Nemzetközi kitekintő - A finn oktatási csoda - 4 részes kalandtúra Finnországba

A következőkben négy rövid videót láthatnak arról, hogy mi a finn diákok eredményességének titka a nemzetközi oktatási felmérésekben, és hogy mi az, amit szemléletmód és gyakorlat tekintetében érdemes lehet eltanulni tőlük. Tartson velünk egy rövid, négy kisvideóból álló élménytúrára Finnországba!

Van egy európai ország, ahol a diákok nemzetközi összehasonlításban idősebb korban kezdik el az iskolát,kevesebb tanórájuk van,napi szinten kevesebb időt töltenek az iskolában, szinte alig kapnak házi feladatot és ritkán bajlódnak tesztsorokkal.

Ebben az országban a pedagógusok elismert szakembernek számítanak a társadalom szemében, csak elvétve kapnak igazgatói vagy tanfelügyeleti kiértékelést, fizetésük átlagos középosztálybeli megélhetést biztosít számukra és erős érdekvédelmi szervezetben képviselik magukat.

Az iskolák szerény állami támogatással működnek, maguk felelnek azért, hogy kidolgozzák a tanmenetüket, megelőzik a gyerekek lemorzsolódását és nem mélyítik el a társadalmi szakadékot.

Ez az ország szinte az összes nemzetközi összehasonlításban az élvonalban végez.

Tartson velünk egy rövid, négy kisvideóból álló élménytúrára Finnországba! Ezek a kisfilmek nemcsak a világklasszis, bizalomalapú oktatási rendszer szemléletmódjába adnak bepillantást, de a napi tanítási gyakorlathoz is inspirációul szolgálhatnak. A sorozat a Kisgyermekkori angolnyelv-oktatás képzés egyik háttéranyaga, ezért angol nyelvű.

 

Mi az, amiről ezekben a videókban hallani fog?


1) Látogatóként egy finn iskolában – első benyomások

  • Mekkora egy átlagos iskola épülete, az osztályok létszáma? Milyen a tanárok és diákok közti kapcsolat jellege, a tanulás-tanítás légköre?
  • Miként látják magukat a tanulók a jövőben? – vágyak, álmok, egyéni értékek, meggyőződések
  • Tanórák hossza, egyéni órarendek, iskola és szabadidő
  • Finnország – tágabb kontextusban
     

2) Fókuszban a tanárok

  • Milyen szerepe van a tanárnak a tanulási folyamatban?
  • Milyen módon vonja be a fiatalokat a saját tanulási folyamatukba? Miként motiválja őket?
  • Miként teremti meg a megfelelő feltételeket a felfedező, élményalapú tanulás számára?
  • Hogyan valósul meg a kooperatív tanulás, a közös tudásteremtés a foglalkozásokon?
  • Milyen módon szerez a tanár visszajelzést a tanulók tudásáról, fejlődéséről?
  • Miként folyik a tanárok továbbképzése? Milyen szempontokat tartanak fontosnak? Milyen szakmai támogatást kapnak a tanárrá válás folyamatában?
     

3) Fókuszban a diákok

  • Hány órát tölt el egy átlagos 9. osztályos finn tanuló házi feladatokkal egy héten?
  • Mi az oka a kiemelkedő eredményeknek? - egy finn tanár véleménye
  • Mi történik az általános iskolai oktatás után? A középiskolai szint…
  • Milyen a kapcsolat tanár és diák között?
  • Hogyan használják a technológiát a tanórán? Miként történhet az meg, hogy a tanár elmegy óra közben 25 percre ebédelni, a diákok pedig önfeledten dolgoznak?
  • Egyéni és csoportos online tanulás, közösségi tanulás – hogyan működik?
  • Valós életben gyökerező problémák, kihívások, mint tanulási helyzetek
  • Hogyan tudunk olyan tanulási folyamatokat teremteni, amelyek túlmutatnak az információ puszta átadásán és ehelyett arra ösztönzik a gyerekeket, fiatalokat, hogy a körülöttük lévő világot felfedezzék a saját kíváncsiságuktól hajtva, majd új tudást, új összefüggéseket, új megoldásokat teremtsenek/találjanak? Mit tegyünk azért, hogy mindezt katalizálni tudjuk?
     

4) Fókuszban: rendszerszintű megközelítés

  • Mi történt az 1970-es években, amikor megtörtént a közoktatás nagyszabású átalakítása, amely a finn oktatás mai eredményeihez vezetett?
  • Miben állt a 60-as évek végén induló közoktatási átalakulás lényege? Milyen értékek, milyen jövőkép mentén indultak el az 1970-es évek első felében? Milyen változások történtek azóta?
  • Mi az, amit nemzeti és mi az, amit helyi szinten oldanak meg az oktatásban?
  • Milyen társadalmi-kulturális érték(ek) ágyaz(nak) meg a finn oktatás eredményességének?
  • Milyen problémákkal néz szembe a világ nemzetközi felmérésein rendre az első 5-ben végző oktatási rendszere? Milyen alapkérdésekkel foglakoznak most a finn oktatási szakemberek? 

  • Önt is érdekli a kisgyermekkori nyelvoktatás témája?  Sokszor tesz fel magának a fentiekhez hasonló kérdéseket?
  • Pedagógusként kisgyermekekkel foglalkozik és szeretne nekik nyelvi foglalkozásokat tartani?
  • Szívesen sajátítana el olyan módszereket, melyekkel hatékony és motiváló módon lehet kisgyermekek nyelvtanulását elősegíteni?

Iratkozzon fel a Tempus Közalapítvány havi hírlevelére, ahol rendszeres cikkeket, gyakorlati útmutatást adunk Önnek kisgyermekkori idegen nyelvi nevelés témájában!

Keresse a cikkeket a hírlevél képzések menüpontjában, iratkozzon fel most!

Hírlevél feliratkozás linkje:http://tka.hu/hirek/4/kategoria/kepzes (A képernyő jobb felső sarkában.)

Kapcsolódó tartalmak:

Kisgyermekkori angolnyelv-oktatás pedagógus továbbképzés

Nyelvpalánta közösség

Utolsó módosítás: 2017.07.17.