Mobilitási ablak

 

Napjainkban a felsőoktatási intézmények számára kiemelten fontos terület a nemzetköziesítés, amelynek a legjelentősebb eleme a hallgatói mobilitás. Ennek értelmében immár stratégiai célkitűzéssé vált a felsőoktatás nemzetközi jellegének és nyitottságának erősítése.

Egy 2015-ös felsőoktatási kormányrendelet szerint új alap-, illetve mesterszakok indításakor a tantervbe a képzés során külföldi részképzés céljából ún. mobilitási ablakot kell beépíteni. A felsőoktatási intézményeknek a mobilitási ablakok kialakítására vonatkozó kötelezettségüket a 2019/2020. tanévtől indítandó alap- és mesterképzések tekintetében kell biztosítaniuk. 

Mi is az a mobilitási ablak?

mobilitási ablak az Academic Cooperation Association (ACA) meghatározása szerint egy, a képzés tantervébe beépített, nemzetközi hallgatói mobilitásra fenntartott időszak. A kezdeményezés célja, hogy hozzájáruljon a mobilitás tanterve történő beépítéséhez és megkönnyítse a hallgatók, oktatók, közreműködő munkatársak mobilitásban történő részvételét.

További információ >>

 

Útmutató a mobilitási ablak bevezetéséhez Magyarországon

A tanulmány célja, hogy a mobilitásban részt vevő intézményi szereplők számára áttekinthetőbbé tegye a mobilitási ablak fogalmát, bevezetésével kapcsolatos feladatokat, az ablak nyújtotta előnyöket, feladatokat és a mobilitási ablak bevezetésével kapcsolatos új törvényi szabályozásokat.

Magyar nyelvű kiadvány letöltése
Angol nyelvű kiadvány letöltése

 

A mobilitási ablak, mint a nemzetköziesítés eszköze - leporelló

A mobilitási ablak a képzés tantervébe beépített, nemzetközi hallgatói mobilitásra fenntartott időszak. Célja, hogy megkönnyítse a hallgatók, oktatók, közreműködő munkatársak nemzetközi mobilitásban való részvételét.

 

Impacts and Implementation of Mobility Windows in Higher Education - PLA - 2018. április 24-25.

Within the framework of the Erasmus+ KA3 project Implementing EHEA reforms in Hungary of the Ministry of Human Capacities, Tempus Public Foundation intends to organise a Peer learning activity devoted to discussion about legal and regulatory aspects of mobility windows, quality assurance, recognition, international institutional relations student affairs and services.

 

Mobilitási ablak: kitárul a világ a hallgatók előtt - Szakértői műhely

A mobilitási ablak hazai bevezetéséről szervezett szűk körű, meghíváson alapuló szakértői műhelyet a Tempus Közalapítvány 2015 decemberében, Budapesten. A műhelyről a Pályázati Pavilon 2016. tavaszi számának 26. oldalán olvashat.

 

Utolsó módosítás: 2019.06.11.