Kézikönyv a duális képzésről

A duális képzésekben a felsőoktatás-politikák olyan eszközt látnak, amely egyszerre képes megvalósítani a gazdasági, munkaerő-piaci igényeknek jobban megfelelő képzéseknek, a felsőoktatáshoz való regionális hozzáférés növelésének, illetve a felsőoktatás és a gazdasági partnerek közötti szorosabb együttműködésnek a céljait. Ezért nem csak a rövid és az első ciklusban, hanem a második ciklusban, sőt a doktori képzésben is előtérbe kerül a gazdasági partnerek bevonása, partnerként történő részvétele.

A duális képzési forma olyan, a felsőoktatás és a gazdasági szereplők együttműködésével megvalósuló speciális gyakorlatorientált felsőoktatási képzés, amely sajátos tanulási környezetet biztosít, és amelynek során a hallgatók már egyetemi éveik alatt részletes ismereteket szereznek a munka világáról, képzési idejük alatt közvetlenül megismerhetik és részesévé válhatnak a munkafolyamatoknak, valamint a hagyományos képzésekhez képest jóval több időt tölthetnek a szakmai kompetenciák gyakorlásával.

Kézikönyvünk azért jött létre, hogy útmutatást nyújtson a duális képzés tervezéséhez, kialakításához, eredményének javításához, minőségének növeléséhez kis- és nagyvállalatoknak, szervezeteknek, felsőoktatási intézményeknek és más érdeklődőknek. Ennek érdekében jó gyakorlatokat, esetleírásokat, alternatív megoldásokat mutat be.

Mások tapasztalatai – ha nem is másolhatók, alkalmazhatók változatlanul –, gondolatokat indíthatnak el, adaptálásra, kipróbálásra ösztönözhetnek, további részletek kimunkálására késztethetnek vállalatot, felsőoktatási intézményt egyaránt. Célunk további kezdeményezések, alternatívák kialakításának, bevezetésének támogatása. Ezért az összegyűjtött esetek, tapasztalatok nincsenek részletesen kibontva, saját kontextusukba helyezve, inkább jelzésszerűen jelennek meg, ezzel is a másolás helyett a saját specifikus körülmények között történő fejlesztést, kipróbálást ösztönzik. Az esetek, ajánlások egy rövid helyzetbemutatást tartalmazó fejezetet követően olvashatók.

A duális képzéssel kapcsolatos felvetések elsősorban vállalati nézőpontúak, ez azonban nem zárja ki az egyetemi szempontok megjelenését. Mivel a tapasztalatok szerint egyértelműen különválnak a nagyvállalatok és a kis- és középvállalkozások által követett, alkalmazható megoldások, esetek, ezért mindig jelezzük, hogy éppen melyik típusról van szó. A leírásokból egyértelmű, de ahol szükséges, ott külön is jelölt, hogy az vállalati vagy egyetemi nézőpontra, gyakorlatra vonatkozik.

Olvassa el online vagy töltse le a kézikönyvet pdf formátumban!

 

NEMZETKÖZI SZAKÉRTŐI MŰHELYT TARTOTTAK A FELSŐFOKÚ DUÁLIS KÉPZÉSEK TAPASZTALATAIRÓL

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Tempus Közalapítvány közreműködésével ’Az Európai Felsőoktatási Térség reformjának támogatása’ elnevezésű projekt keretében 2016. szeptember 29-30-án kétnapos szakértői műhelyt (peer learning activities - PLA) tartott a magyarországi felsőfokú duális képzések tapasztalatairól, kihívásairól, lehetséges továbbfejlesztéséről, továbbá a nemzetközi jó gyakorlatok hazai adaptációjának lehetőségeiről.

A szakmai műhelyen a duális képzésben tapasztalt szakemberek, szakmai szervezetek képviselői vagy a duális képzéshez csatlakozni kívánó vállalatok tapasztalatot cseréltek az európai és magyarországi munkaerőpiac problémáiról, a vállalati munkaerő-utánpótlás kihívásairól, a hazai duális képzés eddigi tapasztalatairól és lehetséges fejlesztési lehetőségeiről. A rendezvényen külföldi szakemberek is bemutatták tapasztalataikat többek között a következő témákban: az elméleti és gyakorlati képzések összhangja a duális képzésben, mentorképzés, a gyakorlati képzés módszertana és minőségbiztosítása, a hallgatók gyakorlati képzésének értékelése, a gyakorlati képzés eredményeinek mérése.

 

Előadások és prezentációk

A műhelyen elhangzott előadásokról készült videó felvételek megtekinthetőek az alábbi lejátszási listában (angol nyelven):

Az előadások prezentációi letölthetőek itt:

Dr. Palkovics László - Dual Higher Education in Hungary
Arnold van Zyl - Exchange of Best Practices, Finding Solutions for Emerging Problems in Dual Education
Johannes Haas - Challenges in European Higher Education and the role of Dual Study Programmes
Katharina Maschke - "European panorama of dual type higher education" - The case of Germany
Katharina Maschke - Internationalisation and mobility - a topic for dual study courses?
Sarah Leopold - Peer Learning Activity on HIGHER LEVEL Dual Education
Sophia Overbeeke - Introduction of Comakership
Sophia Overbeeke - Harmonising Curriculum
Sophia Overbeeke - Quality Assurance 
Kolozsváry Zoltán - A few considerations on dual education
Kolozsváry Zoltán - SC Plasmaterm SA

Bővebben az előadókról

Utolsó módosítás: 2017.06.30.