómia:

Stegt flæsk med persillesovs: 2014-ben választották meg ezt az ételt Dánia nemzeti ételének. Ez egy klasszikus étel, amely ropogós disznóhúsból és öntetből áll.

A recept megtalálható a következő honlapon: https://www.visitdenmark.com/denmark/places-eat/denmarks-official-national-food-crispy-pork-parsley-sauce

Tarteletter: csirkéből és spárgaszószból áll, amelyet egy ehető, fodros tartóba szednek (angolul: crisp bread).

æbleskiver: Desszertféle, ami hasonlít a fánkhoz, de édesebb.

Frikadeller: Burjú- és disznóhúsból készült húsgolyók.

Koldskål: Hideg buttermilk leves.

Érdekességek:

  • Hygge : A hygge életérzés átjárja a dánok életét, azonban a helyiek elég nehezen tudják körbeírni a jelentését a külföldiek számára. Talán a legjobban a következő honlapon foglalják össze, hogy mit is jelent a „hygge”: https://www.visitdenmark.co.uk/en-gb/denmark/culture/hygge-meaning
  • Dániában a diákok legfőbb közlekedési eszköze a bicikli.
  • Dánia legmagasabb pontja nem éri el a 200 métert (Møllehøj, 170.86 méter)
  • Bár Dánia hivatalos fizetőeszköze a dán korona (DKK), sok helyen elfogadják az eurót is. Azonban a buszokon legtöbbször csak dán koronával tudsz fizetni.
  • A dánok a születésnapi tortát dán zászlóval szokták díszíteni.
  • Dánia nemzeti sportja a kézilabda.
  • Dániában sokan beszélnek angolul (nem csak fiatalok) és a lakosság egy része németül is tud (főleg a német-dán határ közelében).

 

Ha Dániában szeretnél tanulni az alábbi ösztöndíjakra pályázhatsz:

Erasmus+

Campus Mundi

Trendhim Scholarship

 

Az összeállítást készítette: Siklósi Enikő, Radányi Lili
Fotók: Siklósi Enikő, Radányi Lili

 

 

 

 

Utolsó módosítás: 2019.07.11.