Az ifjúsági csereprogramok lehetővé teszik, hogy legalább két különböző országból származó fiatalok találkozzanak és legfeljebb 21 napot együtt töltsenek.

KEDVES ÉRDEKŐDŐ, KEDVES JÖVŐBELI PÁLYÁZÓ!

Az Erasmus+ program előző szakasza 2020-ban lezárult, erre a pályázatra jelentkezni már nem lehet.
Az új 2021-2027 közötti szakasz pályázási lehetőségeit az új Erasmus+ honlapunkon érheti el: Erasmusplusz \ Ifjúság Erasmus+ | Tempus Közalapítvány

Erasmus+ Ifjúsági cserék - Egyéni mobilitás

1. A pályázattípus célja

A kulcskompetenciák és készségek szintjének javítása a fiatalok – köztük a hátrányos helyzetű fiatalok – körében, valamint a következők előmozdítása:

 

2. A pályázásra jogosultak köre 

Pályázó bármely programországban székhellyel rendelkező részt vevő szervezet vagy informális csoport lehet.

 

3. Támogatható tevékenységek

Az ifjúsági csereprogramok lehetővé teszik, hogy legalább két különböző országból származó fiatalok találkozzanak, és legfeljebb 21 napot együtt töltsenek. A résztvevők – csoportvezetők támogatásával – ennek során közösen hajtanak végre olyan (műhelyfoglalkozásokból, gyakorlatokból, vitákból, szerepjátékokból, szimulációkból, szabadtéri tevékenységekből stb.) álló programot, amelyet az ifjúsági csere előtt közösen terveztek meg és készítettek elő.

 

4. A programban részt vevő országok

Tevékenységek programországokon belül: a tevékenységben részt vevő összes szervezetnek programországból kell származnia.

Az Unióval szomszédos partnerországokkal közös tevékenységek: a tevékenységben legalább egy olyan szervezetnek kell részt vennie, amely programországban működik, illetve egy másik szervezetnek, amely az Unióval szomszédos partnerországban működik.

 

5. Pályázati feltételek

A formai és tartalmi követelményeket a Pályázati útmutató B) része tartalmazza.

 

6. A támogatás mértéke

Támogatás igényelhető a következőkre: utazás; szervezési támogatás; rendkívüli költségek; speciális igényű résztvevők támogatása.

 

7. A pályázás menete

Ennek részleteit a Pályázati útmutató C) része tartalmazza.

 

8. A pályázatok beadásának határideje

Módosult határidő! A koronavírus-helyzetre való tekintettel ebben a pályázattípusban 2020. április 30. helyett 2020. május 7-ig lehet benyújtani a pályázatokat.

További információ 

További információ az Erasmus+ Ifjúság honlapján található
Pályázati útmutató: http://www.eplusifjusag.hu/hu/applicants/guidelines
Pályázati tudnivalók: http://www.eplusifjusag.hu/hu/applicants/info 
Pályázati felhívás: https://eur-lex.europa.eu/legal-content/EN/TXT/?qid=1572940260287&uri=OJ%3AJOC_2019_373_R_0006

Utolsó módosítás: 2022.11.11.