---

Dr. Belicza Évát és Dr. Lám Juditot, a MAP4E projekt szakmai vezetőit kérdeztük tapasztalataikról.

MAP4E: hatékony betegbiztonsági képzések módszertani fejlesztése – szól a projekt angol rövidítésének feloldása. Miért aktuális ez a téma?

B.É.: A „handover”, azaz a betegátadás az egyik legtöbb betegbiztonsági kérdéssel járó tevékenység az egészségügyben. Amikor az egyik ellátótól egy másikhoz kerül át a beteg – és az ellátás felelőssége –, sok kommunikációs probléma merülhet fel. Például: hogyan tájékoztatja az éjszakás orvos vagy ápoló a nappalosokat, illetve milyen információkkal küldik tovább a pácienst egy másik intézménybe.

A téma jelentőségét az is mutatja, hogy az Európai Unió is közzétett ajánlásokat a fejlesztések irányaira, saját megelőző projektje kapcsán. Mi is évek óta foglalkozunk a témával, de nagyon fontos kérdés, hogy ez hogyan jut el az egészségügyi dolgozókhoz, mi a legjobb módszertan arra, hogy az átadott tudás hasznosuljon a napi gyakorlatban.

Miért Erasmus+ pályázatot választottak ehhez?

B.É.: Egy jól működő keretet adott, ami lehetővé tette az oktatási fejlesztést. Maga a pályázatírás nem jelentett komolyabb megerőltetést. Segítség volt, hogy a partnereinkkel volt korábbi együttműködésünk mind itthon, mind külföldön, így őket is könnyebb volt bevonni.

L.J.: Az Erasmus+ egy jól kezelhető, rugalmas pályázati rendszer. A pályázat előkészítése, megvalósítása és az elszámolási rendszere sem ró feleslegesen nagy adminisztrációs terhet ránk. Egy előző pályázatunkhoz, amivel akkor nem nyertünk, kaptunk néhány értékelési szempontot, amelyek nyomán tovább tudtuk fejleszteni a MAP4E projektünket. Ezek mellett a Tempus Közalapítvány pályázatíró rendezvényén is részt tudtak venni a kollégák, ahol szintén sok segítséget kaptak.

Mi volt a projektmegvalósítás vezérfonala?

L.J.: Mi irányítottuk a létrejött konzorciumot, és azt végig szem előtt tartottuk, hogy mindent jó előre tervezzünk meg. Éva vezetésével működött egy szűkebb szakmai csapat is, hogy naprakészek legyünk. Ez a csapat rendszeresen áttekintette, melyek azok a fontos lépések, amelyeket el kell érnünk az adott időszakban, és ezeket hogyan lehet ütemezetten megvalósítani. Igyekeztünk mindig időben egyértelműsíteni, hogy mit várunk a partnerektől. Emiatt működött gördülékenyen a projekt.

Európa más országaiban is a hazaihoz hasonló a betegbiztonsági helyzet?

B.É.: Nagyon sokat oktatunk, a WHO is leírta, hogy 20 éve zajlik betegbiztonsági képzés, de mégis alig változik a helyzet. Ezért volt fontos szerepe a spanyol partnernek, mert náluk nagyon fejlett, több éve jól működő a betegbiztonsági képzési rendszer. Sok tananyaguk van, ezek jelentős része e-learning alapú, de talán már önmagában az is mond valamit, hogy a minisztériumon belül egy saját osztály foglalkozik ezzel a területtel. Érzik ennek a témának a jelentőségét.

L.J.: A szakmai tartalom hamar megvolt, hiszen a WHO mellett a spanyoloknál is jelentős mennyiségben állt rendelkezésére oktatási alapanyag. Ezért nem is maga a tananyag kialakítása állt a fókuszban, hanem a módszertani fejlesztés és annak kipróbálása volt a fontos számunkra. Mi azt tartjuk eredményes módszertannak, ami után az átadott tudás át tud fordulni a gyakorlatba, és azt vizsgáltuk, hogy a különböző, általunk alkalmazott módszerek mennyire függnek ezzel össze, van-e üdvözítő út. Ezek mellett egy kifejezetten fontos nóvuma a projektnek az a visszamérési rendszer, amit kialakítottunk. Itt azokat a mutatókat is fel kellett építenünk, amik jellemzik, leképezik a változásokat.

Hogyan kapcsolódik ehhez a betegbiztonságot támogató szervezeti kultúra?

L.J.: A szervezeti kultúra egyik része, hogy az egyes szakterületek hogyan kommunikálnak egymással. A handover kifejezetten ezt a területet fejleszti, hogy intézmények között, vagy egy kórházban, az osztályok között hogyan zajlik a szakmai, betegellátást érintő kommunikáció folyamata.

Az általunk kifejlesztett kérdőívvel mértük, hogy volt-e tudásváltozás a handoverrel kapcsolatban hosszú távon. Először az oktatás előtt, majd utána fél évvel ismételtük a kérdőívet. Látható volt a fejlődés, itthon és a lengyelországi partnereknél is, akik szintén kórházak bevonásával vettek részt a projektben. Nyilván a szervezeti kultúra ennyi idő alatt nem változott markánsan, de a kommunikáció például igen, ami egy fontos indikátora a területnek.

Egy interjúsorozatot is készítettünk arról, hogy a gyakorlatba hogyan képződött le az új tudásanyag. Itt is látszódott, hogy elindultak változások, volt, ahol az eljárásrendet fejlesztették, de volt, ahol az osztályok közötti együttműködés javult érezhetően.

B.É.: Az összegyűjtött tapasztalatokat is felhasználva most dolgozunk egy olyan vezetői elismerési rendszer kiépítésén, amiben szerepel a betegátadás is, alapul véve, hogy a handover, láthatóan e projektnek is köszönhetően, egy sokkal jobban ismert terület lett.

Én mint beteg, mit profitálhatok mindebből?

B.E.: Az a nagy nehézség a területtel kapcsolatban, hogy a beteg csak azt látja, ha baj van; az pedig természetes számára, ha nincs. A betegátadásnál mit láthat gondnak a beteg: a zárójelentésből nem derül ki számára, hogy tulajdonképpen mi is történt vele, vagy a háziorvos számára nem egyértelmű, hogy mi a további teendő a beteggel. Ha azt veszi észre, hogy szóban elhangzik valamilyen diagnosztikai ajánlás az orvos részéről, de aztán ez nem történik meg – ez baj. A mi oktatásunknak az a célja, hogy ne legyen ilyen észlelése a betegnek. Azért nehéz a lakosság felé „eladni” ezt a témát, mert a jót, hogy úgy működik a rendszer, ahogy tulajdonképpen kellene, azt nehéz kommunikálni.

L.J.: A kérdőívekre kapott válaszok alapján az ellátók a betegátadás során a kezelt személyt sok esetben nem tekintették kompetensnek. Holott nagyon sok mindent csak a beteg tud magáról, ráadásul ezeket esetenként csak ő tudja közvetíteni az egyes ellátók között. És ha ezt a beteg nem mondja el, vagy nem kérdeznek rá, akkor fontos információk maradhatnak ki. Mi ugyan nem közvetlenül a betegekre fókuszáltunk, de a projekt az ő érdekükben valósult meg.

Lesz-e folytatás?

B.É.: Zajlik egy nagy EU-s projektünk 16 témával, ami részben erre a projektre épül. Az egy jógyakorlat-fejlesztés és képzés. Az oktatási eredmények megvalósulását is mérjük, és nagyon pozitívak az eredményeink. A MAP4E mindenképpen egy jó belépés volt ehhez, és sok tekintetben sikerélményünk van vele.

L.J.: Azóta a MAP4E keretében alkalmazott mérési módszertant más képzéseken is használjuk. A MAP4E-ben tesztelt módszertanok alapján állítottuk össze azt a képzési metódust, amelynek segítségével jelenleg – partnereink bevonásával – 3000 egészségügyi dolgozó képzése zajlik hazai betegbiztonságot fejlesztő jó gyakorlatok témakörében. A tapasztalatokat a minőségügyi vezetők számára is oktatjuk a Minőségügyi és Betegbiztonsági Menedzser szakirányú továbbképzésünk keretében. A projekt során kialakított tananyagot pedig a képzéseinken hasznosítjuk. Évente 600-800 rezidens képzésében veszünk részt, a témakör már ott is megjelenik.

További információ a projekt honlapján >>

Utolsó módosítás: 2020.11.10.