Campus Mundi

Rita a Campus Mundi segítségével térhetett vissza Svájcba, hogy folytassa kutatásait, immáron doktorandusz hallgatóként. Az egy hónapig tartó tanulmányút magánéleti szempontból is fontos tapasztalat volt.

Miért a Campus Mundi ösztöndíjra pályáztál? 

Négy évvel ezelőtt – a 2014-es év nagy részét – Svájcban töltöttem ERASMUS hallgatóként. Az akkor végzett kutatási munkám félbe szakadt az ösztöndíjas időszak végével, de mindenképpen szerettem volna publikálni az eredményeket. Azóta kerestem a lehetőséget, hogy visszautazhassak, azonban 2015-ben lediplomáztam és utána itthon vállaltam munkát.

A doktori képzés ismét lehetőséget teremtett arra, hogy valamilyen ösztöndíjjal kiutazhassak. Azóta már ugyan ERASMUS-t nem lehet pályázni Svájcba, de szerencsére Campus Mundival adott volt a lehetőség.

A pályázattípusok közül pedig azért esett a választásom a külföldi rövid tanulmányútra, mert úgy éreztem, hogy ismert környezetben egy hónap elég lehet a téma befejezéséhez, illetve a páromat sem szerettem volna ennél hosszabb időre itthon hagyni.

Hogyan készültél az ösztöndíjas időszakra?

A készülés nem igényelt sok utánajárást, miután ismerős környezetbe indultam. Egyedül szállást kellett foglalnom, ami a négy évvel ezelőttihez képest meglepően könnyen ment.

Ezen kívül elég kettős érzéssel vártam ezt az egy hónapot. Egyrészt borzasztóan szerettem volna már ott lenni, másrészről pedig próbáltam nem gondolni az ösztöndíjas időszakra, és hogy itthon kell hagynom a páromat, illetve próbáltam őt sem stresszelni ezzel. Szerencsére mindkettőnk számára a kiköltözésem előtti időszak bizonyult nehezebbnek. Sokkal rosszabb volt ugyanis belegondolni, hogy egy hónapig külön leszünk, mint aztán ténylegesen megélni azt. Ez érdekes tapasztalat volt mindkettőnk számára.

Mesélnél a kinti körülményeidről? 

Mint már említettem, szállást viszonylag könnyen találtam. A szálláskeresés során ugyan segítségemre voltak a kinti barátaim és a kollégáim is, de az egyik honlapon egészen hamar találtam egy szimpatikus családot, és úgy tűnik én is az voltam nekik, mert nyitottak voltak egy Skype-os „interjúra” is (Svájcban mielőtt kiadják a szobát, mindig van személyes találkozó, amit Magyarországról nem könnyű megvalósítani), hogy kicsit megismerjük egymást. Végül az ő bútorozott szobájukat béreltem, ugyanis viszonylag baráti áron adták ki. Használhattam a konyhai felszerelésüket, kaptam ágyneműt és törölközőt is és rengeteg egyéb dologban segítségemre voltak. Amennyire féltem attól, hogy egy családhoz költözök, annyira jó tapasztalatokkal és élményekkel zártam náluk ezt az egy hónapot. Barátokként búcsúztunk és már várom a viszontlátást!

A ZHAW (Züricher Hochschule für Angewandte Wissenschaften) egy főiskola, melynek számos városban vannak Campusai. Wädenswilben kettő: a Grüental és a Reidbach, melyek az élettudományok terén biztosítják a hallgatók képzését. A két campus 10 percnyi sétára van egymástól, előbbiben főképp az agrármérnöki képzés, utóbbiban pedig a biotechnológus, élelmiszermérnöki képzés zajlik. A laboratóriumok a legmodernebb eszközökkel felszerelve biztosítják a színvonalas munkát.

A két campust összekötő út

Mindkét épületegységben színvonalas menza működik, napi 3-4 választható menüvel és salátabárral. A tömegközlekedés percre pontos, és habár az elmúlt években nem drágult jelentősen, magyar viszonylatban még mindig borzasztóan drága (egy wädenswili bérlet 50 CHF egy hónapra).

A mindennapok főként munkával teltek. Az idő rövidsége miatt szerettem volna minden percet kihasználni és egyébként is borzasztó idő volt. Két héten keresztül szakadt az eső, így kirándulni sem lehetett. Ez idő alatt a barátokkal néha beültünk egy kávézóba vagy pub-ba, illetve egy hosszú hétvégét kihasználva meglátogattam Németországban egy korábbi ERASMUS-os barátomat is.

Sikerült barátokra lelned?

Nagyon jó érzés volt, ahogy a régi kollégák és barátok fogadtak, mintha el sem telt volna közben az a közel 4 év. Természetesen az új kollégákkal, lakótársakkal is nagyon jó kapcsolatot alakítottam ki.

Az Egyetem bejárata

Szakmailag mit adott az ösztöndíjas időszak?

Szakmailag is sokat fejlődtem, főként a tömegspektrometriai adatok elemzése terén, illetve egy publikáció is készül az ott elvégzett munkámból.

 

Fotók: Könye Rita

További történetekért kövesd Facebook oldalunkat vagy katt ide!

 

Utolsó módosítás: 2018.06.14.