Az euroszkepticizmusról

Az Európai Unió két totalitariánus ideológia, a fasizmus és a kommunizmus ellenében született. Az európai integrációban részt vevő országok elkötelezték magukat a pluralizmus, az emberi és polgári jogok, a demokrácia és a jogállamiság tisztelete mellett. Az első néhány évtizedben a közösség polgárai és vezetői egyaránt értékelték az integráció által megteremetett békét és jólétet, amely a két világháború szörnyű pusztítását követte. Ellenérzések csupán a szélsőségek körében voltak jellemzőek.

Elolvasom

Civil társadalom és polgári részvétel a totalitárius rendszerekben

A közösségek a demokrácia pillérei, amikor szerencsés történelmi korszakban szabadon, önállóan szerveződhetnek. A kevésbé szerencsés időszakok során pedig a túlélés zálogai, a jövőre való felkészülés szűk platformjai, az emberiesség megtartásának eszközei. E téma – a civilek részvétele - pedig az Európa a polgárokért program egyik prioritása, így érdemes megnézni, mit is mond erről számunkra a történelem.

Elolvasom

HOGYAN VONHATJUK BE A FIATALOKAT EURÓPA JÖVŐJÉNEK MEGVITATÁSÁBA? - Módszertani áttekintés

„Nagyon jól éreztem magam, az iskolai órákon is ilyen témákról kellene beszélgetni!”, „Szívesen részt vennék még hasonló programon!”, „Az osztálytársaimnak is ajánlanám ezt a lehetőséget!” – egy jól sikerült, fiataloknak szóló vitanap végén ilyen, és ehhez hasonló visszajelzéseket hallhatunk a résztvevőktől. De milyen lépések vezetnek idáig, és miért tűnik néha lehetetlennek a fiatalokat bevonni az EU-t érintő témák megvitatásába?

Elolvasom

Szolidaritás az Európai Unióban

A szolidaritás olyan, embereket vagy közösségeiket összekötő kapocs, amely alapulhat közös érdekeken, értékeken, célokon vagy akár kölcsönös szimpátián. A szolidaritás az Európai Unió egyik legfontosabb értéke.

Elolvasom

 

Utolsó módosítás: 2018.03.21.