Államközi ösztöndíjas lehetőségek a Tempus Közalapítványnál

A magyar és egy másik állam bilaterális egyezményén alapuló ösztöndíjas programmal több kontinensen, mintegy 50 ország viszonylatában elérhetőek hallgatói és kutatói ösztöndíjak, minden tudományterületen.

A korábban a Balassi Intézet Magyar Ösztöndíj Bizottsága (MÖB) által kezelt államközi ösztöndíjak egy kormánydöntés értelmében 2015. április 16-i hatállyal a Tempus Közalapítványhoz kerültek. Azóta a Tempus Közalapítvány Felsőoktatási Egysége a program felelőse és ösztöndíjat odaítélő szervezete.

Magyarország Kormánya, illetve az Emberi Erőforrások Minisztériuma által különböző államokkal aláírt oktatási együttműködési megállapodások vagy munkatervek alapján, meghatározott feltételek szerint egyetemi, főiskolai hallgatók, doktoranduszok, oktatók, kutatók, kutatóintézetek munkatársai jogosultak pályázni államközi ösztöndíjra bármely tudományterületről, illetve művészeti ágból. Az ösztöndíjakat magyar részről a mindenkori oktatási miniszter adományozza, innen ered a „miniszteri” ösztöndíj elnevezés.

Négyféle ösztöndíjtípusra lehetséges a pályázás, mind kiutazói, mind beutazói irányban: a felsőoktatás mindhárom képzési szintjén igénybe vehető egy vagy két féléves hallgatói részképzésre vagy teljes diplomás képzésre, kutatói-oktatói tanulmányútra, illetve nyári egyetemi kurzusokra. A pályázók köre és a pályázás feltételei – így a létszámok, a juttatások mértéke és a szállás biztosítása – országonként és ösztöndíjtípusonként eltérőek. 

A pályázatok elbírálásában – és gyakran a finanszírozásban is – mindkét állam ösztöndíjat kezelő szervezete részt vesz. A Tempus Közalapítvány külföldi partnerei a nemzeti ösztöndíj adományozó irodák, illetve a nemzeti oktatási minisztériumok illetékes részlegei.  A Tempus Közalapítvány online pályázati rendszere felhasználóbarát; egyszerű pályázást, szerződéskötést és beszámolást biztosít. 

Általában a küldő ország ösztöndíj-adományozó szervezetének jelöltjeként, munkatervi alapon lehetséges pályázni. Ekkor a küldő állam jelölést küld a fogadó állam ösztöndíj-adományozó szervezete részére, és a fogadó állam az érvényben lévő megállapodás feltételei szerint dönt a jelentkezőkről. Azonban a küldő ország ösztöndíj-adományozó szervezetétől függetlenül, az ún. „pool” rendszerben is történhet jelentkezés, amennyiben a fogadó állam azt lehetővé teszi. Ekkor a fogadó állam a küldő állam jelölése nélkül fogad pályázatokat és dönt azokról.

Államközi ösztöndíjas kezelésben áll a német-magyar Deutscher Akademischer Austausch Dienst (DAAD), magyarul Német Felsőoktatási Csereszolgálat is, mely tanulmányi és kutatói ösztöndíjakat kínál Németországba, továbbá 2018-tól a Hubert Curien-Balaton Program, mely francia-magyar közös társadalomtudományi kutatási projekteket támogat.

A Tempus Közalapítvány Felsőoktatási egysége az államközi cserelehetőségek mellett a Magyar Állam által kínált ösztöndíjakat is kezeli, így az osztrák-magyar kapcsolattörténetet kutatók számára a bécsi Collegium Hungaricumba (Magyar Intézetbe) szóló lehetőséget, valamint a Magyar Állami Eötvös Ösztöndíjat, amelyet kiemelkedő teljesítményű és képességű fiatal kutatók, művészek és szakemberek részére hirdet valamennyi tudományterületen, a világ bármely országába.

 

 RÉSZLETES INFORMÁCIÓ, AKTUÁLIS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSOK, HATÁRIDŐK ÉS ELÉRHETŐSÉGEK 

Utolsó módosítás: 2018.08.13.